11. fejezet - Munka

Remegő kézzel gyújtok rá a bolt előtt, ahol legnagyobb meglepetésemre Jesse álldogál. Mikor meglátom, furcsa hiányérzet tölti meg a mellkasom. Ezer éve nem beszéltünk a legjobb barátommal. Teljesen elhidegültünk az utóbbi időben.
-Lara? -kerekednek el a szemei és nagyot nyelve mustrál végig.
-Szia! - ugrok a nyakába, mint egy óvodás az apukájának egy fárasztó, hosszú nap után.
-Csi-csinos vagy. -jön zavarba a hevességemtől.
-Köszönöm. Vannak benn sokan? -kémlelem az ablakot.
-Elegen. De neked nem a pasiddal kellene lenned? Egyáltalán, hogy engedhetett el ÍGY?
-Semmi köze hozzá mit csinálok!
-Ajj-ajj... fasírt van?
-Hagyjuk. -vonok vállat. -Beállhatok?
-Szerintem így is be vagy... -motyogja az orra alatt alig hallhatóan. Inkább úgy teszek, mint aki nem hallotta és elindulok befele, de megfogja a karom.
-Lara. Tudod az a helyzet, hogy azok ott benn, mind látták a reggeli újságot. Többségük hatalmas GNR rajongó és a csajok... nem biztos, hogy jót tenne a boltnak, ha továbbra is itt dolgoznál.
-Tessék? -képedek el teljesen. Ez most az amire gondolok? -Kirúgsz??
-Duffért nem csak te vagy oda. Nem akarom, hogy a vásárlók mindenféle féltékenységből lemorzsolódjanak innen.
-Ezt nem hiszem el! Te meg Izzy? Ti is "sztárok" vagytok!
-De közben szinglik is. -harap az alsó ajkába, én pedig fejcsóválva elnevetem magam.
-Ma kaptam egy új munkát. Ne izgulj, bár ez akkor is groteszk. -fejben áldottam a makacsságom, hogy nem hagytam, hogy lebeszéljenek a szerződésről.
-Hol? -lepődik meg és a bűntudat helyét, kíváncsiság veszi át a hangjában.
-Gerard Way felkért modellnek. Lehet hallottál már róla... -a barátom szemei hatalmasra tágulnak.
-Biztos vagy te ebben, hogy jó ötlet? Gerard hatalmas zseni, de mint Andy Warhol volt, pszichopata.
-Holnap kezdek. -zárom le a témát. -Azért bemegyek körülnézni.
Jesse-nek igaza volt. Amint belépek a boltba többen összesúgnak a hátam mögött. Sétálgatok a sorok között, amíg sokan leplezetlenül bámulnak. Egy idő után frusztrálni kezd a dolog, így adok egy puszit Jesse-nek és eljövök onnan. Az utcákat járom, de nincs jobb ötletem, így haza megyek.

Higgadtan, sőt viszonylag jókedvűen lépek be a lakásba. Nagyi a kanapén szunyókál. Betakarom, kikapcsolom a tv-t és felmegyek a szobámba.
Számítottam dühöngésre, ordibálásra, de arra nem ami fogad. Tele van a szoba üres üvegekkel, egy két dolog felborogatva. Leteszem a táskám és lerúgom a cipőm. Halkan zárom be magam mögött az ajtót.
A sarokig kitárt ablakban dohányzik félmeztelenül, nekem háttal. Abban sem vagyok biztos, hogy észrevett. Mögé sétálok, de nem érek hozzá. Rám néz, de ő sem szólal meg. Egyik karját átteszi a vállamon, így ölel magához. Kicsit megnyugszom, de bűzlik a piától.
Mikor elszívja a cigijét, elindul az ágy felé. Nagyon ingatag, ha nem irányítanám, el is esne. Teljesen leitta magát. Leül és a lába közé hajtott fejjel veszi a nagy levegőket. Rettentő sápadt, én pedig tudom mi a dolgom. Nehezen besegítem a fürdőbe. Lecsúsztatom a földre, a wc mellé. Felnyitom, hátha megszállja az ihlet mire visszaérek. A konyhában teleengedek egy poharat meleg vízzel és beleteszek egy jó adag sót. Ha ez nem segít rajta, semmi.
Felérve még mindig nyöszörög, én pedig kíméletlenül erőltetem le a torkán az undorító löttyöt. Mire elfogy, már sugárban jön ki belőle minden.
Simogatom a hátát nyugtatólag és tiszta vizet adok neki. A szemén látom, hogy kezd ismét visszatérni mellém. Mire rendbe jön, tele engedem a kádat és kibújtatom a bőrnadrágból. Belefekszik a vízbe, amíg mosdatom. Mosdatom... simogatom. Rábírom egy fogmosásra és hagyom, hogy magától szálljon ki. Törülközőt nyomok a kezébe, amíg megcsinálom kinn az ágyat.
Félig még  nedvesen fekszik bele. Ráterítem a paplant. Láthatóan rázza a hideg. Átveszem a ruhámat egy kényelmes Cinderella pólóra és bebújok mellé. Szó nélkül ölel magához. Nincs ennél megnyugtatóbb érzés.
A fülem alatt dobban a szíve, a tenyerem alatt veszi a levegőt és a hajamba van fúrva az arca. Mosolyogva simítok végig a nyakában lógó láncon. Pár óra alvás után arra kelek, hogy komoly arccal figyel.
-Mi az? -ásítom.
-Sajnálom a balhét. -mondja rekedt hangon. Odavágta a hányás a hangszálait.
-Felejtsük el.
-Merre jártál?
-Csak a boltban voltam. -vonok vállat. -Jesse kirúgott.
-Tessék?! -kerekednek el a szemei.
-Szerinte nem tesz jót a boltnak, hogy a Te barátnődként dolgozzam ott.
-Sajnálom.
-Van másik munkám. -jelentem ki és feszülten figyelem az arcát, de nem reagál. -Miért utálod ennyire? -bukik ki belőle a kérdés. Nem válaszol egy ideig, aztán belekezd.
-Gondolom nem tudsz róla, hogy Stephanie-nak van egy kisfia.
-Micsoda?? -ülök fel. Ez képtelenség. Sose mondta. Mellesleg nem úgy néz ki, mint aki szült.
-Sejtettem. -dörmögi. -Ne, de a lényeg, hogy a kis srác apja Gerard. Az a szemét minden egyes modellével kikezd.
-Ugyan már! Nálam nem kell ettől félned! Nem kellene még púpnak se a hátamra.
-Akkor is féltelek. -mondja szemlesütve. Végig simítok az arcán és szájon puszilom.
-Nem kell. Minden rendben lesz. -látom rajta, hogy nem teljesen nyugszik meg, de nem szól. A témát eltereljük egészen más irányba. Szó esik a készülő lemezről, a boltról, Jesse-ről, a paparazzikról... Addig beszélgetünk, amíg el nem alszunk.

Reggel még alszik mikor kinyílnak a szemeim. Kikászálódok és elmegyek zuhanyozni, elkészülni, hisz nem szeretnék elkésni az első napon. Már rég felöltözve iszogatom a kávémat a párkányban ülve, mikor kinyitja a szemét.
-Mennyi az idő?
-Mindjárt mennem kell. -nyomom el a csikket és leülök mellé az ágyra. Átöleli a derekam és az ölembe hajtja a fejét.
-Vigyázz magadra.
-Nem lesz gáz. -simogatom a haját. -Te meg éld túl a napot. Tettem ki fejfájásra fájdalomcsillapítót.
-Köszönöm. -tartja felém a száját. Mosolyogva csókolom meg és már otthon sem vagyok.

A stúdióba érve Gerard hatalmas mosollyal fogad.
-Itt az én múzsám! -nyom le két puszit és megölelget. Semmi veszélyeset nem érzek rajta.
-Ugye nem késtem?
-Neeem. Éppen időben. Át is adlak a lányoknak. -csettint és rögtön körbevesz három csaj. Ők csinálják a sminkem, a hajam és öltöztetnek fel. Mire végeznek talpig feketében vagyok, harisnya, platformos bakancs, a hajam kiengedve. A sminkem erős. Tetszik a látvány.
Kocsiba ültetnek és egy erdőhöz visznek, ahol már alapból fel van állítva minden szükséges gép.
Kiszállok, igazítanak rajtam egy keveset és már be is dobnak a mélyvízbe.
Mást sem hallok, csak Gerard hangját. Csináld ezt, csináld azt... Erre néz, így fordulj, arra tedd, ide pakold, így csavarodj....

A nap végére rettentően elfáradok, de mikor megnézzük a nyers képeket, felvidulok. Tetszenek. Végre az életben egyszer, komolyan tetszem magamnak. Mintha nem is én lennék a képeken.
-Na milyen? -mosolyog a fotós.
-Csodálatos! Nem tudom, hogy tudod ezt kihozni belőlem.
-Benned van. Csak te nem látod. Kávét? -emeli fel a kancsót. Bólintok és önt is.
-Minden nap más helyszínre megyünk? -kortyolom a forró italt.
-Nem. 3-4 naponta. De vigyáznod kell magadra. Nem szedj össze zöld foltokat, vágásokat... -emeli rám sokatmondóan a szemét. -... vagy Duff által okozott sérüléseket.
-Sosem bántana. -kelek a védelmére, de Gerard felkacag.
-Persze, hogy nem. Nem szándékosra gondoltam. Hanem egy túlfűtött szenvedélyes éjszakára. -mosolyog, amitől zavarba jövök. Tetszik a stílusa, de elég nyers, szókimondó és határozott.
-Majd vigyázunk... -mondom halkan, mire visszaérünk a stúdióba.
Azonnal átöltözöm, a sminket fenn hagyom. Tetszik. Már éppen indulnék haza, mikor megállít.
-Nem vagy éhes? Meghívlak valamire.
-Köszi, de nem. Mennem kell. Duff már vár. -zárom rövidre és ott hagyom.
Egy csepp lelkiismeret furdalást érzek a bunkó lekoptatásért, hisz velem sosem tett semmi rosszat. Még sem engedhetem meg neki, hogy a közelembe férkőzzön. Nem csak magam miatt, hanem mert nem akarom elveszíteni az én féltékeny, de őrülten szerethető gitárosomat.

10. fejezet - Vita

Kómásan, akár egy kifacsart citrom, vonszolom le magam a konyhába. Útközben összegumizom a hajam és nagyot nyújtózkodva köszönök az asztalnál ülőknek.
-Pont időben, kész a rántotta! -pattan fel nagyi a korát meghazudtolva és már szedi is tele a tányért. Nagyot nyögve puszilom szájon, a már felöltözött és valamiért teljesen éber férfit. Nem érzem úgy, hogy készen áll a gyomrom ilyen tömény étel befogadására.
-Egyél és öltözz! -mondja Duff cseppet sem vidáman.
-Nem terveztem ma bárhova is menni. -vágom rá. Utálom, ha megmondják mit csináljak.
-Én meg ezt nem terveztem. -teszi elém a reggeli újságot, aminek a címlapján MI virítunk, a tegnap esti lépcsőn üldögélős pillanatban.
Rögtön eláll a szavam és inkább a megadott oldalszámra lapozok.
-'Új rózsa a láthatáron!' -olvasom hangosan a szalagcímet. A többi szöveg üres süketelés és találgatás arról, hogy ki lehetek. Ez annyira nem is érdekel. Inkább a többi kép. Az egyik a Rainbow előtt készült, a másik pedig még a bolt előtt, amikor Jesse elől bujkáltunk.
-Ezért jössz ma velem a fotózásra. Ne zargassanak.
-Basszus... -csavarom zavaromban a kezem köré a copfom. -Oké. -adom be a derekam és enni kezdek. Végig némán figyel, aztán megunom és leteszem a villát. A kezembe fogom az újságot és kiszedem a rólunk szóló cikket.
-Mit csinálsz?
-Viccelsz? Végre van közös képünk!-mosolygok rá és képekkel a kezemben, felszaladok felöltözni.
Tíz percen belül indulásra készen állok az ajtóban.
-Ne legyen már ennyire rossz kedved! -torpanok meg, mikor már negyed órája néma csöndben lépked mellettem. Nem néz rám, nem ér hozzám.
-Nem érted. -csóválja a fejét. -Szét fog szedni a média. Minden lépésed fotósok követik majd. Nem lesz nyugtod és...
-És őrült nőszemélyek akarnak majd eltenni láb alól. -kotyogom közbe, ezzel kizökkentve őt a letargiából.
-Miért akarnának bántani?
-Mert a földkerekség legszexibb pasija szorongatja éppen a kezem. -nézek le rá. A kijelentésemtől végre elmosolyodik.
-Tényleg nehéz lesz. -tér vissza a témához, de nem hagyom tovább prédikálni.
-Hey! -ágaskodok fel, hogy a két tenyerem közé foghassam az arcát.Ezzel kényszerítve, hogy a szemembe nézzen.
-Veled együtt ezt is vállaltam. a mondat végére már átfognak a karjai és úgy ölel magához. Meg is csókolna, ha hagynám magam.
-Vigyázz! A nyílt utcán vagyunk. -szívom a vérét és elhúzom a fejem tettetett ijedtséggel.
-Gonosz nőszemély! -vigyorog és addig csűr-csavar magához, hogy moccanni sem tudok, így végre összetapaszthatja az ajkainkat. Mikor hagyom elnyílni a sajátom, enged a szorításon. A kiszabadult karjaim reflexszerűen kulcsolom a nyaka köré.
-Mennünk kell. -suttogom a szájába és a következő pillanatban újra megindulunk.

