5. fejezet - Érzések.

Csörög az órám és csak csörög az órám... aztán hirtelen rájövök, hogy nem az óra, hanem a telefon veri a lármát. Kómásan a hátam mögé nyúlok és becsukott szemekkel igyekszem koncentrálni, amikor a fülemhez emelem a kagylót.
-Igen?
-Lara, nem felejtettél el valamit? -hallom meg Jesse dühös hangját.
-Basszameg! Meló! -nyögök fel. -Ne haragudj, sietek.
-Alig van mozgás. Kapard össze magad és gyere be. -mondja már higgadtabban.
-Oké. Igyekszem, köszi. -csapom vissza a készüléket. Oldalra fordítva a fejem egy fürkésző szempárral akadok össze...
-Jesse hiányol. -húzom el a számat és próbálok valami magyarázatot adni neki, hogy miért kell elmennem mellőle.
-Jobban vagy? -suttogja rekedten, amitől kiráz a hideg és lehúnyom a szemem. Észreveszi a furcsa reakciót, így inkább elfordítom a fejem és megpróbálok lekászálódni az ágyról. Nem sok sikerrel. Rettentő gyorsasággal visszahúz és maga alá gyűr, így pont a szemembe tud nézni.
-Jobban vagy? -kérdezi ismét, már kicsit hangosabban. Aprót bólintok, de képtelen vagyok megszólalni. Az egész testem remeg a közelségétől és a gyomromban lévő pillangók is felébrednek. Beáll a csend, de a tekintete lejjebb vándorol a mellkasomra, ahol láthatóvá válik a szapora légzésem, sőt még az is látszik, hogy a szívem éppen két manccsal dörömböl a bordáimon.
Aztán...minden olyan hirtelen történik, hogy még a szememet is elfelejtem lehunyni. Megcsókol. Ebben a pillanatban komolyan úgy érzem az se lenne baj ha meghalnék. Annyira akarom, elviselhetetlenül kívánom, és vágyok rá. Amióta csak megpillantottam a koncerten erre a pillanatra vártam. 
Aztán elhúzódik pár cm-re, figyeli a reakciómat. Képtelen vagyok reagálni. Túl jó volt. Csak nézek a szemébe és igyekszem rendbeszedni a légzésem, nem sok sikerrel. Úgy érzem mentem elsírom magam. Talán be is könnyezek, mert észreveszi, hogy valami nem oké.
-Minden rendben? -suttogja a számtól, alig távolságnak nevehető résnyire. 
-Me-mennem kell dolgozni. -köszörülöm meg a torkom és kislisszolok alóla. Csalódottan felsóhajt. A fürdőbe szaladok és gyorsan, az első kezem ügyébe kerülő ruhákba átöltözöm. Farmer és egyszerű póló. Gyors, kicsit vékonyabb smink, fogmosás és fésülködés. Mire kijövök, hogy megkeressem a tornacipőmet, Duff még mindig fekszik. 
-Neked ma nincs valami próba, ilyesmi? 
-Nincs. És azokután, hogy egész éjjel figyeltem, meg ne halj nekem, ne sajnálj tőlem egy kis nyugodt alvást. -ásítozza, mire felnevetek halkan és leülök az ő oldalára az ágynál. Az Ő oldalára...? Mióta van neki bármiféle oldala az ÉN szobámban??? 
-Dehogy zavarlak el. Nagyi majd kienged, ha megunod a lustálkodást. -belebújok a cipőmbe és felállnék, de megfogja a csuklómat és felül. Nem mondd semmit, szó nélkül simogatja az arcom, mire a testem átveszi az irányítást és kiscica módjára bújok a tenyerébe. Megereszt egy halvány mosolyt, aztán kapok egy szájrapuszit. Pici, ártatlan, de ennél több nem kell. Minden benne van.
Jobban nem is kezdhetném a reggelt. Miután nehezen felálltam mellőle és kitévedtem az utcára, azonnal rágyújtok. Túl sok volt nekem a tegnapi buli és a ma reggel együtt. Nem akartam, hogy megcsókoljon. Nem akarok kötődni hozzá... ilyen hamis gondolatokkal bombázom magam, mire elnyomom a kinti hamusban a csikket és berobbanok a boltba. Egy ember nézelődik a 'Pop' részlegen, én gyorsan a kassza felé veszem az irányt, de nem Jesse-t találom az asztalnál. 
-Jó reggelt. -mosolyog Izzy kedvesen. 
