8. fejezet - Sid & Nancy*

-Hagyj aludni! –húzom fejemre a takarót nyűgösen.

-A szabadnapodon? Soha. –hallom meg a halk kuncogást.

-Álmos vagyok. –ásítóm bele arccal a párnába.

-Ki fog velem a párkányban kávézni? –teszi fel a kérdést, mire felnyögök. Minden erőmet összeszedve kinyitom a szemem és felülök. Már háttal áll nekem a kitárt ablakban. Belebújok az ágy mellett heverő szétszabdalt pólójába és aprókat lépve osonok a meztelen háta mögé. Végig simítok a bal lapockáján, mire picit megrezzen és mosolyogva fordul felém. Kezembe nyomja a bögrémet és meggyújt egy cigit. Mielőtt még elvenném, nyomok egy gyors puszit a vállán lévő tetoválásra és nekidöntöm a homlokom. Elveszem a cigit és hagyom, hogy átkaroljon.

-Bocs, hogy tegnap a megkérdezésed nélkül vágtam oda Niconak, de rohadtul felhúzta az agyam. –sóhajt nagyot.

-Csak meglepődtem. Nem hittem volna, hogy… -elgondolkodom és próbálom összeszedni amit érzek. Nem olyan egyszerű. Mit érzek? Azt, hogy az első naptól fogva ideköltözhetett volna, akkor se lenne természetesebb a jelenléte, mint a levegővétel.

-Hogy? –csodálkozik el.

-Ide akarsz költözni? –kérdezek vissza.

-Szeretnéd? –játszik mosolyogva. Aprót bólintok, mire szájon puszil. –Meg is beszéltük.

-A srácok mit fognak szólni? Ilyen hamar…

-Semmi közük hozzá. Amúgy is, szeretnek téged. Én inkább Jesse miatt aggódnék a helyedben.

-Nem lesz baj. –győzködöm egyben saját magamat is. Nem akarom elveszíteni a legjobb barátomat. Duff csak bólint, de nem szól.

-Mit akarsz ma csinálni? –nyomom el a csikket.

-Elmehetnénk hozzám a cuccaimért és megnéznéd a bázisomat.

-Mire várunk? –kapaszkodom fel a nyakába, mire a fenekem alá nyúlva feldob a csípőjére.

-Arra, hogy felöltözz, mert nincs kedvem nyílt verekedésbe kezdeni az utcán kora reggel.

-Hülye vagy. –rázom meg a fejem, ő pedig elindul velem a fürdőbe. Villám gyorsan lezuhanyzunk és felöltözünk. Neki visszaadom a pólóját, én pedig beleugrik az egyik fekete legginsembe és egy fekete, szűk, csőtopba. Ehhez a kedvenc csizmám, fekete smink. Leengedve hagyom a hajam. Nem viszek magammal semmit, csak a cigimet, amibe belefér a gyújtóm. Jó kedvűen száguldok le a lépcsőn, ahol elkiáltom magam.

-Elég a trécselésből! –meghallom az egyik szék csikordulását.

-Jövök! –mondja fülig érő szájjal, de megtorpan. –Hű.

-Baj van? – ijedek meg. Olyan fejet vág, mint aki kísértetet lát.

-Baj… az éppenséggel nincs. –közeledik szívdöglesztő vigyorral. Olyan akár egy oroszlán, aki csapdába csalta a gazellát. –Ha csak nem baj, hogy mikor odaérünk hozzám, leteperlek a földre és ott helyben foglak… -folytatná is, de nagyi riadtan lép a helységbe.

-Jajj! Azt hittem elmentetek. –nagyot nyelek, mire összeszedem magam egy értelmes válasz erejéig.

-Indulunk. –kézen fogom az elképedt arcomon még mindig jót kacarászó hím egyedet és hagyom, hogy vezessen az utcán.

Picivel több, mint fél órás séta után megérkezünk egy sövénnyel körbevett, alig látszó házhoz. De a nagykapun belépve egy igazán szép ház tárul a szemem elé. Belépve pedig meglepődöm az otthonosságán. Teljesen bebútorozott, színes és rendben tartott. Nem egy igazi legénylakás.

-Ez nagyon szép! –lépem át a konyha küszöbét, ahol viszont tudatosul bennem a ház állapotának oka. „Házas voltam két évig.” A torkomba gombócformában kúszik fel a féltékenység.

-Iszol valamit? –mosolyog a hűtő mellől.