Egy hatalmas épület előtt állunk meg, ami előtt sorban parkolnak az autók. Éppen az egyikből száll ki Slash és Izzy. Mind a ketten elég nyúzottnak tűnnek.
-Soha, soha többé nem... -kezd bele Slash, de Duff közbevág.
-Azt ne mondd, hogy nem iszol, mert ránk szakad a kibaszott ég!
-Nem. -csóválja a fejét, de a kalapja meg sem mozdul. -Azt akartam mondani, hogy soha többé nem kelek ilyen korán!
Mind nevetésben törünk ki, de látjuk a gitáros arcán, hogy ő teljességgel komolyan gondolta az előbb elhangzottakat.
A recepción egy idősebb nő fogad minket és mosolyogva kísér fel az emeletre. A kijelölt ajtó mögött, mint egy hangyabolyban, úgy nyüzsögnek az emberek. Sminkesek, stylistok és egyéb segítők. Messziről kiszúrom Axl-t, aki épp Steph-el enyeleg az egyik bársony kanapén. Már indulnánk is feléjük, amikor egy ismerős hang üti meg a fülem.
-Micsoda véletlen! -Duff velem együtt fordul a hang irányába és mosolyogva pacsizik le Gerarddal. Ezek ismerik egymást??
-Lara. -csókol kezet. A száján apró mosoly játszik, a borostája hullámzik. Szőke haja tüskékben mered az ég felé.
-Szia. -köszönök zavartan. Duff értetlenül bámulja a párosunkat.
-Ohh! Nem mesélted otthon? -vigyorog a fotós önelégülten és rágyújt egy cigire. -Felkértem a hölgyet, hogy legyen a legújabb modellem.
-Elfelejtette megemlíteni. -villannak meg a zöld szemek, amit nem tudok mire vélni. Gerard pedig fölényesen vigyorog tovább. Úgy érzem magam, mintha kimaradtam volna valamiből.
-Waaay! -csendül fel Steven hangja.
-Bocs skacok, a művész úrnak gondja akadt. -azzal elszambázik a másik irányba, még mielőtt háromig számolhatnék. Csak nézem Duff arcát, de teljesen érzelem mentesen figyeli a fényképészt. Kezd megijeszteni.
-Sajnálom, hogy nem mondtam el.
-Kurva gyorsan verd ki a fejedből, hogy ennek a majomnak fogsz dolgozni. Egyenesen megtiltom. -morogja ingerülten, amitől ellepi az agyam a köd. Eddig nem akartam elvállalni, de teljesen idiótának néz, ha azt hiszi parancsokat osztogathat, mintha valami báb lennék.
-Már pedig jobb, ha hozzászoksz a gondolathoz! -szúrom oda és eljövök a közeléből még mielőtt ütni kezdeném a nagyképű pofáját. Köszönök a fiúknak s a szőke süni hajú felé velem az irányt.
-Gond van édes? -mosolyog rám.
-Elvállalom a munkát. -mondom határozottan, amire felcsillannak a szemei. Átkarolja a vállam és mindenki előtt tolni kezd az iroda felé. Mindenki minket figyel, de én csak egyetlen szempárra koncentrálok, amiből csalódottság és düh árad felénk.

A szerződést aláírtuk, a munkát két nap múlva kezdem. A zenekar fotózása fagyott hangulatban telik a továbbiakban, de igyekszem mosolyogva cseverészni Steph-el, aki inkább nem kérdez és löki a süket szöveget mindenféle ruhákról.
Mikor végeznek a fiúk, mindenki feszengve figyel minket. Egymás mellett állunk, de sugárzik a feszültség.
-Hazadobunk. -dörmögi Slash és beül a volán mögé. Izzy és a párosunk követi a példáját. Mikor leparkolunk a ház előtt, kipattanunk.
-Beszéljétek meg ezt a szarságot! -tolja a fejébe napszemüvegét a sofőrünk, majd elhajt.
-Bocsi, hogy felkaptam a vizet. -köszörülöm meg a torkom.
-Az a pasi egy barom. Lara, Steph miatta lett függő. Teljesen kikészítette. Szabályosan tönkretette. Nem akarom, hogy a közelébe menj.
-Én meg nem akarom, hogy minden lépésemről te dönts! -húzom fel magam újra. -Nem Stephanie vagyok. Tudok magamra vigyázni. Amíg nem voltál, akkor is simán képes voltam döntéseket hozni!
-Milyen döntéseket? Az neked pozitív és érett dolog, hogy koplaltatod magad??!
-Rohadj meg! -csóválom meg a fejem nevetve és felmegyek a házba. Egyenesen a szobámba, ahol becsapom az ajtót és kutatni kezdek a fiókomban. Itt kell lennie valahol! Végül kezembe akad a parányi zacskó, amit barátnőmtől kaptam ajándékba. Kiszórom a tartalmát az éjjeli szekrényre, Gerard névjegyével csíkot formálok belőle és eltüntetem. A maradék túl kicsi, hogy a cső elérje, így felnyalom. Mintha bomba robbanna az agyam helyén. Elszáll minden feszültség és a gardróbomhoz sétálok. Kikeresem a legkevesebbet takaró ruhámat, belebújok a tűsarkúmba. Feldobok egy erős sminket, majd a táskámba bedobálva mindent, lelebegek a lépcsőn. Benézek a konyhába, de nincs ott. Vállat vonva zárom be magam után az ajtót, ahol a szívemhez kapva próbálom lenyugtatni a lejátszódó miniinfarktust. Kezdek paranoiás lenni ettől a szartól.
A lépcsőn ülve dohányzik és egy üveg sört kortyolgat.
-Hova mész? -áll fel.
-Dolgozni. -jelentem ki egyszerűen, bár még én sem tudom hová tartok. Talán tényleg benézek a boltba.
-Így? -mér fel tetőtől talpig.
-Tán nem tetszik? Inkább örülj neki, hogy lesz miről csámcsogniuk a paparazziknak. Úgy is csak a naaaagy Duff McKagan, döntésképtelen babája vagyok. Ja és utálok enniiii! -emelem fel a hangom, hogy ha valahol bújik egy firkász, tisztán hallja.
-Lara, ezt fejezd be! -fogja be a szám, de elhúzom a fejem és mérgesen állom a tekintetét.
-Hagyj békén! -sziszegem és ott hagyom. Még hallom az üveg csattanását, a szilánkok csilingelését, de nem fordulok meg.

9. fejezet - Tánc.

Este 8 körül már Izzy lakásának a bejáratánál állunk. Kicsit megkésve érkezünk, mert nem akaródzott kimászni az ágyból és emberek közé jönni, de végül sikerült rávennie, hogy felöltözzünk és idejöjjünk. Nagyon jól ismertem az utat, hiszen ez Jesse és Izzy lakása. Egészen a 4. emeletig sétálunk felfele a lépcsőn, ahol megállunk a zárt ajtó előtt és eltaposva a csikkeket, kopogunk.

-Biztos jó vagyok így? –nézek végig magamon. Direktbe hozzá öltöztem. Fekete bőrnadrág, tornacipő és félig kigombolt fekete inget választott, ja meg persze a már-már hozzánőtt kesztyűjét. Egy fekete, apró cső-koktélruhát vettem magamra, magassarkúval és hozzá pedig több ezüst kiegészítőt. A hajam most is hagytam kiengedve, a szememet pedig fekete szemtus keretezte.

-Ha nem lenne rajtad a ruha, akkor is tökéletes lennél, de irigységből megkérnélek, hogy hagyd magadon. –mosolyog, amitől megnyugszom és már nyílik is az ajtó.

-Végre! –tárja ki a karját Axl. Az egyikben egy üveg bort szorongat, a másikkal pedig kezet fog Duffal, majd engem húz magához két puszira. Becsukja mögöttünk az ajtót és terelgetni kezd, az emberek által elárasztott helységben. Egészen a nappaliba vezet, ahol ott ül a zenekar a dohányzó asztal körül. Izzy éppen a gitárt pengeti és egy szőke lánnyal beszélget. Ő lenne az a régi ismerőse? Ugrik be rögtön a múltkori beszélgetésünk és a randija. Popcorn és Slash éppen koccintanak egy-egy üveg Jack-el és nagyot húznak az üvegből. Egyiken sincs már póló. Slash-nél valahogy kezdem ezt megszokni, de Steve meglep a sűrű testszőrzettel, ami a mellkasát borítja. Jesse és Sebastian a konyhában beszélgetnek, ahova pont rálátni a helyünkről.

-Sziasztok! –csendül fel egy hang a hátam mögül, mire mosolyogva fordulok meg és már ölel is át az illető.

-De jó, hogy te is itt vagy! –vigyorgok örömömben. Nagyon örülök barátnőmnek, mert így legalább biztosra veszem, hogy nem fogok unatkozni.

-Steph! –öleli meg Duff is futólag, aztán kézen fog és leülünk a többiek közé.

-Mi ez a józanság? Isztok ti rendesen? –nevet Slash rekedten és a támla mögül kiemel egy üveg vodkát, majd elénk teszi. –Húzóra!

-Most? –kerekednek el a szemeim. Ez nem volt a tervben.

-Így is könnyítést adtam. Felezhetitek. –pakol elénk két félliteres poharat.

-De…

-Ne akadékoskodj. Úgy sem tudod meggyőzni. Max a végén ő önti le a torkunkon. –mondja Duff jót mosolyogva és kitölti az üveg vodkát két felé.

-Ha jól emlékszem… -emeli fel Axl a mutatóujját és rám néz. –Volt itt egy hölgyemény, aki egy bizonyos bulin… -húzza a mondatot, de már érzem hová akar kilyukadni. –Simán megivott majdnem ennyi vodkát, ami a drága barátunké volt. –bök Duff felé. –Szóval… húzóra! –mutat ránk vigyorogva.

-Öüww… -fogom a kezembe és Duff szemébe nézve koccintok.

-Úgyis én viszlek haza, ne görcsölj. –mondja halkan. Elvigyorodok és rávágom.

-Idd, mert én fogok nyerni! –azzal a számhoz emelem és imádkozva, hogy ne jöjjön vissza, inni kezdem. Nagyobbnál-nagyobb kortyokban tüntetem el az átlátszó alkoholt, míg a végén koppan a pohár és azonnal egy üdítős üvegért nyúlok. Amiről később kiderül, hogy házisör van benne…de kit érdekel már akkor? Duff pohara alig pár másodperccel utánam koppan, én pedig büszkén vigyorogva nézek rá, majd Axl-re.

-Van még kérdés? –Axl-ből kitör a nevetés, míg Izzy-ék nehezen, de észhez térnek. Slash pedig felém nyújtja a Jack-et.

-Ezért ihatsz ebből a szent üvegből. –kétkedve nézek rá, mint aki nem biztos a másik épelműségében, de elfogadom a kiváltságos ajánlatot és felállok az üvegért. Épp, hogy visszaadom a kezébe, két tenyér markol a csípőmbe és húz az ölébe. Meglepettségemben picit elveszítem az egyensúlyom és szabályosan Duff ölébe borulok.

-Nocsak, nocsak… valaki belém esett. –vigyorog teliszájjal és közeledve várja, hogy megcsókoljam. Érzem magunkon mindenki tekintetét, amihez még nem ittam eleget, így seperc alatt felpattanok az öléből. Megrökönyödve néz rám.

-Steph? –nézek barátnőmre, aki veszi az adást és máris mellettem terem.

-Menjünk.

-Mi? –ad hangot Axl az értetlenségének.

-Csajos dolgok. –néz „szomorúan” a párjára, mire elnevetem magam és adok egy puszit Duff arcára.

-Sietünk. –súgom oda és végig simítva a két lapockája közt, elsétálok barátnőm után.

Átvágva a konyhán észre sem veszem kik vannak benn és csak megyünk a fürdőbe, amit magunkra zárunk, majd a már-már jól megszokott módon terítjük ki a fehér port a pultra.

-Hány utca legyen? –néz rám Stephanie csillogó szemekkel.

-Duff azt mondta hazavisz… -mosolyodok el, mire fejenként kihúz 2 csíkot.

Pici csövekkel a kezünkben felé hajolunk és elkezdjük eltüntetni az utolsó porszemig. Mire végzünk, az agyam betompul, mindenem lezsibbad és mégis újéletre kel. Nem gondolkodom. Egyszerűen a legjobb érzés amit valaha átéltem.

-Táncolni akarok! –indulok meg, mire Stephanie utánam nyúl.

-Ne olyan sietősen. –mutat az orromra. A tükör előtt letörlöm az árulkodó nyomokat és bólintva lépünk ki ismét az emberek közé. Már nem feszengek.

A konyhába érve meglátom Jesse és Sebastian párost még mindig elmélyülten beszélgetni.

-Megyek, köszönök. –mondom a mellettem lépkedő lánynak, aki tovább halad, vissza a társasághoz.

-Sziasztok. –állok meg a fiúk mellett.

-Szia! –ölel át Jesse. A pornak hála kiélesednek a reflexeim és érzékelem, ahogy beleszippant egyet a nyakamba, majd végig húzza a tenyerét a hátamon, egészen a derekamig. Máskor fel se tűnik az ilyesmi, annyira megszoktam tőle, de most…

-Lara, rég láttalak. –mosolyog teliszájjal Sebastian is. Istenem! Miért vagy ilyen édes? Ő volt az a srác, akinek egyetlen mosolyától jókedvre tudtam derülni. Annyira aranyos, tökéletes hanggal, hogy azt hiszem leginkább egy angyalhoz tudnám hasonlítani.