-Őőő... neked is. Hol van az öcséd? -nézek körbe, mire mégjobban elmosolyodik. 
-Ma velem kell megelégedned. Sürgős dolga akadt. 
-Szóval ma a nagyfőnökkel dolgozom. -vigyorodok el, mire felnevet. 
-Olyasmi. Kérsz kávét? Van még a kancsóban. -mutat hátra. Felveszem a bögrémet és teletöltöm. 
-Jesse hívott, hogy ... 
-Tudom. Aztán hívott egnem is, hogy elmegy egy meghallgatásra. Felajánlottam, hogy elkísérem, de közölte, hogy nem akarja, hogy ne kiérdemelten kerüljön be a bandába, hanem csak azért, mert a bátyja a GN'R-ban játszik. 
-Ez érthető. Mindig is makacs volt. -bólintok. 
-Jól ismeritek egymást. -néz rám komolyan. 
-Igen. Ő a legjobb barátom. 
-Barát... -ízlelgeti a szót. -Nem lehet, hogy ez az egész kicsit több? 
-Nem. -itt felvonja a szemöldökét és kijavítom magam. -Részemről nem. 
-Az 100.000 dolláros kérdés... létezik e fiú-lány barátság? 
Éppen válaszolni készülök, mikor odajön a vevő és eltereli a figyelmét, majd elköszön. Mire visszatér rám a tekintete, már nem tudom hol tartottunk. 
-Szeret téged és bármit megtenne érted. Ezt tudnod kell. -csendben lehajtom a fejem és inkább nem válaszolok. Tisztában vagyok vele. Jesse az az ember, aki mindig velem volt, történjék bármi. Most pedig ahelyett, hogy őt szeretném, aki megérdemli, mit teszek? Belezúgok egy híres zenészbe, akit mellesleg alig ismerek. Ügyes vagy Lara. Gratulálok. 
-Duff pedig... -hozza fel hirtelen a témát. A név hallatára összerezdülök. -Nem tudom mi van köztetek. De tudnod kell, hogy egy igazán jó srác. Megérdemel végre egy normális csajt. A válás után alig tudtuk felkaparni a padlóról, de a napokban megint jól érzi magát. Ennek pedig köze van hozzád. -mutat rám, amitől görcsbe rándul a gyomrom. 
-Ő és én... nem tudom. -vonom meg a vállam őszintén. 
-Én nem fogom megmondani, hogy melyiket válaszd. Egy biztos: dönts minél hamarabb, mert ha nem így teszel még a végén Axl fog behálózni és akkor nem szabadulsz. -nevet fel jókedvűen és kivonul rágyújtani. 
Lesokkolva ott hagy a rengeteg lemez között, miközben rátéved a tekintetem a még mindig falon lévő GN'R plakátra. Döntenem kell és már tudom is hogyan fogom kitalálni ki lenne a jobb választás. 

Hulla fáradtan érek haza, mégis tele tervekkel. Csinálok egy gyors rumosteát és felfele battyogok a lépcsőn. Becsukom az ajtót és ledobom a cipőmet. Megfordulva mégis majdnem infarktust kapok. 
-Mit keresel itt? -Duff az ágyon ül és gitározik. Nem ment el. Megvárt volna? Minek? Miért? Hirtelen minden tervem semmissé válik, ahogy rám mosolyog és be kell ismernem. Már döntöttem. És nem Jesse mellett.
-Nem rég keltem fel. -mondja lehajtott fejjel. -Eléggé kimerült voltam. -vonja össze a szemöldökét. -Mégis... valamiért Itt tudtam aludni, nálam nem. -rázza meg a fejét csodálkozva, mintha furcsállná a dolgot. 
-Én és a nyugtató aurám. -viccelődök vele, mire egy mosolyt sem ereszt meg. Én is elkomorodok, mert nem tudom mibaja van. Leteszem a teámat, míg ő a gitárt és csak állok előtte. Aztán egy hirtelen mozdulattal kinyújtja a karját és utánam kapva húz magához. A feje pont a mellkasomig ér, így bújik. Önkéntelenül ölelem magamhoz. Érzem, hogy töltődöm a lényéből, de mégis rámzúdítja a hihetetlen fájdalmat és magányt, amit sosem lenne képes szavakba önteni. Vajon ő is ugyanezt érzi belőlem áradni? 