-Vodkát! –vágom rá rekedten.

-Tisztán? –meg se lepődik a kérésen. Nem kérdez, csak tölt mind a kettőnknek. Rágyújt, így meg se kérdezem, követem a példáját. Lehúzzuk a piákat, aztán szó nélkül feláll és elindul egy irányba. Kis idő múlva utána megyek. Egy hatalmas hálószobában találom magam. Óriási ágy, puha szőnyeg, a sarokban gitár.

-Összepakolok néhány cuccot. –sétál ki a gardróbból egy sporttáskával a vállán. Az ágyra hajítja és elkezdi megtölteni mindenféle ruhadarabbal. Még én is meglepődök mennyi cucca van.

Leülök a táska mellé és igyekszem nem azon járatni az agyam, hogy a hitvesi ágyán ülök, amit több, mint két évig egy másik nővel osztott meg. Vajon vele is úgy viselkedett, mint velem? Ugyan ilyen kedves és gyengéd volt?

-A többi nem olyan fontos. –szólal meg mellettem egyszer csak. Észre sem vettem, hogy végzett, annyira elmerültem a gondolataimban.

-Hmm? –nézek fel rá és próbálok visszatérni a jelenbe.

-Minden rendben? –térdel elém, de le nem veszi a szemeit az arcomról.

-Biztos oda akarsz költözni. Mert nem kell, ha nem akarod… -rágom a számat idegességemben. Félek a választól, de úgy érzem muszáj megkérdeznem.

-Ezt hogy érted? –húzza össze a szemöldökét.

-Hát, itt ez a hatalmas ház. Tele van emlékekkel és …

-Te féltékeny vagy? –a szája hatalmas vigyorra húzódik és kacagásban tör ki. Ezzel csak azt éri el, hogy felmegy bennem a pumpa.

-Már hogy a picsába ne lennék az, mikor házas voltál két évig! Szeretted annyira, hogy elvedd. Ebben a házban éltetek 2 évig! Ezen az ágyon… -itt inkább nem megyek bele, hanem felállok és megállok az ajtóban karba tett kézzel. –Mandy volt életed szerelme, te magad mondtad. Ezzel azért kicsit nehéz versenyezni.

Feláll és komoly arccal lép elém. Milliószor elolvasom a pólóján lévő feliratot, mire végre megszólal.

-Szeretlek, oké? –minden kiejtett betűvel erősödik a remegés a gyomromban. Nagyon lassan emelem fel a fejem. A szemei kétségbeesést tükröznek, amitől még kisebbre zsugorodik a gyomrom. Neki döntöm a fejem a mellkasának. Imádom az illatét, minden porcikáját, szinte elképzelhetetlennek tartom, hogy valaha levegőt vegyek anélkül, hogy ne fogná a kezem. Válaszolni akarok, de valami megakadályoz abban, hogy kimondjam. Küzdök vele egy ideig, de a végén csak annyi lesz belőle, hogy

-Én is.

Egyik nap csörög a telefon. Éppen a szobát takarítom, mikor meghallom a jellegzetes hangot.

-Igen? –veszem fel a kagylót, de egy női hang szól bele, a szokásos dörmögés helyett.

-Szia Lara, Steph vagyok. –amikor kimondja a nevét, elmosolyodok.

-Na miújság?

-Dufftól könyörögtem ki a számodat. Gondoltam, ha ráérsz elcipelnélek ma magammal egy kis vásárló körútra.

-Szívesen, persze. –vágom rá azonnal. Minden jobb, mint itthon punnyadni.

-Akkor találkozzunk 20 perc múlva a lemezbolt előtt. Az mind a kettőnknek elég közel van.

-Rendben. –helyeslek, aztán letesszük és átöltözöm egy lengébb nyári ruhába.

Kicsit hamarabb érek oda, így benézek még a boltba Jesse-hez, ahol ismételten nem ő áll a pult mögött. Mostanában alig lehet benn megtalálni, vagy egyáltalán elérni.

-Szia Izzy. –intek neki, mire felnéz a füzetéből.

-Lara! Jesse nincs benn.

-Azt látom. De legalább jól megy a szekér a SkidRow háza táján. –vonok vállat, mert örülök a barátom sikerének.

-Igen, gondolkodunk is, hogy esetleg lehetnének előzenekar a következő turnén.

-Szerintem jó ötlet. –vigyorgok, de még nem tudatosul bennem, hogy miféle turnéról beszél.