-Én is. –nyögöm ki végül. –Táncolni akarok. –biggyesztem le a szám, mire Jesse már mozdulna is, de valaki elkap a hátam mögött és magához ránt. Magasabbra számítok. Mégis akivel szembetalálom magam, az egy hosszú, vöröshajú egyén. A tenyerem a mellkasához tapad, így tompítva a pörgés okozta becsapódást.

-Akkor táncoljunk. –vigyorog elégedetten. Én pedig csak megvonom a vállam és követem a tömegbe. –HEY! –kiállt oda jellegzetes hangján a lejátszónál álló srácnak. –Nyomj rajta kettőt! –a fiú bólint és elindul a zene. Nem más, mint a Mötley Crüe ’87-es lemezének cím adó dala, a Girls, girls, girls…

Axl kihívóan néz rám, én pedig belemegyek a játékba. Mozogni kezdek a szám ritmusára. A csípőm mozog amerre kedve tartja, a hajam pedig ide-oda lebben. Pördülök, fordulok, mind ezt a lehető legszexisebben. Érzem, hogy máshonnan is néznek. Egyszerre vagy 30 szempár szegeződik rám, ebből több lyukat éget a bőrömbe. Nem érdekel, én csak táncolok és kikapcsolom az agyam. Lehunyom a szemem. Felemelem a kezem és kígyózva rázom külön-külön minden porcikámat, mire az eddig derekamon lévő tenyér, elindul az oldalam vonalán, egészen le a combomig.

-Elég. –a hangra kipattannak a szemeim. Axl vállát fogja, aki feltett kezekkel mosolyogva indul vissza a barátnőjéhez. Nézem Steph reakcióját, de szerencsére mosolyog és nem haragszik. Aztán egy erős kar szorít magához. Rajta sincs már póló, így minden egyes szálka szépen kirajzolódik a derekam körül.

-Mi ütött beléd? –pásztázza az arcom gyanakodva. A két tenyerem, ami a két mellén pihen, most óvatosan felcsúsztatom a vállára, onnan végig a nyakán, egészen le a nyakában lógó lakatig.

-Féltékeny vagy? –vonom össze a szemöldököm a nyilvánvaló megállapítás után.

-Te láttad, hogy táncoltál Axl-el? –kérdez vissza komoly arccal. Összehúzom a szemem és apró mosolyt megeresztve egy pici puszit nyomok az állcsontjára. Majd még egyet és még egyet… addig, amíg le nem nyugszik és bele nem hajtja a fejét a nyakamba. Egyik tenyerével szorosan tart a csípőmnél, míg a másikkal az arcom simogatja. Én pedig a tarkóját simogatom, a másik kezem pedig még mindig a lakaton. Így összeborulva billegünk a Ramones egy számára, aminek a címe: Bye bye baby.

-Ne csináld ezt többet, jó? –dörmögi a nyakamba.

-Ne idegeskedj. Rendben? Axl attól még, hogy énekes, nem izgat. Tőlem akár idejöhetne most Nikki Sixx is, mint ahogy volt is rá példa… akkor is veled táncolnék így összebújva.

Erre picit megemeli a fejét, hogy a szemembe tudjon nézni. A nyakláncánál fogva húzom magamhoz, hogy végre megcsókolhassam. Ebben pedig minden benne van. Mintha hónapok óta nem éreztem volna ilyet, pedig alig pár órája, hogy eljöttünk otthonról. A hajába túrok és még közelebb húzom, amennyire csak tudom. Mikor nem kapok levegőt, csak pár milliméterre engedem magamtól távol a száját. A haja eltakar a kíváncsiskodó tekintetek elől, így csak én részesülök a szerelmes mosolyában és a csillogó zöld szemeiben.

Ekkor pedig felcsendül az a szám, amiről egyetlen fontos emlékem maradt meg. Aerosmith-től a Cryin’. Újra leperegnek előttem a képek, amikor az ágyamon ülve gitározta nekem, a fűtől elhomályosult tekintettel. Hátradőltem és csak úsztam a hangjában. Akkor még nem is sejtettem…

-That kind of love, was the killin’ kind… -suttogja, ami ismét visszahoz a jelenbe.

-Imádlak. –mosolygok bele egy apró szájrapusziba.

-Menjünk vissza. –mosolyog végre teljesen nyugodtan. Belekulcsol a kezembe és visszaülünk a társasághoz, ahol automatikusan húz az ölébe. Átkarolom fél kézzel a nyakát és elcsaklizom a kezében lévő teli üveg sört.

Az este további része nyugisan telik, Izzy játszik pár akkordot az új, készülő albumról, aminek a címe Use Your Illusion lesz és remélhetőleg dupla lemezként sikerül majd kiadni. Slash be-bealszik a vége felé, mi Jesse és Sebastian pedig telerajzolják a hátát mindenféle marhasággal. A tömeg lassan, de oszlani kezd. Axl-ék lépnek le először, majd mi is indulni készülünk.

-Jó kis este volt. –ölelem meg Izzy-t és leveszem a fejemről Slash cilinderét. Lerakom mellé a kanapéra és elköszönünk a többiektől is.

Úton hazafelé Duff feltűnően szótlan, így még mielőtt bemennénk, inkább leülök a lépcsőre és rágyújtok.

-Fel fogsz fázni! –torpan meg, majd szinte rögtön leül és az ölébe húz. Odaadom neki a cigimet és rágyújtok egy másikra.

-Mi a baj? –keresem a tekintetét, de mindig elkapja.

-Amikor táncoltunk, láttam, hogy nem vagy tiszta. Stephanien is mindig kiszúrom. Nem akarom, hogy tönkrevágjátok magatokat.

-Ne félts, jó? –simítok végig az arcán. –Nem mindennapos, csak amikor túl sok ember vesz körbe és muszáj kicsit felengednem. Máshogy nem bírom elviselni.

-Miattam másztál ebbe bele. Megkérlek, hogy kerüld ezt a szart, rendben? –néz rám aggódó szemekkel. –A kedvemért.

-Igyekezni fogok. –ígérem neki burkoltan a dolgokat, csak megcsóválja a fejét és az ölébe kapva feláll velem. Így visz fel egészen a szobáig, ahol letesz az ágyra. Levetkőzünk, felváltva elmegyünk zuhanyozni. Csak egy pólót kapok magamra, ő még annyit se. Benyomom a zenelejátszót, amiből ismételten felcsendül egy Ramones szám.

-Baaaaaby I love youuuuu!! –éneklem nevetve, mire lekapcsolja a villanyt és mellém vetődik az ágyra.

-Halkabban, mert felkel a nagyid! –fogja be a szám, de csak nem tudom abbahagyni a nevetést. Már isten se tudja mióta próbálja eltompítani a hangomat, de én csak nevetek.

-Jó. Alszom. –nyugszom meg végre. Mire megkönnyebbülten felsóhajt és elenged. Szembefordulok vele és nézem, ahogy lélegzik. A szemei csukva, a szája résnyire nyitva. Nem bírom ki, hogy ne simítsak végig a szemhéján. Felülök és végig futtatom rajta az ujjaimat.

-Hmmm… -mordul fel lágyan és a kezem után nyúl. –Nem nyúlkálunk. –puszil a csuklómra.

-Olyan vagy, mint egy látomás. – döntöm oldalra a fejem. Erre kipattannak a szemei. Csak úgy világítanak, a zöld fény pedig, mintha a bensőmbe látna. Apróra zsugorodik a gyomrom.

Lassú, nagyon lassú mozdulatokkal ül fel velem szembe. A lepedő csak a derekát takarja. A nyakában csillog a tőlem kapott medál. Ő is oldalra billenti a fejét.

-Te pedig olyan vagy, mint egy baba. –teszi az ujját az orromra. –Egy apró, törékeny, naív, de elmondhatatlanul szeretni való és gyönyörű baba.

A keze után nyúlok és belekulcsolok. Csak rázom a fejem, de képtelen vagyok felfogni, hogy mit keres mellettem ez a férfi, az én ágyamban, miközben a ruhái a szekrényemben tornyosulnak.

-Annyira szeretlek. –nevetek fel halkan. Szinte már hisztérikusan, amire magához húz és megcsókol. Nem követelőző. Ellenkezőleg. Rettentő gyengéd, tényleg, mintha egy porcelán baba lenne a kezei közt és vigyáz rá, össze ne törjön.

A fejem tele megy köddel, ami erősebben tompít, mint a kokain. Remegő kézzel simítok végig a vállán, fel a tarkójáig és az ölébe ülök. Leügyködi a pólómat és kényeztetni kezd. Simogatom ahol érem, mire végre teljesen az ölébe von. Egymás nyakába hajolva élvezzük a pillanatot, amikor mindenünk egy. A mozgásunk, a szívversünk, a légzésünk. Ott, akkor még az eddiginél is erősebb kötelék alakul ki köztünk. Ilyen lenne, amikor az ember megtalálja a lelkitársát? 

8. fejezet - Sid & Nancy*

-Hagyj aludni! –húzom fejemre a takarót nyűgösen.

-A szabadnapodon? Soha. –hallom meg a halk kuncogást.

-Álmos vagyok. –ásítóm bele arccal a párnába.

-Ki fog velem a párkányban kávézni? –teszi fel a kérdést, mire felnyögök. Minden erőmet összeszedve kinyitom a szemem és felülök. Már háttal áll nekem a kitárt ablakban. Belebújok az ágy mellett heverő szétszabdalt pólójába és aprókat lépve osonok a meztelen háta mögé. Végig simítok a bal lapockáján, mire picit megrezzen és mosolyogva fordul felém. Kezembe nyomja a bögrémet és meggyújt egy cigit. Mielőtt még elvenném, nyomok egy gyors puszit a vállán lévő tetoválásra és nekidöntöm a homlokom. Elveszem a cigit és hagyom, hogy átkaroljon.

-Bocs, hogy tegnap a megkérdezésed nélkül vágtam oda Niconak, de rohadtul felhúzta az agyam. –sóhajt nagyot.

-Csak meglepődtem. Nem hittem volna, hogy… -elgondolkodom és próbálom összeszedni amit érzek. Nem olyan egyszerű. Mit érzek? Azt, hogy az első naptól fogva ideköltözhetett volna, akkor se lenne természetesebb a jelenléte, mint a levegővétel.

-Hogy? –csodálkozik el.

-Ide akarsz költözni? –kérdezek vissza.

-Szeretnéd? –játszik mosolyogva. Aprót bólintok, mire szájon puszil. –Meg is beszéltük.

-A srácok mit fognak szólni? Ilyen hamar…

-Semmi közük hozzá. Amúgy is, szeretnek téged. Én inkább Jesse miatt aggódnék a helyedben.

-Nem lesz baj. –győzködöm egyben saját magamat is. Nem akarom elveszíteni a legjobb barátomat. Duff csak bólint, de nem szól.

-Mit akarsz ma csinálni? –nyomom el a csikket.

-Elmehetnénk hozzám a cuccaimért és megnéznéd a bázisomat.

-Mire várunk? –kapaszkodom fel a nyakába, mire a fenekem alá nyúlva feldob a csípőjére.

-Arra, hogy felöltözz, mert nincs kedvem nyílt verekedésbe kezdeni az utcán kora reggel.

-Hülye vagy. –rázom meg a fejem, ő pedig elindul velem a fürdőbe. Villám gyorsan lezuhanyzunk és felöltözünk. Neki visszaadom a pólóját, én pedig beleugrik az egyik fekete legginsembe és egy fekete, szűk, csőtopba. Ehhez a kedvenc csizmám, fekete smink. Leengedve hagyom a hajam. Nem viszek magammal semmit, csak a cigimet, amibe belefér a gyújtóm. Jó kedvűen száguldok le a lépcsőn, ahol elkiáltom magam.

-Elég a trécselésből! –meghallom az egyik szék csikordulását.

-Jövök! –mondja fülig érő szájjal, de megtorpan. –Hű.

-Baj van? – ijedek meg. Olyan fejet vág, mint aki kísértetet lát.

-Baj… az éppenséggel nincs. –közeledik szívdöglesztő vigyorral. Olyan akár egy oroszlán, aki csapdába csalta a gazellát. –Ha csak nem baj, hogy mikor odaérünk hozzám, leteperlek a földre és ott helyben foglak… -folytatná is, de nagyi riadtan lép a helységbe.

-Jajj! Azt hittem elmentetek. –nagyot nyelek, mire összeszedem magam egy értelmes válasz erejéig.

-Indulunk. –kézen fogom az elképedt arcomon még mindig jót kacarászó hím egyedet és hagyom, hogy vezessen az utcán.

Picivel több, mint fél órás séta után megérkezünk egy sövénnyel körbevett, alig látszó házhoz. De a nagykapun belépve egy igazán szép ház tárul a szemem elé. Belépve pedig meglepődöm az otthonosságán. Teljesen bebútorozott, színes és rendben tartott. Nem egy igazi legénylakás.

-Ez nagyon szép! –lépem át a konyha küszöbét, ahol viszont tudatosul bennem a ház állapotának oka. „Házas voltam két évig.” A torkomba gombócformában kúszik fel a féltékenység.