-Én... -motyogja halkan. Aztán egyszer csak felnevet. Kicsit őrültnek tűnik ez a képsor. -Nem hiszem el. Annyira hülyén érzem magam. Nem tudom mi a picsát érzek mikor velem vagy, basszameg. -simogatja a hátamat, aztán az ölébe húz. Képtelen vagyok levenni az arcáról a szemem. Inkább igyekszem összeszedni magam és elmagyarázni neki azt a furcsa elméletet, holmi szerelemről, amire a múltkori telefonbeszélgetésünknél jöttem rá. Csendben hallgatja és megvárja amíg befejezem. Aprót bólint, aztán hirtelen hátra dönt és akárcsak reggel, megint felettem van. A haja két oldalt körbefogja az arcunkat, mint valami sűrű kerítés, hogy megvédjen a kíváncsi tekintetek elől. 
-Azt akarod mondani... -fogja meg az egyik kezem és a csupasz mellkasára teszi, oda ahol a szíve van. -Hogy felkeltetted ezt a haszontalan szerkezetet, itt? 
Szégyenlősen megvonom a vállam, folytatja. 
-Ezzel én tisztában voltam. A kérdés már csak az...hogy magácskának megmozdult e. -érinti óvatosan a mellkasomat három ujjal. Abban a pillanatban dübörgni kezd, ő pedig mosolyogva nyugtázza a reakciómat. 
-Tegnap ideges voltam Axl-re mikor kimentetek beszélgetni kettesben, főleg, hogy mondtad: a múltkor hazakísért. Aztán azt hittem kitekerem Nikki nyakát, amikor rád mozdult az este. Utána totál féltékeny lettem Sebastian-ra, ahogy megláttam, hogy az ölében ülsz... az Ő ölében és nem az enyémben. Kimentem inkább rágyújtani. Kellett a friss levegő. Majd nem sokra rá megjelentetek és rettentő szar állapotban voltál. Kurvára megijedtem és egycsapásra kijózanodtam, hazahoztalak. Végig figyeltem ahogy lélegzel, nehogy baj legyen. Jó érzés volt melletted feküdni és csak ézni ahogy alszol. Utána persze kipattantál az éjszaka közepén hányni. Onnantól tudtam, hogy jobban leszel. Mégsem számítottam rá, hogy te fogsz marasztalni. -kezd belőle dőlni a szó. Én pedig némán figyelem ahogy mesél, miközben úgy simogatja az arcomat 2 ujjával, mintha valami ritka törékeny dolog lennék. Talán egy gitár... -erre a gondolatra elmosolyodom, ő pedig megakad a mesélésben. 
-Mi olyan vicces? -vonja össze a szemöldökét és neki nyomja az orrát az enyémnek. Ettől még jobban szétterül az arcomon a vigyor. Összeszűkült szemekkel vizslat, majd elkomolyodunk mind a ketten. Most én csókolom meg őt. Ahogy viszonozza, azonnal tudom, hogy elvesztem. Sőt mi több, minden egyes másodperccel jobban szeretem az éppen teljes testével nekem feszülő lényt. 
Oxigén hiányában abbahagyjuk a csókot. Most én belőlem kezd el dőlni a szóáradat.
-Amikor megláttalak a színpadon azt hittem, hogy meg akarlak ölni. Rettentő érzések jöttek elő bennem és ezeknek a legtöbbje ilyen, mint irigység és féltékenység. Nem ismertelek, de gyűlöltelek. Mégis... lenyűgözött az egész. Aztán az afteron te voltál az első aki szóba hoztad, hogy nem eszek. Ez pedig túl sok volt, kicsit túlreagáltam és eljöttem. A bulin viszont, rettentő jól éreztem magam veled. Jobban, mint valaha bárkivel. Reggel előbb ébredtem, mint te és csak bámultalak. Nem tudtam mit kezdeni a helyzettel. Tegnap este pedig akkor éreztem magam igazán összeszedettnek, amikor Nikki próbálkozása után fogtad a kezem. Sőt...Slash még kerítőt is játszott, amikor összefutottam Bret Michaels-el. -nyújtottam ki a nyelvem, hányást imitálva. Ettől kitört belőle a nevetés. -Este pedig marasztaltalak, mert tudtam, ha itt vagy nem lesz bajom. -zárom le a monológomat, amire megint csak komoly, mély pillantásokat és egy lassú, finom, szerelmes csókot kapok. Ebben a pillanatban érzem azt, hogy elolvadok. Teljesen belefolyok a karjaiba és nincs visszaút. Simogatom a mellkasát, ő pedig közelebb húz a csípőmnél fogva. De még mielőtt a keze bárhol csupasz bőrfelülethez érne, megáll.