-Duffot várod? –tereli a témát.

-Nem, ma csajos napot tartunk.

-Akkoooor Axl-t? –nevet fel, mire megrázom a fejem. A srácok nem változnak.

-Szia Izz! –nyílik az ajtó és Steph lépked felénk könnyű léptekkel.

-Már értem! –húzza össze Izzy a szemét gyanakvóan. –Ti mesterkedtek valamiben. Ha két nő összefog, ott jó nem sülhet ki.

-Ne mártírkodj. –pöckölöm meg a sapkáját.

-Igazad van Izz, azon mesterkedünk, hogy bomlasszuk fel a zenekart, hogy a Poison vehesse át a helyeteket az ranglistákon. –bólogat Steph teljesen komoly arckifejezéssel.

-Te nőszemély! Tudtam, tudtam, hogy átvertek. Hogy lehet ilyen kegyetlenséget elkövetni, legyen szívetek! –emeli homlokához a kezét, mire kitör belőlünk a nevetés.

-Menjünk mielőtt bezár a pláza. –terel ki Stephanie, de még mindig nevetünk, így csak bólogatok.

-Vigyázni! –kiabál utánunk Izzy apáskodva.

Már a plázában sétálgatunk és a fiúkat vesézzük ki, amikor megtorpanunk egy számomra ismeretlen férfi jön oda hozzánk. Öltönyös, markáns, igazán jóképű.

-Stephanie! –csókol kezet barátnőmnek, aztán felém fordul és bemutatkozik. –Gerard Way.

-Lara Kuolema. –nyerem vissza a hangom. Olyan szemekkel néz, mint aki most kapott tőlem ajándékot.

-Mi járatban Ger? –szól közbe Steph.

-Újabb múzsa után kutatok, de azt hiszem megtaláltam. –mondja mosolyogva, de le nem veszi rólam a szemét.

-Mi? –fejem ki az értetlenségemet egyetlen szóban.

-Gerard fotós. Ő fedezett fel engem. Most pedig rád vetette ki a hálóját. –csóválja a fejét barátnőm hitetlenkedve.

-Persze csak, ha érdekli a hölgyet egy modell lehetőség.

-Én… ezt még átgondolom. –nevetek fel. Elég bizarr, hogy eljövök vásárolni és az első utamba kerülő ember modell szerződést ajánl.

-Itt a számom. –nyom a kezembe egy cetlit. –Vedd rá kérlek. Tökéletes lenne az új kompozícióhoz. Tudod, hogy nem hazudok. Sztárt csinálok belőle. –mondja Stephnek.

-Majd, ha ő úgy dönt, akkor hívni fog. –érkezik a válasz.

-Remélem jól döntesz. –mosolyog ismét felém és kezet csókolva elvonul.

-Te jó ég. Ne haragudj miatta. Rettentő elvont, de rettentő tehetséges fotós. Ő karolt fel engem is annak idején.

-Azt megértem, mert kicseszett szép vagy, de mi az istent akar Tőlem? –nevetek fel, még a feltételezés is, hogy modell legyek, nevetségesnek hangzik.

-Hatalmas önértékelési problémákkal küzdesz. Kicsit örülnék, ha mások szemével láthatnád magad. –csóválja a fejét, amitől még jobban összezavarodok. –Csak azért, mert az az angyal képű átvert, nem kellene elásnod magad örökre.

-Én…

-Gyere! Ide be akartam nézni. –húz maga után egy boltba, ami tele van mindenféle ékszerrel. Ezzel megszakítja a társalgást és eltereli az én figyelmem is más irányba.

-Annyira szép ez a lánc. –csóválja a fejét és alig-alig ér hozzá az vékony ezüst szemekhez, aminek a végén egy apró rózsa lóg.

-Szerintem vedd meg. –mosolygok rá és lejjebb halkítom a hangom. – Kihez illene jobban egy ilyen medál, mint Axl Rose barátnőjéhez?

-Igazad van. –csillanak fel a szemei. –Ezt magammal viszem, szerintem neki is nagyon fog tetszeni. –örvendezik, de én nem hallom, mert megpillantok valamit, amibe azonnal beleszeretek. Szinte szó nélkül viszem is a kasszához, hogy megvegyem.

Duff délután ér haza. Az én belsőszerveim pedig újból ki akarnak robbanni a helyükről. Rettentő vidáman törtet át a szobán, hogy aztán hatalmas csókban részesítsen, amivel elfeledteti mit akartam.