-Iszol valamit? –mosolyog a hűtő mellől.

-Vodkát! –vágom rá rekedten.

-Tisztán? –meg se lepődik a kérésen. Nem kérdez, csak tölt mind a kettőnknek. Rágyújt, így meg se kérdezem, követem a példáját. Lehúzzuk a piákat, aztán szó nélkül feláll és elindul egy irányba. Kis idő múlva utána megyek. Egy hatalmas hálószobában találom magam. Óriási ágy, puha szőnyeg, a sarokban gitár.

-Összepakolok néhány cuccot. –sétál ki a gardróbból egy sporttáskával a vállán. Az ágyra hajítja és elkezdi megtölteni mindenféle ruhadarabbal. Még én is meglepődök mennyi cucca van.

Leülök a táska mellé és igyekszem nem azon járatni az agyam, hogy a hitvesi ágyán ülök, amit több, mint két évig egy másik nővel osztott meg. Vajon vele is úgy viselkedett, mint velem? Ugyan ilyen kedves és gyengéd volt?

-A többi nem olyan fontos. –szólal meg mellettem egyszer csak. Észre sem vettem, hogy végzett, annyira elmerültem a gondolataimban.

-Hmm? –nézek fel rá és próbálok visszatérni a jelenbe.

-Minden rendben? –térdel elém, de le nem veszi a szemeit az arcomról.

-Biztos oda akarsz költözni. Mert nem kell, ha nem akarod… -rágom a számat idegességemben. Félek a választól, de úgy érzem muszáj megkérdeznem.

-Ezt hogy érted? –húzza össze a szemöldökét.

-Hát, itt ez a hatalmas ház. Tele van emlékekkel és …

-Te féltékeny vagy? –a szája hatalmas vigyorra húzódik és kacagásban tör ki. Ezzel csak azt éri el, hogy felmegy bennem a pumpa.

-Már hogy a picsába ne lennék az, mikor házas voltál két évig! Szeretted annyira, hogy elvedd. Ebben a házban éltetek 2 évig! Ezen az ágyon… -itt inkább nem megyek bele, hanem felállok és megállok az ajtóban karba tett kézzel. –Mandy volt életed szerelme, te magad mondtad. Ezzel azért kicsit nehéz versenyezni.

Feláll és komoly arccal lép elém. Milliószor elolvasom a pólóján lévő feliratot, mire végre megszólal.

-Szeretlek, oké? –minden kiejtett betűvel erősödik a remegés a gyomromban. Nagyon lassan emelem fel a fejem. A szemei kétségbeesést tükröznek, amitől még kisebbre zsugorodik a gyomrom. Neki döntöm a fejem a mellkasának. Imádom az illatét, minden porcikáját, szinte elképzelhetetlennek tartom, hogy valaha levegőt vegyek anélkül, hogy ne fogná a kezem. Válaszolni akarok, de valami megakadályoz abban, hogy kimondjam. Küzdök vele egy ideig, de a végén csak annyi lesz belőle, hogy

-Én is.

Egyik nap csörög a telefon. Éppen a szobát takarítom, mikor meghallom a jellegzetes hangot.

-Igen? –veszem fel a kagylót, de egy női hang szól bele, a szokásos dörmögés helyett.

-Szia Lara, Steph vagyok. –amikor kimondja a nevét, elmosolyodok.

-Na miújság?

-Dufftól könyörögtem ki a számodat. Gondoltam, ha ráérsz elcipelnélek ma magammal egy kis vásárló körútra.

-Szívesen, persze. –vágom rá azonnal. Minden jobb, mint itthon punnyadni.

-Akkor találkozzunk 20 perc múlva a lemezbolt előtt. Az mind a kettőnknek elég közel van.

-Rendben. –helyeslek, aztán letesszük és átöltözöm egy lengébb nyári ruhába.

Kicsit hamarabb érek oda, így benézek még a boltba Jesse-hez, ahol ismételten nem ő áll a pult mögött. Mostanában alig lehet benn megtalálni, vagy egyáltalán elérni.

-Szia Izzy. –intek neki, mire felnéz a füzetéből.

-Lara! Jesse nincs benn.

-Azt látom. De legalább jól megy a szekér a SkidRow háza táján. –vonok vállat, mert örülök a barátom sikerének.

-Igen, gondolkodunk is, hogy esetleg lehetnének előzenekar a következő turnén.

-Szerintem jó ötlet. –vigyorgok, de még nem tudatosul bennem, hogy miféle turnéról beszél.

-Duffot várod? –tereli a témát.

-Nem, ma csajos napot tartunk.

-Akkoooor Axl-t? –nevet fel, mire megrázom a fejem. A srácok nem változnak.

-Szia Izz! –nyílik az ajtó és Steph lépked felénk könnyű léptekkel.

-Már értem! –húzza össze Izzy a szemét gyanakvóan. –Ti mesterkedtek valamiben. Ha két nő összefog, ott jó nem sülhet ki.

-Ne mártírkodj. –pöckölöm meg a sapkáját.

-Igazad van Izz, azon mesterkedünk, hogy bomlasszuk fel a zenekart, hogy a Poison vehesse át a helyeteket az ranglistákon. –bólogat Steph teljesen komoly arckifejezéssel.

-Te nőszemély! Tudtam, tudtam, hogy átvertek. Hogy lehet ilyen kegyetlenséget elkövetni, legyen szívetek! –emeli homlokához a kezét, mire kitör belőlünk a nevetés.

-Menjünk mielőtt bezár a pláza. –terel ki Stephanie, de még mindig nevetünk, így csak bólogatok.

-Vigyázni! –kiabál utánunk Izzy apáskodva.

Már a plázában sétálgatunk és a fiúkat vesézzük ki, amikor megtorpanunk egy számomra ismeretlen férfi jön oda hozzánk. Öltönyös, markáns, igazán jóképű.

-Stephanie! –csókol kezet barátnőmnek, aztán felém fordul és bemutatkozik. –Gerard Way.

-Lara Kuolema. –nyerem vissza a hangom. Olyan szemekkel néz, mint aki most kapott tőlem ajándékot.

-Mi járatban Ger? –szól közbe Steph.

-Újabb múzsa után kutatok, de azt hiszem megtaláltam. –mondja mosolyogva, de le nem veszi rólam a szemét.

-Mi? –fejem ki az értetlenségemet egyetlen szóban.

-Gerard fotós. Ő fedezett fel engem. Most pedig rád vetette ki a hálóját. –csóválja a fejét barátnőm hitetlenkedve.

-Persze csak, ha érdekli a hölgyet egy modell lehetőség.

-Én… ezt még átgondolom. –nevetek fel. Elég bizarr, hogy eljövök vásárolni és az első utamba kerülő ember modell szerződést ajánl.

-Itt a számom. –nyom a kezembe egy cetlit. –Vedd rá kérlek. Tökéletes lenne az új kompozícióhoz. Tudod, hogy nem hazudok. Sztárt csinálok belőle. –mondja Stephnek.

-Majd, ha ő úgy dönt, akkor hívni fog. –érkezik a válasz.

-Remélem jól döntesz. –mosolyog ismét felém és kezet csókolva elvonul.

-Te jó ég. Ne haragudj miatta. Rettentő elvont, de rettentő tehetséges fotós. Ő karolt fel engem is annak idején.

-Azt megértem, mert kicseszett szép vagy, de mi az istent akar Tőlem? –nevetek fel, még a feltételezés is, hogy modell legyek, nevetségesnek hangzik.

-Hatalmas önértékelési problémákkal küzdesz. Kicsit örülnék, ha mások szemével láthatnád magad. –csóválja a fejét, amitől még jobban összezavarodok. –Csak azért, mert az az angyal képű átvert, nem kellene elásnod magad örökre.

-Én…

-Gyere! Ide be akartam nézni. –húz maga után egy boltba, ami tele van mindenféle ékszerrel. Ezzel megszakítja a társalgást és eltereli az én figyelmem is más irányba.

-Annyira szép ez a lánc. –csóválja a fejét és alig-alig ér hozzá az vékony ezüst szemekhez, aminek a végén egy apró rózsa lóg.

-Szerintem vedd meg. –mosolygok rá és lejjebb halkítom a hangom. – Kihez illene jobban egy ilyen medál, mint Axl Rose barátnőjéhez?

-Igazad van. –csillanak fel a szemei. –Ezt magammal viszem, szerintem neki is nagyon fog tetszeni. –örvendezik, de én nem hallom, mert megpillantok valamit, amibe azonnal beleszeretek. Szinte szó nélkül viszem is a kasszához, hogy megvegyem.

Duff délután ér haza. Az én belsőszerveim pedig újból ki akarnak robbanni a helyükről. Rettentő vidáman törtet át a szobán, hogy aztán hatalmas csókban részesítsen, amivel elfeledteti mit akartam.

-Készül az új lemez! –jelenti be önfeledten.

-Úristen! Gratulálok! –ölelem át. Nagyon büszke vagyok rá, mert tudom milyen keményen dolgozik.

-Este ünneplünk Izzynél. Addig rendbe kell kapni magunkat. –magyarázza, de mire észbe kapok már egy szál boxerban dohányzik az ágyon ülve. Ahogy megpillantom a nyakában lógó ezüstláncot, eszembe jut miért izgultam végig a napot. Lassan húzom ki a fiókot, ahová az ajándékot rejtettem. A tenyerembe fogom és torokban dobogó szívvel elhelyezkedem az ölében.

-Mi a baj? –sápad le hirtelen, amire idegesen felnevetek.

-Szeretnék neked adni valamit, ami kifejezi mit érzek. Én… nem egy gyűrű, vagy közös ház.

-A közös házban ülünk. –morogja közbe, de a kezem már a nyaklánca két nagyobb karikáját kapcsolja szét. Kinyitom a tenyerem és megmutatom a csillogó ezüstlakatot. Várom, hogy ellenkezzen, de csak vár. Remegő kezekkel akasztom rá a két karikát és illesztem össze, de nem nyomom rá. Aztán hirtelen a kezemhez nyúl és összepattintja az ujjaim segítségével.

-Mint Sid és Nancy. –mosolyog, az én szívemről pedig legördülnek a kövek.

-Szép! Szóval őrült vagyok! –húzom össze rosszallón a szemöldököm.

-Nem én mondtam. –kacag fel, de még mielőtt leszidhatnám, a számra tapad az övével.

-Egyben igazad van. –ingatom a fejem. –Olyan vagyok, mint Nancy. Sosem lehetek Barbie, mert Barbienak nincsenek sebhelyei és túlságosan önzőn ragaszkodom hozzád. –suttogom a  végét. Szó nélkül puszilgatja az arcom. Sírni lenne kedvem a boldogságtól, de a torkom fojtogatja a kimondatlan szó. Égeti a nyelőcsövem és a gigám. Félek kimondani, hisz legutóbb mikor Nico kezébe adtam a szívem ezzel az aprócska szóval, összetörte. Felnézek az arcába. Zöld szemei boldogan szikráznak, a szája mosolyog. Ő nem Nico. Ő nem Nico… Ő nem Nico! Győzködöm magam és a nyakába hajtom a fejem. Az illata egyszerre nyugtat és őrjít meg a végtelenségig.

-Megyek készülni. –simít végig a hátamon. Ez a mozdulat pedig leomlasztja a falat.

-Szeretlek. –lehelem alig hallhatóan, mintha attól félnék más is megtudja és visszaél vele. Ellopja a titkomat. Duff egy pillanatig lefagy, de hamar továbblendül. Talán túl is, mert azon kapom magam, hogy a pólóm sehol, a szoknyám pedig a nyakamban, amíg ő teljesen hozzám simul. Csók közben kiélesednek a reflexeim, még sem tudom eldönteni, a bordámon áttörni készülő szív az enyém, vagy az övé?



*Sid & Nancy, aki nem ismerné a történetüket. 
Sid Vicious és barátnője, Nancy Spungen viszonya nem igazán nevezhető szokványos történetnek. Sid, a Sex Pistols nevű punk együttes gitárosa az együttes felbomlása után szólókarrierbe kezdett, ám a kábítószeres és destruktív életmódja következtében kapcsolatuk óhatatlanul tragédiához vezetett. 
1978. október 12-én reggel Vicious egy átdrogozott éjszaka után holtan találta Nancy Spungent a Chelsea Hotelben található szobájuk fürdőszobájában. Spungennel egyetlen hasi szúrás végzett, melynek következtében elvérzett.
Vicioust letartóztatták és gyilkossággal vádolták. Elismerte, hogy este veszekedtek, de az azt követő eseményekről egymásnak ellentmondó verziókat mondott: „Sosem szúrtam le. Szerettem őt, de ő úgy bánt velem, mint a szarral.”; később azt állította, hogy nem emlékezett rá, és Spungen a vita egy pillanatában beleesett a késbe.
Október 22-én, tíz nappal Spungen halála után Vicious megpróbált végezni magával (felvágta az ereit), így a Bellevue kórházba szállították.
Később Sid túladagolta magát 1979. február 2.-án.

7. fejezet - VIP party

Puha érintést érzek az arcomon. Szinte pillekönnyű, mégis a nyomán bizsergő érzés marad.

-Lara... - hallom meg a nevem. Igen, ez a nevem. Valaki szólongat. Nem akarok megmoccanni. Túl fáradt vagyok. A végtagjaim nehezek, a fejem zúg.