-Fáradt vagy. -mondja nagy levegővételek közben. -Aludnod kell. -győzködi főleg magát, hogy abba tudjuk hagyni az előbb elkezdetteket.
-De... áhh...inkább elmegyek fürdeni. -mondom, de nem higgadok le. -És neked sem ártana. -bököm mellkason.
Bevonulok a fürdőbe, tele engedem a kádat és csukott szemmel próbálom feldolgozni az elmúlt időt. Fene se tudja meddig tartott amíg kitálaltunk egymásnak... Aztán a vízszint megemelkedik, én pedig szembesülök vele, hogy bemászott a vízbe. Teljesen meztelenül ül velem szemben. Ha nem engedtem volna tűzforróra a vizet, akkor is tuti zubogna már a véremtől.
-Mit csinálsz? -csukom le a szemem inkább. Nem bírom elviselni a látványát. Túl sok. Mintha nem lenne valódi.
-Te mondtad, hogy meg kell fürdenem. -csak megcsóválom a fejem, de nem nyitom ki a szemem. Végül forró levegő csapja meg az orromat, amire kipattannak a szemeim. Fél cm-ről néz és somolyog. Két dolog fut végig az agyamon: 1, vagy nyakon vágom 2, vagy leteperem.
Mikor a szám szétnyílik és már a torkomat égeti a forró lehelete, akkor döntök úgy, hogy a második lehetőséget választom.
Szó nélkül kipattanok a kádból és lekapok egy törülközőt a polcról. Kivonulok a fürdőből és ott hagyom, hadd egye a penész. Áttörlöm magam és ahogy vagyok, az ablakhoz állok, rágyújtok. Nem telik el sok idő, érzem, ahogy a hátamra teríti a lepedőt és átölel. Észre sem vettem, hogy tiszta libabőr vagyok. Sőt mitöbb! Nem tudom, hogy miatta, vagy az ablakon át beáramló levegő miatt. Fejét a nyakamba hajtja és puszit nyom az arcomra. Elnyomom a csikket, és lefekszem az ágyra, lepedőstül, ő viszont éppen ekkor gyújt rá. Egy szál törülközőben támasztja a párkányt és le sem veszi rólam a szemét. Hát van ennél csodálatosabb látvány?
Egy pillanat múlva már ő is mellettem fekszik a takaró alatt és szorosan összepréselődve csókolózunk. Csak simogatjuk és felfedezzük a másikat, amikor a tenyerem fura dolgot észlel a sima bőrén.
-Ez mi...? -húzom lejjebb a takarót, egészen a csípőjéig. Tele van forradásokkal, hegekkel. Pont olyanokkal, mint amik az én kezemet borítják.
-Nem csak neked volt rossz időszakod. -zárja le vele a témát, én pedig igyekszem feldolgozni a tényt, hogy még annál is érzékenyebb a lelke, mint amennyit érzek belőle. Ez még nagyobb óvatosságra int és még nagyobb szerelmet ébreszt. -A combomon is van. -mondja, aztán nézegetni kezdi a két karomat.
-Nekem csak a karomon. -vágom rá, mire csúnyán néz rám és végig húzza a tenyerét az egyik combomon. -Jó meg 1-2 ott is.
-Megígéred, hogy nem csinálsz többet? -néz rám komolyan.
-Csak, ha te is. -vágok vissza rögtön. Elgondolkodik és válaszol.
-Ha nem adsz rá okot, soha többé nem lesz friss. -ettől a mondattól valami elpattan bennem és sírni kezdek. Én adnék rá okot? Soha az életben nem tudnám megbántani, hiszen tudom nagyon jól, hogy Én mit éltem át annak idején. Elkerekedett szemekkel figyel és ölel magához. Megvárja, amíg lenyugszom.
-Nem lesz ok. -nyögöm ki végül.
-Aludjunk. -mosolyog rám kedvesen. Bólintok, aztán úgy helyezkedünk, hogy ő szorosan a hátamhoz simul, egyik kezén fekszem, a másikkal pedig a csípőmet tartja. Érzem a leheletét a nyakamban, a szívverését a hátamon és ebben a pillanatban úgy érzem másra nincs is szükségem a boldogsághoz.