-Készül az új lemez! –jelenti be önfeledten.

-Úristen! Gratulálok! –ölelem át. Nagyon büszke vagyok rá, mert tudom milyen keményen dolgozik.

-Este ünneplünk Izzynél. Addig rendbe kell kapni magunkat. –magyarázza, de mire észbe kapok már egy szál boxerban dohányzik az ágyon ülve. Ahogy megpillantom a nyakában lógó ezüstláncot, eszembe jut miért izgultam végig a napot. Lassan húzom ki a fiókot, ahová az ajándékot rejtettem. A tenyerembe fogom és torokban dobogó szívvel elhelyezkedem az ölében.

-Mi a baj? –sápad le hirtelen, amire idegesen felnevetek.

-Szeretnék neked adni valamit, ami kifejezi mit érzek. Én… nem egy gyűrű, vagy közös ház.

-A közös házban ülünk. –morogja közbe, de a kezem már a nyaklánca két nagyobb karikáját kapcsolja szét. Kinyitom a tenyerem és megmutatom a csillogó ezüstlakatot. Várom, hogy ellenkezzen, de csak vár. Remegő kezekkel akasztom rá a két karikát és illesztem össze, de nem nyomom rá. Aztán hirtelen a kezemhez nyúl és összepattintja az ujjaim segítségével.

-Mint Sid és Nancy. –mosolyog, az én szívemről pedig legördülnek a kövek.

-Szép! Szóval őrült vagyok! –húzom össze rosszallón a szemöldököm.

-Nem én mondtam. –kacag fel, de még mielőtt leszidhatnám, a számra tapad az övével.

-Egyben igazad van. –ingatom a fejem. –Olyan vagyok, mint Nancy. Sosem lehetek Barbie, mert Barbienak nincsenek sebhelyei és túlságosan önzőn ragaszkodom hozzád. –suttogom a  végét. Szó nélkül puszilgatja az arcom. Sírni lenne kedvem a boldogságtól, de a torkom fojtogatja a kimondatlan szó. Égeti a nyelőcsövem és a gigám. Félek kimondani, hisz legutóbb mikor Nico kezébe adtam a szívem ezzel az aprócska szóval, összetörte. Felnézek az arcába. Zöld szemei boldogan szikráznak, a szája mosolyog. Ő nem Nico. Ő nem Nico… Ő nem Nico! Győzködöm magam és a nyakába hajtom a fejem. Az illata egyszerre nyugtat és őrjít meg a végtelenségig.

-Megyek készülni. –simít végig a hátamon. Ez a mozdulat pedig leomlasztja a falat.

-Szeretlek. –lehelem alig hallhatóan, mintha attól félnék más is megtudja és visszaél vele. Ellopja a titkomat. Duff egy pillanatig lefagy, de hamar továbblendül. Talán túl is, mert azon kapom magam, hogy a pólóm sehol, a szoknyám pedig a nyakamban, amíg ő teljesen hozzám simul. Csók közben kiélesednek a reflexeim, még sem tudom eldönteni, a bordámon áttörni készülő szív az enyém, vagy az övé?



*Sid & Nancy, aki nem ismerné a történetüket. 
Sid Vicious és barátnője, Nancy Spungen viszonya nem igazán nevezhető szokványos történetnek. Sid, a Sex Pistols nevű punk együttes gitárosa az együttes felbomlása után szólókarrierbe kezdett, ám a kábítószeres és destruktív életmódja következtében kapcsolatuk óhatatlanul tragédiához vezetett. 
1978. október 12-én reggel Vicious egy átdrogozott éjszaka után holtan találta Nancy Spungent a Chelsea Hotelben található szobájuk fürdőszobájában. Spungennel egyetlen hasi szúrás végzett, melynek következtében elvérzett.
Vicioust letartóztatták és gyilkossággal vádolták. Elismerte, hogy este veszekedtek, de az azt követő eseményekről egymásnak ellentmondó verziókat mondott: „Sosem szúrtam le. Szerettem őt, de ő úgy bánt velem, mint a szarral.”; később azt állította, hogy nem emlékezett rá, és Spungen a vita egy pillanatában beleesett a késbe.
Október 22-én, tíz nappal Spungen halála után Vicious megpróbált végezni magával (felvágta az ereit), így a Bellevue kórházba szállították.
Később Sid túladagolta magát 1979. február 2.-án.