-Lara... - újból az a kellemes hang kelteget. Erölködve, de kinyitom a szemem. Felülnék, de mintha egy traktor hajtott volna keresztül rajtam.

-Jól vagy? - Duff aggódó pillantása visszahoz a jelenbe. Lassan szivárognak be az emlékeim a fejembe. Nagyi, sírás, vodka. Majd elaludtam a szőnyegen. Ezért akar mindenem szétszakadni! Megpróbálok felállni, de a lábaim nem engedelmeskednek. Még részeg vagyok. Összecsuklok. Duff reflexei pedig élesek és időben kap a derekam után. Felnyalábol, az ágyra tesz és ránk teríti a takarót.

-Beszéltem a nagyiddal. - itt szünetet tart, mintha arra várna, hogy sírni kezdek. De nem kezdek, hát folytatja. -Elmondta mennyire kiborultál, ami teljesen érthető.

-Érthető? -suttogom. -Rákos. Meg fog halni. -a mondat súlyosan nehezedik a szobára.

-Mind meghalunk. -mondja halkan. A légzésem egyre nehezebb, ahogy próbálom visszatartani a könnyeimet. A torkomban gombóc keletkezik, miközben a mellkasom felforrósodik.

-Ne sírj... -kérlel halkan.

-Nem sírok. -vàgok vissza, de döbbenten veszem észre az arcomon pergő könnyeket. -Biztos esik az eső! -védekezek. Szomorúan elfojt egy nevetést.

-A lakásban? -elmosolyodok, minek hatására kitör belőlem a zokogás. A karjai körém fonódnak, én pedig zihálva bújok a mellkasába. Türelmesen várja amíg megnyugszom.

-Megvagy? -nyúl az állam alá, így emelve feljebb a fejem. Egy pillanatig elveszek a zöld szemekben, amitől zavarba is jövök. A pólóján egy hatalmas folt mutatja a sós könnyeimet.

-Eláztattalak. -bököm meg. Erre eltol magától és lekapja a felsőt. Kiszáradt torokkal falom a látványt. Képtelen vagyok betelni vele.

-Megszárad. -mosolyog. Ettől a mosolytól apróra zsugorodik a gyomrom és hirtelen felindulásból magamra rántom. Nem számít rá, így viszonylag egyszerű dolgom van. A tarkóját simogatom, néha bele-bele túrva a szőke kuszaságba. Alkarra támaszkodik, ne nyomjon agyon, bár én azt se bánnám.

-Minden rendben lesz. -aprót bólintani marad csak időm mielőtt megcsókol. Ott, abban a pillanatban tényleg elhiszem, hogy minden rendbe jön.

Teljes napi munka után, fáradtan vágódom be a konyhába.

-Kincsem. -jön be nagyi; apró, halk léptekkel. Képtelen vagyok felnézni, mert annál jobban fáj a tudat, hogy egy éven belül elveszítem az embert, aki felnevelt. Azt az erős nőt, aki mindig mellettem állt és kitartott a legrosszabb időszakomban is.

-Szia. -töltöm tele vízzel a poharam. Az üveg hideg, a folyadék klóros, de most nem zavar.

-Szeretnék veled beszélni. -paskolja meg a mellette lévő szék párnáját. A virágok hívogatnak, így leülök és várok.

-Először is. Hogy mit mond az orvos, nem számít. Nem érzem betegnek magam és holmi papírok sem fognak ezen váloztatni. -ezzel a kijelentésével megmosolyogtat. Ezért ő a legerősebb ember a világon. -Viszont! Beszéltem este a barátoddal.

-Említette.

-Azt is, hogy mit javasoltam? -a szemöldököm a homlokom közepéig szalad. Semmiféle javaslatot nem említett.

-Felajánlottam neki, hogy költözzön ide.

-Hogy miii? -erre nem számítottam.

-Úgyis egyedül lakik és minden idejét itt tölti. Persze vénségemre már látok dolgokat és úgy látom komoly ez a dolog köztetek.

-Nem döntheted el, hogy...

-Nem. Ezért mondta, hog megbeszéli veled.

-De ez korai. -rázom a fejem.

-Boldog lennék, ha tudnám nem hagylak egyedül, amikor én...

-Nagyiii! -nem akartam hallani. -Még eldöntjük.

Mondom, de a szemem előtt megjelennek a képek. Minden reggel együtt kelni, esténkét együtt feküdni. Kell ennél több?

Csengetnek, azonnal szaladok ajtót nyitni. Még ki se nyitom, Ő már be is surran. Megmukkanni nincs időm, a számba suttogja.

-Hiányoztál. -átölelem a válla alatt és a mellkasába bújok. -Csókolom! -kiabál a konyha felé, aztán a kezembe ad egy gombócba gyűrt anyagot.

-Mi ez? -gyűrögetem gyanakvóan.

-Ezt felveszed szépen és utána indulunk.

-Indulunk? Mégis hová? -be se fejezem a kérdezgetést, egy mozdulattal a karjába kap és visz felfele a lépcsőn. Fenn óvatosan a lábamra állít, de a derekam nem ereszti. Hirtelen megérzem a a bőrömön a hűvös kesztyűt és már el is tűnik a pólóm. 

-Próbáld fel! -kérlel boci szemekkel, amíg szétnyitom a fekete textilt. 

Egy hatalmas Gn'R jel virít rajta és a srácok alatta. Mosolyogva belebújok, a méret tökéletes. 

-Mondanám, hogy remekül áll, de az előző látvány jobban tetszett. -csillanak meg huncutul a szemei, de még mielőtt bárhova kalandozhatna a fantáziája, a szavába vágok. 

-Hova akarsz vinni? Fáradt vagyok. 

-Kapd fel szépen a csizmádat! -mosolyog.

-Basszus... -rágom a szám. Megsimogatja az arcom, így győzködve. Felsóhajtok és belebújok a lábbelibe. 

Már a ház előtt gyújtunk rá, mikor végre megszólalok.

-Hová megyünk? -csak vigyorog, de az útirány ismerős. Végül hatalmas, függőlegesen egymás alá írt betűkre leszek figyelmes, szivárványos alapon. 

-Rainbow? Mit keresünk itt? 

-Fellépünk ma! -közli elégedetten. -Elég szűk körnek, de a koncert meg lesz tartva. Amolyan privát buli. Alig bírtuk úgy leszervezni, hogy a sajtó ne kapjon rá az időpontra. 

-Mire várunk? -engedem le az eddig szoros lófarokba összefogott hajam, hagyva, hogy Duff a derekamon pihenő kezére terüljön. A hajamba nyom egy puszit és szorosan egymáshoz bújva lépjük át a bár küszöbét, párként első alkalommal. 

Benn már tolonganak az emberek, de töretlenül visz a múltkori, hátsó asztal felé. 

-Heeey! -köszönt mindenki vidáman, mikor meglátják, hogy a basszusgitáros is jelen lesz a mára szervezett banzájon. Helyet foglalunk és már hozzák is a welcomedrink-nek titulált 2dl Jack-et. Picit bele is könnyezik a szemem, de később leöblítem egy jó hideg korsó sörrel. 

-Duff, ne sértődj meg, de olyan, mintha az egész zenekar a barátnődön lenne... -húzza össze a szemöldökét Axl és a mintán lévő alakjukat fixírozza. 

-Legalább ennyire a közelébe férkőzhettünk Laranak. -vigyorog Slash teliszájjal, én pedig csak megcsóválom a fejem. 

-Örüljetek ennyinek. -kulcsol bele a szőkeség az asztalon lévő kezembe. A fiúk erre áttérnek Popcorn ugratására. Jól elröhögcsélünk, amíg a háttérben Sebastian bandája zenél, a Skid Row. A színpad felé pillantok és egy hatalmas vigyorú Jesse-l találkozik a pillantásom. Süt róla, hogy rettentő boldog. Meg is tudom érteni. Minden vágya az volt, hogy zenélhessen és a szerencsének, vagy a jó kapcsolatoknak hála, de most az egyik legpörgősebb banda gitárosa és a Guns N Roses előzakara lehet. Büszke vagyok rá teljes szívemből, hiszen úgy szeretem, mintha a bátyám lenne. Megérdemelte. 

-Megyünk hangolni. -súgja Duff a fülembe. Érzem, hogy már nem teljesen józan, de most is nagy hatással van rám a mozdulat, amivel közelebb hajol és megcsókol. Még fel sem ébredek, mire a banda eltűnik, mellém pedig egy nő sétál oda. 

-Szia! -hajol be elém, a haja lágyan omlik le a válláról. A vonásai kecsesek, a szája telt, az arca gyönyörű. Mikor leül mellém, megfigyelem mennyire karcsú és magas. Egyszerűen tökéletes. Az ajkai közé vesz egy szál cigarettát és rágyújt. 

-Stephanie vagyok. -mosolyodik el. 

-Lara. -bólintok és inkább zavaromban én is rágyújtok. Hogy lehet valaki ennyire szép? Még női szemmel is megmondom, hogy ez felháborító. 

-Igaza volt Axl-nek. Már-már ijesztően illesz Duffhoz. 

-Honnan ismered őket? -vonom fel a szemöldököm értetlenül. Még sosem láttam, mert arra emlékeztem volna. 

-Axl a párom. -mosolyodik el. -Az-az... újból a párom. Bonyolult a dolog. Remélem sosem kell megértened. 

-Duff azért nem olyan elviselhetetlen, mint Mr. Énekes. - eszembe jut az első találkozásunk a backstage-ben. Egyszerűen ott fojtottam volna meg. Mostmár azért jobb lett, hiszen megismertem az elmúlt idő alatt. 

-Amilyen idegesítő és hisztis, én annyira szeretem. -nevet fel. Ebbel a nevetésből pedig annyi melegség árad, hogy még én is érzem a srác iránt táplált érzelmeit, amit át is tudok érezni. -Gyere velem, lassan kezdenek. -kézen fog, de az első sor helyett a mosdóba visz. Ketten zárkózunk be egy fülkébe, ahonnan már ki is tisztul mit teszünk. Apró tasakot húz elő a ritiküljéből és a benne lévő port rászórja a lehajtott ülőke tetejére. Két-két csíkot formáz belőle és a kezembe ad egy bankjegyet. Mindenféle lacafacázás nélkül csavarjuk fel csőfomába és tüntetjük el a havas utcákat. 

Mikor végzünk a tükör előtt rendbeszedjük magunkat. Sötét rúzs, szemtus, púder és fésű. 

-Indulhat a buli? -vigyorog rám Steph szikrázó tekintettel. 

-Adjunk neki. -mosolyogni marad csak időm, mert már húz is kifelé a nagyterembe. 

Mire a terem közepére érünk, minden porcikám ellazul. Nem érzem, hogy fáradnék. Nem érzem, hogy táncolok, csak valami nagyon fura könnyedség fog el. Mintha lebegnék, mégis megállás nélkül táncolunk. Néha fel-fel pillantunk a színpadra és ha sikerül a "kiválasztott" bandatag szempárjával összekapcsolódnunk, még szexisebbre vesszük a figurát. Több pasi is bepróbálkozik az este folyamán, de mindenkit lekoptatunk. Attól még, hogy jól érezzük magunkat, nincs az a tudatmódosítószer, ami el tudná velünk felejtetni, hogy kit szeret a szívünk. 

Fel se tűnik, hogy vége a koncertnek, csak mikor egy Queen feldolgozás csendül fel, ismerős hangon. Nico. Épp menekülőre fognám, mikor újdonsült barátnőm a fülembe ordítja. 

-Megjöttek a sztárok! -aztán önfeledten nevetve enged el, hogy ismerős karok ölelhessenek. 

-Nem is gratulálsz, hogy mekkora bulit nyomtunk? -bújik hátulról a nyakamba. Seperc alatt rájövök, hogy a hangjához képest a kokain, számomra porcukor.

Nem fordulok meg egy ideig. Élvezem a zenét és a lehelletét a nyakamon. Sajnos az idegrendszerem hamar feladja és megpördülök, hogy végre átkarolhassam a nyakát és megcsókolhassam. Bor és whiskey íze van. A levegőm fogytán, de nincs erőm elengedni. Szükségem van rá. Szorosan ölel magához, amikor valaki megszakítja a pillanatot. 

-Hello! -kinyitom a szemem, de azt hiszem még mindig nem tisztult ki rendesen a fejem, mert hallucinálok. Jon Bon Jovi áll előttünk, teljes valójában. Szakadt farmer, póló, fejkendő. A haja tökéletes. Mintha most lépett volna ki egy plakátból. 

-Jon! -kezelnek le, én pedig érzem, hogy sürgősen kell egy ital. 

-Jók voltatok. Gondoltam idejövök gratulálni... bár nem akartam megszakítani a romantikus pillanatot. -mosolyog felém. -Ki a hölgy? 

-Lara Kuolema. -nyújtok kezet, mire óvatos puszit lehel rá. 

-Aki még mindig a barátnőm. -morogja Duff alig hallhatóan, de a Jon elengedi a kezem. -Kérsz inni? -bólintok és indulnénk az asztalunk felé, mikor a haramadik személéy közbeszól. 

-Én addig felkérném a hölgyet egy táncra, ha nem probléma. -pislog jobbra-balra, amire Duff vállat von. 

-Mindjárt jövök. -ad egy rövid csókot, a mihez tartás végett, ami után arra eszmélek, hogy Bon Jovi karjai közt vagyok és Alice Cooper - Love is a loaded gun című számára lassúzunk. 

-Gyönyörű vagy. -kezd bele a hódító szövegébe, mire felnevetek. 

-Ez nem fog összejönni. -nézek mélyen a szemébe, ami azért hősiesen bevallom, nem elhanyagolható. -A teremben bármelyik csaj a nyakadba fog ugrani egy tánctól és pár bóktól, sőt lehet egyszerre több is, de én nem. A rossz hír, hogy 2 nő fülig szerelmes ebben a teremben. Az egyik én vagyok, a másik pedig ott ül éppen Axl Rose ölében. A többinél hódíthatsz. 

-Próbálkozni szabad, nem? -ereszt meg egy könnyű, szinte "számítottam rá" félmosolyt.

-Határokon belül. -bólintok, bár nem értem miért mondom ezt. Dehogy lehet! Foglalt vagyok, ő csak ne próbálkozzon, még rohadt szexi, akkor se! Ekkor a szemem sarkából meglátom Nicot, ahogy felénk tart. Megmerevedek, ő pedig szinte azonnal rákezd.

-Lara! Váltottál? -vigyorog teliszájjal mellettünk. Legszívesebben beverném azt a kaján képét. -Egy zenekar nem volt elég? 

-Ki ez a kispöcs? -néz rám a táncpartnerem értetlenül. 

-Az exem. -húzom el a szám, de a kokainnak, vagy az arcán még mindig látszódó zúzódásnak hála, amit Slash okozott, nem izgatom fel magam. 

-Te már megint itt? -lép oda hozzánk Duff 2 pohárral, amit a kezembe ad és lazán rágyújt. 

-Drága sorstársam! A csajod már egy másik rocksztár karjaiban vígasztalódik? -játsza a mártírt, mire Duff fölényes mosollyal rákérdez. 

-Miről beszélsz? Jon csak egy haver, most ismerkedtek meg. 

-Így még gázabb. -magyaráz közbe, de amaz töretlenül folytatja.

-Amúgyis. Lara meg én már együtt élünk. 

Ahogy kimondja, hirtelen sokkot kapok. Megfagy a levegő egy pillanatra. Nico arcáról leolvad a mosoly és őszinte értetlenség és meglepettség veszi át a helyét. Jon szemöldöke pedig a haja vonaláig szalad. Duff csak mosolyogva áll és magabiztosan lehúzza a vodkát. Bennem pedig minden kétség leomlik az összeköltözéssel kapcsolatban. Hülye lennék eldobni a lehetőséget, hogy nap mint nap mellette ébredjek és aludjak el. 

-Ez igaz? -fordul felém Nico hápogva. 

-Igen. -vágom rá gondolkodás nélkül. -Nagyi felajánlotta a házat. 

-Pff... nem fog sokáig tartani. -vágja oda és sarkon fordulva, jó hogy nem elrohan. 

-Ez ennyire komoly? -kérdezi Jon is szájtátva. 

-Azt hiszem. -bólint Duff és mindhárman a törzshely felé vesszük az irányt. 

-Ki volt az az angyal képű szőkeség? -súgja oda Steph izgatottan. 

-Volt pasi. -vonok vállat. 

-Van ízlésed! -kacsint és visszafordul Axl-hez. 

-A kisköcsögnek nem volt elég az öklömből? -morogja Slash a cilindere alatt, amikor leülök mellé. 

-Hagyd. -nyomom vissza ülőhelyzetbe. -Duff már leszerelte. 

-Igyunk a ma estére! -emeli Izzy a poharát, mire mindegyik kéz a magasba lendül és már el is tűnnek a piák. 

Egyre csak fogynak az italok, amikor a jobb combomon finom simogatásra leszek figyelmes. Mozgolódni kezdek, de Duff keze önálló életet él, így inkább lefogom. 

-Kívánlak... -hajol a nyakamba, én pedig, mint aki forró parázsba ült, felpattanok. 

-Skacok, mi elfáradtunk. Úgyis összefutunk valamelyik nap. További jó mulatást. -Stephanie mindent tudó mosollyal ad két puszit, amíg a fiúk is körbe lekezelnek. Mire észbekapok már a ház előtt csókolózunk. 

-Halkan. -illesztem a zárba a kulcsom, az pedig egy kattanással kinyílik. Szájbefogva botorkálunk fel a sötét lépcsőn, ami a szobámba vezet. Még be se csukom az ajtót rendesen, amire lefabrikálja rólam a pólómat. Kapkodva bújunk ki a cipőinkből és dobáljuk egy sarokba a ruháinkat. Már csak a fehérnemű akadályoz, de mosolyogva végig fektet az ágyon. Két kezem összefogja a fejem fölött, így irányítva az eseményeket. Élvezem az érintéseket, csókokat és ahogy a lélekjelenlétemtől telik, viszonzom is. A vérem zubog, száguld az ereimben. Az ujjai forró lávaként égetik a bőröm, miközben az ajkai nyomán lúdbőrözök. Mikor végre eggyéválunk, hatalmas sóhaj szakad ki mind a kettőnkből és még csak innen veszi kezdetét az igazi ágytorna.

6. fejezet - Hírek.

+18!

Apró, leheletnyi puszikra kelek. Nincs erőm kinyitni a szemem, de egy mosolyt azért megérdemel.

-Nyisd ki a szemed. -búgja a fülembe. Résnyire, kikucskucskálok. Rájövök, hogy nem álmodtam. Tényleg mellettem fekszik. A derekára fonom a karom és hozzábújok. Cirógatja a hátam, de érzem, hogy kicsit feszült.

-Minden rendben? -puszilom meg a szegycsontján.

-Khm... igen. -furcsa pózban fekszünk, valahogy össze van görnyedve. Teljesen hozzásimulok és akkor jövök rá, hogy mi a probléma oka.

Megeresztek egy elégedett, picit gonoszkodó mosolyt. Zavartan próbál hátrébb húzódni és megköszörüli a torkát, amikor kipattannak a szemeim és az övébe fúrom a pillantásom.

Mély levegőt véve vezetem végig a tenyerem az oldalán, egészen a csípőjéig. Mikor helyben vagyok, nem sokat kell kutatnom, hogy megtaláljam amit keresek. Ahogy hozzáérek a kőkemény férfiasságához, rögtön, hevesen csókol. Egyik kezével a hajamba túr, másikkal szorosan magához húz. Amíg játszom odalenn, a szája szétnyílik és próbálja továbbra is egyenletesen venni a levegőt. Aztán hirtelen elkapja a csuklómat és maga alá gyűr. Egyikünk sem mozdul, csak fürkésszük a másik arcát és tekintetét. Látom rajta, hogy még most, ha akarna meg tudna állni. A baj az, hogy én nem akarok.

-Te reggel dolgozni mész... -súgja a vágytól berekedve.

-Duff... -fogom meg a tarkóját és lehúzom egy csókra, amit azonnal viszonoz. Majd megérzem az egyik mellemen a tenyerét. A rengeteg fogyástól nem sok maradt, de azt bőven beteríti. A tenyere maga puha, az ujjbegyei mégis kemények a gitártól. A nyakamba hajtja a fejét és úgy csókolgatja. Lassan kényeztet, amivel nem tudok mit kezdeni hirtelen. Nico sosem viselkedett így. A névre ami próbál az agyamba furakodni kicsit lemerevedek, de a felettem könyöklő férfi tudja, hogy fújja el a gondolatokat egycsapásra. A mellem csókolgatva simogat a legérzékenyebb pontomon. Nem bírok már egyhelyben feküdni, az idegeim nem hagyják. Óvatosan a hajába túrok és felhúzom, vissza, magamhoz. Csókolni akarom és amikor megérzem a nyelvét az enyémhez csatlakozni, az eddiginél is erősebben kezd lüktetni a vér a fülemben. Mintha az életembe kapaszkodnék, úgy kulcsolom körbe a derekát a lábammal, szabad utat hagyva neki. Mégis időben tér észhez és lefordul rólam. Már egy kisebb hisztiroham határán állok, mikor látom, hogy csak a nadrágjába nyúl és rutinosan, szempillantás alatt felhúz egy gumit.

Amikor visszafekszik rám, akkor tudatosul bennem, hogy konkrétan mire is készülünk. A gyomrom diónyira zsugorodik, így a körülötte verdeső pillangók könnyedén focizhatnak vele. Úgy izgulok, mintha tényleg az első alkalom lenne.

Valahogy megérzi, mert vigyázva nehezedik rám és kóstolgatja az ajkaimat. Újra visszatér az izgalom és eltűnik a görcs. Ismét átkulcsolom a lábammal, de most már elfogadja a felkínált helyet. Lassan, kínozva nyomódik beljebb, amíg teljesen ki nem tölt. A levegő a tüdőmben reked és erősen ölelem a vállait. Megtámaszkodik a két karján, pici puszit nyom a számra, amiből ismét vad csók keletkezik. Ezek közben mozogni kezd, amivel egyre feljebb korbácsolja mindkettőnk vágyát. Minden izmot végig tapogatok a hátán, ahogy sorra megfeszülnek. Az ujjaim szinte csúsznak az izzadtságtól, a torkom pedig egyre szárazabb és a légzésén és 1-2 nyögésen kívül nem hallok mást. Nem tudom melyik jön tőlem, melyik érkezik tőle, de a következő pillanatban már nem is izgat. Minden porcikám megfeszül és ajtóstul rontunk be a mennyország kapuján.

Ahogy lecsillapodunk legördül rólam és utánam nyúl, hogy megölelhessen. Dübörög a szíve, majd szétszakad a dobhártyám amikor ráhajtom a fejem a mellkasára. Nem tudok megszólalni. Csak cirógatom a hasát. Nehezedik a szemhéjam, de mielőtt lecsukódna csörögni kezd az ébresztőm. Nagyot ásítva tenyerelek rá, hogy elhallgasson és felülök az ágyon. Nézem a mellettem nyújtózó pasit és jóleső melegség önt el. Anélkül, hogy kinyitná a szemét, a hátam mögé bújik.

-Ne bámulj. -dörmögi és közben az orrával csiklandozza a derekam. Nyomok egy puszit a vállára és kicsusszanok mellőle. Nem tetszésének morgással ad hangot.

-Ne morogj! Dolgoznom kell. -elszaladok egy villámgyors zuhanyra, aztán máris a szekrényem előtt állva kutatok valami ruha után. Kiválasztok egy fekete-fehér csíkos, feszülős nadrágot és hozzá egy Mötley Crüe pólót.

-Nem mondod, hogy ezek az idióták vannak a pólódon! -hitetlenkedik, miután felfrissülve lép ki a fürdőszobából.

-Ne magyarázz! Szeretem a Mötley-t. -kinyújtom rá a nyelvem, amire felkap és nem törődve a visításommal az ágyra dob. Nincs lehetőségem menekülni, már felettem tornyosul.

-Dolgoznom kell. -motyogom. Lassan érinti a száját az enyémhez, de még mielőtt rendes csók kerekedne belőle, vigyorogva elhúzódik.

-Hozok neked egy GNR pólót. Azt kell majd hordanod.

-És ha nem fogom? -incselkedek vele, amire lehajol a kulcscsontom cirógatja a szájával.

-De fogod... -búgja a bőrömbe. -Pont itt -simít végig a jobb mellem oldalán. -vagyok rajta én. -Beletúrok a szőke, kusza tincsekbe és inkább megcsókolom, minthogy tovább magyarázzon.

Nagyit nem találtuk sehol mikor leértünk, így bezárom magunk mögött a bejárati ajtót és kézen fogva indulunk a lemezbolt felé. Útközben rengeteget beszélünk, szokásunkhoz híven mindenféle ökörségről.

Aztán sajnos túl hamar érünk a célba.

-Hazamegyek átöltözni és meglátogatlak. -mosolyog rám. Bólintva gyújtok rá, ő is így tesz. Reménykedünk, hogy meghosszabíthatjuk az együtt töltött időt egy cigarettával. Feltünően lassan szívjuk mind a ketten a szálat, de sajnos az is elfogy.

-Jó munkát. -nyomja el a csikket a hamusban, én pedig már indulnék befelé, de még visszahúz egy csókra.

-Szia... - mosolygok rá, int még egy utolsót és elmegy.

Szinte agymosott állapotban lépek be az üzletbe, ahol Izzy egy újságot olvasgatva szürcsöli a kávéját.

-Jó reggelt! -köszön rám anélkül, hogy felpillantana a napilapból.

-Jesse? -nézek körbe, mert a barátom megint nincs sehol. Pedig lenne mit megbeszélnünk...

-Tegnap sikerült neki és bekerült a zenekarba. Fél órán belül itt lesz.

Többet nem igazán beszélünk. Míg én pakolgatom a megüresedett helyekre a friss árut, addig Iz fél percenként ellenőrzi az időt.

-Randi? -kérdezek rá a nyilvánvaló jelre, mire megköszörüli a torkát.

-Csak egy régi jóbarátom... -kezd magyarázkodni, de mosolyogva érzékeltetem, hogy nem veszem be.

Éppen folytatná, amikor Jesse szambázik be az ajtón, hatalmas vigyorral a fején.

-Hello-hello-hello! -dobja le a táskáját a sarokba és tölt egy bögre kávét.

-Akkor én megyek is. -közli a bátyja és távozik.

-Képzeld Lara! -pattog Jesse tovább, de felnevetek és leintem.

-Nem kellene ennyi kávét innod, így is olyan vagy, mint egy energiabomba!

-De bekerültem a zenekarba! Nem bírom elhinni, hogy a Skid Rowban zenélek. -ingatja a fejét hitetlenkedve.

-De te jóban vagy Sebastiannal, nem? -vonom össze a szemöldököm.

-Most már igen. Eddig mindig olyan lekezelő volt velem. Úgy gondolta, hogy Izzy miatt próbálok cska bevágódni, de rájött, hogy itt többről van szó. Kurva boldog vagyok!

-Gratulálok! -ölelem meg, mire úgy szorít magához, mintha egy plüssmaci lennék.

Egésznap beszélgetünk mindenről, de akármikor ráterelném a témát Duff-ra, valahogy megfutamodok és inkább hallgatom tovább az áradozását.

Pont egy dobozból pakolom ki az újonnan érkezett Cinderella lemezeket, mikor a hátam mögött csapódik az ajtó. Ijedtemben 180fokos fordulatot veszek és levegőt venni is elfejetek mikor meglátom Őt. Irtó jól néz ki. A haja átfésülve még rendezetlenebbnek, de sokkal szexibbnek hat. Oldalt fűzött bőrnadrág feszül rajta és hozzá egy trikó, amin "Slut" felirat díszeleg pirossal, szabadon hagyva a vállait, ahol a tetkói virítanak.  A keze tele a megszokott ékszerekkel a nyakában pedig egy egyszerű, nagyobb szemű ezüstlánc.

Jesse hangja ránt vissza a földre.

-Duff! Mi járatban? -kezel le vele. A számat harapdálva megyek oda hozzájuk és abban a pillanatban a szőkeség karja már öleli is át a derekam és közelebb húzva nyom csókot a számra. Érzem Jesse értetlen, majd szúr pillantását. Gyorsan elválok, hogy ne legyen túl nagy baj... Nem mintha így nem lenne ciki az egész.

-Hoztam ebédet. -mutatja a szatyrot és leteszi az asztalra. -És pillanatokon belül visszajövök, csak Popcorn kinn vár a bejáratnál. Ahogy megemlíti, mind odanézünk és tényleg így van. Steven kinn dohányzik a bolt előtt és integet befelé vigyorogva.

-Menj. -bólogatok amikor végre meg tudok szólalni. Ő pedig kimegy és szintén rágyújt. Figyelem minden mozdulatát. Nem merek Jesse-re nézni, de ő szinte az ajtó csukódásakor nekem esik.

-Lara ez... Te meg Ő? Mióta? Miért... miért? -a szatyrot kezdem nézegetni és úgy számolok be az elmúlt két napról. Természetesen csak nagy vonalakban.

-Akkor most rendesen együtt vagytok? -akad ki, mire végre a szembe nézek.

-Igen. Nem értem mi ezzel a problémád.

-Csak az, hogy én meg ezt nem értem. Alig ismered! Ha pedig ez nem lenne elég: ő sem ismer téged! Nem ismer úgy, mint én. Én tudok minden szarról és minden jóról az életedben. Én voltam ott neked mindig és nem Ő! -a mondat végén összerezzenek, olyan haraggal dőlnek belőle a szavak.

-Jesse... -nyúlnék a keze után, de elhúzza.

-Ne Jesse-z itt nekem! -felkapja a doboz cigijét és Duffot váltva megy ki Steven mellé rágyújtani. Figyelem, hogy remeg a keze miközben előhúz egy szál marbit.

Aztán meglátom ahogy a két méter magas alak elém áll.

-Minden rendben? -összevont szemöldökkel kutatja az arcomat, de megrázom a fejem.

-Összevesztünk. -értetlenül néz rám, így kiegészítem a mondatot. - Rajtad.

-Óh... tudok valamit csinálni?

-Annyi, hogy előtte ne nagyon bújjunk egymásba. Nem akarom ennél jobban is megbántani.

-Érthető. -bólint komolyan, aztán egy pajkos vigyor jelenik meg a szája szélén. -De amíg kinn van... -egy rántással húz magához. Aprót sikkantok, de már némít is el. Nem aprózza el, rögtön a számba nyomul a nyelvével, amit ahogy megérzek a nyakába kapaszkodva tartom meg magam, nehogy cserben hagyjanak a lábaim. Megemel a derekamnál fogva és felültet az asztalra. Pici puszikat váltva hagyjuk abba a tevékenységünket, szerencsére pont időben, amikor Jesse az üzletbe lép.

-Neked is hoztam egy gyrost. -szól Duff a barátomnak, aki biccent egyet és leül az asztal másik végébe a székre. Felteszi a lábát és az Izzy által ott hagyott újságot kezdi tanulmányozni. Duff szétosztja a gyrosokat, mi pedig enni kezdünk. Rettentően ízlik és úgy érzem, hogy meg tudnék enni egy egész tehenet, olyan éhes vagyok. Éhes vagyok...

-Lara... te... -bök Jesse elképedve a kezemben lévő, már félig elfogyasztott ételre. Mind a hárman tudjuk, hogy hová akar kilyukadni. Duff csak mosolyog, én pedig bólintok.

Ahogy befejezzük az ebédet, mi ketten kivonulunk rágyújtani.

-Ma mennem kell stúdióba, utána van három interjú és egy fotózás... -sorolja a teendőket.

-Én is végzek, utána hazamegyek és takarítok.

-Viszont arra gondoltam, hogy este átugrok még, ha nem zavar. -mosolyodik el.

-Persze! Gyere ahogy végzel. -örülök, hogy jönni fog. Sokkal jobb vele aludni, mint a kispárnámmal.

-Mennem kell, mert időre oda kell érni. -néz rám sajnálkozva, amit meg tudok érteni. Nem tudom ő mit érez, de én szomorúságot.

-Menj csak. -mosolyodom el azért picit, hogy lássa nem fogom felkötni magam pár óra különlét miatt. Beles a kirakaton, aztán háttal sétálni kezd a másik üzlet felé, a kezével pedig mutatva, hogy menjek utána. Összevont szemöldökkel lépkedek felé és ahogy a másik, egy ruha bolt elé érünk, magához húz és újból megcsókol. Lehet, hogy mert ez most egy ideiglenes búcsú csók, azért kavar fel ennyire, vagy csak egyszerűen túlságosan szeretek vele csókolózni és ezért akar kirobbanni a szívem a helyéről.

Mikor elválunk hatalmas mosolyt kapok, ami engem is viszonzásra késztet. Ad még egy puszit a fejemre és kacsintva elindul a másik irányba. Bámulok utána egy darabig, végül azt veszem észre, hogy elég sok kíváncsiskodó tekintet volt szemtanuja az előbbi műsorunknak. Vállat vonok és visszamegyek a boltba.

A boltba, ahol újból vágni lehet a feszültséget, ami Jesse-ből árad.

Igyekszem tenni a dolgom, újabb konfliktus nélkül, mikor halkan megszólal.

-Nekem sosem sikerült rávennelek, hogy egyél. Neki miért? -a kérdés hirtelen jön, hirtelen köpni-nyelni nem tudok, de végül összeszedem magam és ránézek.

-Nem tudom. Ha mellettem van nem gondolok erre az egész elmebajra. Ha elmegy, ismét forog az agyam, de amíg a közelemben van, addig eszembe sem jut számolni a kalóriákat. Nem tudok elmagyarázni miért. Nincs rá szükségem.

-Leköti más a figyelmedet és nem érzed úgy, hogy kevés lennél. -vonja össze a szemöldökét. -Csak azt nem értem, hogy nálam miért érzed ezt...

-Jesse. Imádlak. Ezt te is nagyon jól tudod. Viszont lehet, hogy szerelmes vagyok Duffba. -mondom ki hangosan amit gondolok. Csak néz rám, aztán tipikus Jesseként ennyit mond:

-De még nem biztos! -mosolyodik el. -Oké. Lássuk meg mi lesz ebből. -vonja meg a vállát és végre visszatér a csillogás a szemébe. Nagyon boldog vagyok, hogy újra együtt örül velem.

Innen pedig a munka megint könnyűnek és szerethetőnek tűnik...

Este mikor hazaérek nagyi a konyhában ül és olvas.

-Megjöttem! -nyomok puszit az arcára, majd a hűtőhöz lépek és kiveszek egy tálat, amiben süti van.

-Jó étvágyat! -mosolyog rám hitetlenkedve. Nem ettem előtte már vagy... jó ideje. -Hol hagytad az udvarlódat? -ereszt meg egy félmosolyt.

-Hát... este majd jön. Csak dolgozik. -válaszolok két falat között.

-Jó hatással van rád. -méreget.

-Nicora nem ezt mondtad. -vonom fel a szemöldököm.

-Mert nem is volt így. Ez a fiú viszont nagyon szeret. Látom a szemében. -mosolyog tovább, az én szívem pedig nagyot dobban.

-Én is őt. -mondom halkan.

-Lara. -kezd bele komoly arccal, mire engem kiver a víz. Valami nem oké. Ezt ahogy beléptem ide, megéreztem. A légkör nem nyugodt, mint általában. -Szeretnék mondani valami fontosat.

Ahogy kimondja, egyszerűen az ájulás szélére kerülök. Meg kell kapaszkodnom az asztalban és koncentrálni, hogy ne boruljak el. Hánynom kell. Csak rázom a fejem és minden szó nélkül, imbolyogva felsétálok a szobámba. Kiabál utánam, de én már nem hallom. A csukott ajtó mögé rogyok és ekkor veszem észre: patakokban folynak a könnyeim.

5. fejezet - Érzések.

Csörög az órám és csak csörög az órám... aztán hirtelen rájövök, hogy nem az óra, hanem a telefon veri a lármát. Kómásan a hátam mögé nyúlok és becsukott szemekkel igyekszem koncentrálni, amikor a fülemhez emelem a kagylót.
-Igen?
-Lara, nem felejtettél el valamit? -hallom meg Jesse dühös hangját.
-Basszameg! Meló! -nyögök fel. -Ne haragudj, sietek.
-Alig van mozgás. Kapard össze magad és gyere be. -mondja már higgadtabban.
-Oké. Igyekszem, köszi. -csapom vissza a készüléket. Oldalra fordítva a fejem egy fürkésző szempárral akadok össze...
-Jesse hiányol. -húzom el a számat és próbálok valami magyarázatot adni neki, hogy miért kell elmennem mellőle.
-Jobban vagy? -suttogja rekedten, amitől kiráz a hideg és lehúnyom a szemem. Észreveszi a furcsa reakciót, így inkább elfordítom a fejem és megpróbálok lekászálódni az ágyról. Nem sok sikerrel. Rettentő gyorsasággal visszahúz és maga alá gyűr, így pont a szemembe tud nézni.
-Jobban vagy? -kérdezi ismét, már kicsit hangosabban. Aprót bólintok, de képtelen vagyok megszólalni. Az egész testem remeg a közelségétől és a gyomromban lévő pillangók is felébrednek. Beáll a csend, de a tekintete lejjebb vándorol a mellkasomra, ahol láthatóvá válik a szapora légzésem, sőt még az is látszik, hogy a szívem éppen két manccsal dörömböl a bordáimon.
Aztán...minden olyan hirtelen történik, hogy még a szememet is elfelejtem lehunyni. Megcsókol. Ebben a pillanatban komolyan úgy érzem az se lenne baj ha meghalnék. Annyira akarom, elviselhetetlenül kívánom, és vágyok rá. Amióta csak megpillantottam a koncerten erre a pillanatra vártam. 
Aztán elhúzódik pár cm-re, figyeli a reakciómat. Képtelen vagyok reagálni. Túl jó volt. Csak nézek a szemébe és igyekszem rendbeszedni a légzésem, nem sok sikerrel. Úgy érzem mentem elsírom magam. Talán be is könnyezek, mert észreveszi, hogy valami nem oké.
-Minden rendben? -suttogja a számtól, alig távolságnak nevehető résnyire. 
-Me-mennem kell dolgozni. -köszörülöm meg a torkom és kislisszolok alóla. Csalódottan felsóhajt. A fürdőbe szaladok és gyorsan, az első kezem ügyébe kerülő ruhákba átöltözöm. Farmer és egyszerű póló. Gyors, kicsit vékonyabb smink, fogmosás és fésülködés. Mire kijövök, hogy megkeressem a tornacipőmet, Duff még mindig fekszik. 
-Neked ma nincs valami próba, ilyesmi? 
-Nincs. És azokután, hogy egész éjjel figyeltem, meg ne halj nekem, ne sajnálj tőlem egy kis nyugodt alvást. -ásítozza, mire felnevetek halkan és leülök az ő oldalára az ágynál. Az Ő oldalára...? Mióta van neki bármiféle oldala az ÉN szobámban??? 
-Dehogy zavarlak el. Nagyi majd kienged, ha megunod a lustálkodást. -belebújok a cipőmbe és felállnék, de megfogja a csuklómat és felül. Nem mondd semmit, szó nélkül simogatja az arcom, mire a testem átveszi az irányítást és kiscica módjára bújok a tenyerébe. Megereszt egy halvány mosolyt, aztán kapok egy szájrapuszit. Pici, ártatlan, de ennél több nem kell. Minden benne van.
Jobban nem is kezdhetném a reggelt. Miután nehezen felálltam mellőle és kitévedtem az utcára, azonnal rágyújtok. Túl sok volt nekem a tegnapi buli és a ma reggel együtt. Nem akartam, hogy megcsókoljon. Nem akarok kötődni hozzá... ilyen hamis gondolatokkal bombázom magam, mire elnyomom a kinti hamusban a csikket és berobbanok a boltba. Egy ember nézelődik a 'Pop' részlegen, én gyorsan a kassza felé veszem az irányt, de nem Jesse-t találom az asztalnál. 
-Jó reggelt. -mosolyog Izzy kedvesen. 
-Őőő... neked is. Hol van az öcséd? -nézek körbe, mire mégjobban elmosolyodik. 
-Ma velem kell megelégedned. Sürgős dolga akadt. 
-Szóval ma a nagyfőnökkel dolgozom. -vigyorodok el, mire felnevet. 
-Olyasmi. Kérsz kávét? Van még a kancsóban. -mutat hátra. Felveszem a bögrémet és teletöltöm. 
-Jesse hívott, hogy ... 
-Tudom. Aztán hívott egnem is, hogy elmegy egy meghallgatásra. Felajánlottam, hogy elkísérem, de közölte, hogy nem akarja, hogy ne kiérdemelten kerüljön be a bandába, hanem csak azért, mert a bátyja a GN'R-ban játszik. 
-Ez érthető. Mindig is makacs volt. -bólintok. 
-Jól ismeritek egymást. -néz rám komolyan. 
-Igen. Ő a legjobb barátom. 
-Barát... -ízlelgeti a szót. -Nem lehet, hogy ez az egész kicsit több? 
-Nem. -itt felvonja a szemöldökét és kijavítom magam. -Részemről nem. 
-Az 100.000 dolláros kérdés... létezik e fiú-lány barátság? 
Éppen válaszolni készülök, mikor odajön a vevő és eltereli a figyelmét, majd elköszön. Mire visszatér rám a tekintete, már nem tudom hol tartottunk. 
-Szeret téged és bármit megtenne érted. Ezt tudnod kell. -csendben lehajtom a fejem és inkább nem válaszolok. Tisztában vagyok vele. Jesse az az ember, aki mindig velem volt, történjék bármi. Most pedig ahelyett, hogy őt szeretném, aki megérdemli, mit teszek? Belezúgok egy híres zenészbe, akit mellesleg alig ismerek. Ügyes vagy Lara. Gratulálok. 
-Duff pedig... -hozza fel hirtelen a témát. A név hallatára összerezdülök. -Nem tudom mi van köztetek. De tudnod kell, hogy egy igazán jó srác. Megérdemel végre egy normális csajt. A válás után alig tudtuk felkaparni a padlóról, de a napokban megint jól érzi magát. Ennek pedig köze van hozzád. -mutat rám, amitől görcsbe rándul a gyomrom. 
-Ő és én... nem tudom. -vonom meg a vállam őszintén. 
-Én nem fogom megmondani, hogy melyiket válaszd. Egy biztos: dönts minél hamarabb, mert ha nem így teszel még a végén Axl fog behálózni és akkor nem szabadulsz. -nevet fel jókedvűen és kivonul rágyújtani. 
Lesokkolva ott hagy a rengeteg lemez között, miközben rátéved a tekintetem a még mindig falon lévő GN'R plakátra. Döntenem kell és már tudom is hogyan fogom kitalálni ki lenne a jobb választás. 

Hulla fáradtan érek haza, mégis tele tervekkel. Csinálok egy gyors rumosteát és felfele battyogok a lépcsőn. Becsukom az ajtót és ledobom a cipőmet. Megfordulva mégis majdnem infarktust kapok. 
-Mit keresel itt? -Duff az ágyon ül és gitározik. Nem ment el. Megvárt volna? Minek? Miért? Hirtelen minden tervem semmissé válik, ahogy rám mosolyog és be kell ismernem. Már döntöttem. És nem Jesse mellett.
-Nem rég keltem fel. -mondja lehajtott fejjel. -Eléggé kimerült voltam. -vonja össze a szemöldökét. -Mégis... valamiért Itt tudtam aludni, nálam nem. -rázza meg a fejét csodálkozva, mintha furcsállná a dolgot. 
-Én és a nyugtató aurám. -viccelődök vele, mire egy mosolyt sem ereszt meg. Én is elkomorodok, mert nem tudom mibaja van. Leteszem a teámat, míg ő a gitárt és csak állok előtte. Aztán egy hirtelen mozdulattal kinyújtja a karját és utánam kapva húz magához. A feje pont a mellkasomig ér, így bújik. Önkéntelenül ölelem magamhoz. Érzem, hogy töltődöm a lényéből, de mégis rámzúdítja a hihetetlen fájdalmat és magányt, amit sosem lenne képes szavakba önteni. Vajon ő is ugyanezt érzi belőlem áradni? 
-Én... -motyogja halkan. Aztán egyszer csak felnevet. Kicsit őrültnek tűnik ez a képsor. -Nem hiszem el. Annyira hülyén érzem magam. Nem tudom mi a picsát érzek mikor velem vagy, basszameg. -simogatja a hátamat, aztán az ölébe húz. Képtelen vagyok levenni az arcáról a szemem. Inkább igyekszem összeszedni magam és elmagyarázni neki azt a furcsa elméletet, holmi szerelemről, amire a múltkori telefonbeszélgetésünknél jöttem rá. Csendben hallgatja és megvárja amíg befejezem. Aprót bólint, aztán hirtelen hátra dönt és akárcsak reggel, megint felettem van. A haja két oldalt körbefogja az arcunkat, mint valami sűrű kerítés, hogy megvédjen a kíváncsi tekintetek elől. 
-Azt akarod mondani... -fogja meg az egyik kezem és a csupasz mellkasára teszi, oda ahol a szíve van. -Hogy felkeltetted ezt a haszontalan szerkezetet, itt? 
Szégyenlősen megvonom a vállam, folytatja. 
-Ezzel én tisztában voltam. A kérdés már csak az...hogy magácskának megmozdult e. -érinti óvatosan a mellkasomat három ujjal. Abban a pillanatban dübörgni kezd, ő pedig mosolyogva nyugtázza a reakciómat. 
-Tegnap ideges voltam Axl-re mikor kimentetek beszélgetni kettesben, főleg, hogy mondtad: a múltkor hazakísért. Aztán azt hittem kitekerem Nikki nyakát, amikor rád mozdult az este. Utána totál féltékeny lettem Sebastian-ra, ahogy megláttam, hogy az ölében ülsz... az Ő ölében és nem az enyémben. Kimentem inkább rágyújtani. Kellett a friss levegő. Majd nem sokra rá megjelentetek és rettentő szar állapotban voltál. Kurvára megijedtem és egycsapásra kijózanodtam, hazahoztalak. Végig figyeltem ahogy lélegzel, nehogy baj legyen. Jó érzés volt melletted feküdni és csak ézni ahogy alszol. Utána persze kipattantál az éjszaka közepén hányni. Onnantól tudtam, hogy jobban leszel. Mégsem számítottam rá, hogy te fogsz marasztalni. -kezd belőle dőlni a szó. Én pedig némán figyelem ahogy mesél, miközben úgy simogatja az arcomat 2 ujjával, mintha valami ritka törékeny dolog lennék. Talán egy gitár... -erre a gondolatra elmosolyodom, ő pedig megakad a mesélésben. 
-Mi olyan vicces? -vonja össze a szemöldökét és neki nyomja az orrát az enyémnek. Ettől még jobban szétterül az arcomon a vigyor. Összeszűkült szemekkel vizslat, majd elkomolyodunk mind a ketten. Most én csókolom meg őt. Ahogy viszonozza, azonnal tudom, hogy elvesztem. Sőt mi több, minden egyes másodperccel jobban szeretem az éppen teljes testével nekem feszülő lényt. 
Oxigén hiányában abbahagyjuk a csókot. Most én belőlem kezd el dőlni a szóáradat.
-Amikor megláttalak a színpadon azt hittem, hogy meg akarlak ölni. Rettentő érzések jöttek elő bennem és ezeknek a legtöbbje ilyen, mint irigység és féltékenység. Nem ismertelek, de gyűlöltelek. Mégis... lenyűgözött az egész. Aztán az afteron te voltál az első aki szóba hoztad, hogy nem eszek. Ez pedig túl sok volt, kicsit túlreagáltam és eljöttem. A bulin viszont, rettentő jól éreztem magam veled. Jobban, mint valaha bárkivel. Reggel előbb ébredtem, mint te és csak bámultalak. Nem tudtam mit kezdeni a helyzettel. Tegnap este pedig akkor éreztem magam igazán összeszedettnek, amikor Nikki próbálkozása után fogtad a kezem. Sőt...Slash még kerítőt is játszott, amikor összefutottam Bret Michaels-el. -nyújtottam ki a nyelvem, hányást imitálva. Ettől kitört belőle a nevetés. -Este pedig marasztaltalak, mert tudtam, ha itt vagy nem lesz bajom. -zárom le a monológomat, amire megint csak komoly, mély pillantásokat és egy lassú, finom, szerelmes csókot kapok. Ebben a pillanatban érzem azt, hogy elolvadok. Teljesen belefolyok a karjaiba és nincs visszaút. Simogatom a mellkasát, ő pedig közelebb húz a csípőmnél fogva. De még mielőtt a keze bárhol csupasz bőrfelülethez érne, megáll.
-Fáradt vagy. -mondja nagy levegővételek közben. -Aludnod kell. -győzködi főleg magát, hogy abba tudjuk hagyni az előbb elkezdetteket.
-De... áhh...inkább elmegyek fürdeni. -mondom, de nem higgadok le. -És neked sem ártana. -bököm mellkason.
Bevonulok a fürdőbe, tele engedem a kádat és csukott szemmel próbálom feldolgozni az elmúlt időt. Fene se tudja meddig tartott amíg kitálaltunk egymásnak... Aztán a vízszint megemelkedik, én pedig szembesülök vele, hogy bemászott a vízbe. Teljesen meztelenül ül velem szemben. Ha nem engedtem volna tűzforróra a vizet, akkor is tuti zubogna már a véremtől.
-Mit csinálsz? -csukom le a szemem inkább. Nem bírom elviselni a látványát. Túl sok. Mintha nem lenne valódi.
-Te mondtad, hogy meg kell fürdenem. -csak megcsóválom a fejem, de nem nyitom ki a szemem. Végül forró levegő csapja meg az orromat, amire kipattannak a szemeim. Fél cm-ről néz és somolyog. Két dolog fut végig az agyamon: 1, vagy nyakon vágom 2, vagy leteperem.
Mikor a szám szétnyílik és már a torkomat égeti a forró lehelete, akkor döntök úgy, hogy a második lehetőséget választom.
Szó nélkül kipattanok a kádból és lekapok egy törülközőt a polcról. Kivonulok a fürdőből és ott hagyom, hadd egye a penész. Áttörlöm magam és ahogy vagyok, az ablakhoz állok, rágyújtok. Nem telik el sok idő, érzem, ahogy a hátamra teríti a lepedőt és átölel. Észre sem vettem, hogy tiszta libabőr vagyok. Sőt mitöbb! Nem tudom, hogy miatta, vagy az ablakon át beáramló levegő miatt. Fejét a nyakamba hajtja és puszit nyom az arcomra. Elnyomom a csikket, és lefekszem az ágyra, lepedőstül, ő viszont éppen ekkor gyújt rá. Egy szál törülközőben támasztja a párkányt és le sem veszi rólam a szemét. Hát van ennél csodálatosabb látvány?
Egy pillanat múlva már ő is mellettem fekszik a takaró alatt és szorosan összepréselődve csókolózunk. Csak simogatjuk és felfedezzük a másikat, amikor a tenyerem fura dolgot észlel a sima bőrén.
-Ez mi...? -húzom lejjebb a takarót, egészen a csípőjéig. Tele van forradásokkal, hegekkel. Pont olyanokkal, mint amik az én kezemet borítják.
-Nem csak neked volt rossz időszakod. -zárja le vele a témát, én pedig igyekszem feldolgozni a tényt, hogy még annál is érzékenyebb a lelke, mint amennyit érzek belőle. Ez még nagyobb óvatosságra int és még nagyobb szerelmet ébreszt. -A combomon is van. -mondja, aztán nézegetni kezdi a két karomat.
-Nekem csak a karomon. -vágom rá, mire csúnyán néz rám és végig húzza a tenyerét az egyik combomon. -Jó meg 1-2 ott is.
-Megígéred, hogy nem csinálsz többet? -néz rám komolyan.
-Csak, ha te is. -vágok vissza rögtön. Elgondolkodik és válaszol.
-Ha nem adsz rá okot, soha többé nem lesz friss. -ettől a mondattól valami elpattan bennem és sírni kezdek. Én adnék rá okot? Soha az életben nem tudnám megbántani, hiszen tudom nagyon jól, hogy Én mit éltem át annak idején. Elkerekedett szemekkel figyel és ölel magához. Megvárja, amíg lenyugszom.
-Nem lesz ok. -nyögöm ki végül.
-Aludjunk. -mosolyog rám kedvesen. Bólintok, aztán úgy helyezkedünk, hogy ő szorosan a hátamhoz simul, egyik kezén fekszem, a másikkal pedig a csípőmet tartja. Érzem a leheletét a nyakamban, a szívverését a hátamon és ebben a pillanatban úgy érzem másra nincs is szükségem a boldogsághoz.