11. fejezet - Munka

Remegő kézzel gyújtok rá a bolt előtt, ahol legnagyobb meglepetésemre Jesse álldogál. Mikor meglátom, furcsa hiányérzet tölti meg a mellkasom. Ezer éve nem beszéltünk a legjobb barátommal. Teljesen elhidegültünk az utóbbi időben.
-Lara? -kerekednek el a szemei és nagyot nyelve mustrál végig.
-Szia! - ugrok a nyakába, mint egy óvodás az apukájának egy fárasztó, hosszú nap után.
-Csi-csinos vagy. -jön zavarba a hevességemtől.
-Köszönöm. Vannak benn sokan? -kémlelem az ablakot.
-Elegen. De neked nem a pasiddal kellene lenned? Egyáltalán, hogy engedhetett el ÍGY?
-Semmi köze hozzá mit csinálok!
-Ajj-ajj... fasírt van?
-Hagyjuk. -vonok vállat. -Beállhatok?
-Szerintem így is be vagy... -motyogja az orra alatt alig hallhatóan. Inkább úgy teszek, mint aki nem hallotta és elindulok befele, de megfogja a karom.
-Lara. Tudod az a helyzet, hogy azok ott benn, mind látták a reggeli újságot. Többségük hatalmas GNR rajongó és a csajok... nem biztos, hogy jót tenne a boltnak, ha továbbra is itt dolgoznál.
-Tessék? -képedek el teljesen. Ez most az amire gondolok? -Kirúgsz??
-Duffért nem csak te vagy oda. Nem akarom, hogy a vásárlók mindenféle féltékenységből lemorzsolódjanak innen.
-Ezt nem hiszem el! Te meg Izzy? Ti is "sztárok" vagytok!
-De közben szinglik is. -harap az alsó ajkába, én pedig fejcsóválva elnevetem magam.
-Ma kaptam egy új munkát. Ne izgulj, bár ez akkor is groteszk. -fejben áldottam a makacsságom, hogy nem hagytam, hogy lebeszéljenek a szerződésről.
-Hol? -lepődik meg és a bűntudat helyét, kíváncsiság veszi át a hangjában.
-Gerard Way felkért modellnek. Lehet hallottál már róla... -a barátom szemei hatalmasra tágulnak.
-Biztos vagy te ebben, hogy jó ötlet? Gerard hatalmas zseni, de mint Andy Warhol volt, pszichopata.
-Holnap kezdek. -zárom le a témát. -Azért bemegyek körülnézni.
Jesse-nek igaza volt. Amint belépek a boltba többen összesúgnak a hátam mögött. Sétálgatok a sorok között, amíg sokan leplezetlenül bámulnak. Egy idő után frusztrálni kezd a dolog, így adok egy puszit Jesse-nek és eljövök onnan. Az utcákat járom, de nincs jobb ötletem, így haza megyek.

Higgadtan, sőt viszonylag jókedvűen lépek be a lakásba. Nagyi a kanapén szunyókál. Betakarom, kikapcsolom a tv-t és felmegyek a szobámba.
Számítottam dühöngésre, ordibálásra, de arra nem ami fogad. Tele van a szoba üres üvegekkel, egy két dolog felborogatva. Leteszem a táskám és lerúgom a cipőm. Halkan zárom be magam mögött az ajtót.
A sarokig kitárt ablakban dohányzik félmeztelenül, nekem háttal. Abban sem vagyok biztos, hogy észrevett. Mögé sétálok, de nem érek hozzá. Rám néz, de ő sem szólal meg. Egyik karját átteszi a vállamon, így ölel magához. Kicsit megnyugszom, de bűzlik a piától.
Mikor elszívja a cigijét, elindul az ágy felé. Nagyon ingatag, ha nem irányítanám, el is esne. Teljesen leitta magát. Leül és a lába közé hajtott fejjel veszi a nagy levegőket. Rettentő sápadt, én pedig tudom mi a dolgom. Nehezen besegítem a fürdőbe. Lecsúsztatom a földre, a wc mellé. Felnyitom, hátha megszállja az ihlet mire visszaérek. A konyhában teleengedek egy poharat meleg vízzel és beleteszek egy jó adag sót. Ha ez nem segít rajta, semmi.
Felérve még mindig nyöszörög, én pedig kíméletlenül erőltetem le a torkán az undorító löttyöt. Mire elfogy, már sugárban jön ki belőle minden.
Simogatom a hátát nyugtatólag és tiszta vizet adok neki. A szemén látom, hogy kezd ismét visszatérni mellém. Mire rendbe jön, tele engedem a kádat és kibújtatom a bőrnadrágból. Belefekszik a vízbe, amíg mosdatom. Mosdatom... simogatom. Rábírom egy fogmosásra és hagyom, hogy magától szálljon ki. Törülközőt nyomok a kezébe, amíg megcsinálom kinn az ágyat.
Félig még  nedvesen fekszik bele. Ráterítem a paplant. Láthatóan rázza a hideg. Átveszem a ruhámat egy kényelmes Cinderella pólóra és bebújok mellé. Szó nélkül ölel magához. Nincs ennél megnyugtatóbb érzés.
A fülem alatt dobban a szíve, a tenyerem alatt veszi a levegőt és a hajamba van fúrva az arca. Mosolyogva simítok végig a nyakában lógó láncon. Pár óra alvás után arra kelek, hogy komoly arccal figyel.
-Mi az? -ásítom.
-Sajnálom a balhét. -mondja rekedt hangon. Odavágta a hányás a hangszálait.
-Felejtsük el.
-Merre jártál?
-Csak a boltban voltam. -vonok vállat. -Jesse kirúgott.
-Tessék?! -kerekednek el a szemei.
-Szerinte nem tesz jót a boltnak, hogy a Te barátnődként dolgozzam ott.
-Sajnálom.
-Van másik munkám. -jelentem ki és feszülten figyelem az arcát, de nem reagál. -Miért utálod ennyire? -bukik ki belőle a kérdés. Nem válaszol egy ideig, aztán belekezd.
-Gondolom nem tudsz róla, hogy Stephanie-nak van egy kisfia.
-Micsoda?? -ülök fel. Ez képtelenség. Sose mondta. Mellesleg nem úgy néz ki, mint aki szült.
-Sejtettem. -dörmögi. -Ne, de a lényeg, hogy a kis srác apja Gerard. Az a szemét minden egyes modellével kikezd.
-Ugyan már! Nálam nem kell ettől félned! Nem kellene még púpnak se a hátamra.
-Akkor is féltelek. -mondja szemlesütve. Végig simítok az arcán és szájon puszilom.
-Nem kell. Minden rendben lesz. -látom rajta, hogy nem teljesen nyugszik meg, de nem szól. A témát eltereljük egészen más irányba. Szó esik a készülő lemezről, a boltról, Jesse-ről, a paparazzikról... Addig beszélgetünk, amíg el nem alszunk.

Reggel még alszik mikor kinyílnak a szemeim. Kikászálódok és elmegyek zuhanyozni, elkészülni, hisz nem szeretnék elkésni az első napon. Már rég felöltözve iszogatom a kávémat a párkányban ülve, mikor kinyitja a szemét.
-Mennyi az idő?
-Mindjárt mennem kell. -nyomom el a csikket és leülök mellé az ágyra. Átöleli a derekam és az ölembe hajtja a fejét.
-Vigyázz magadra.
-Nem lesz gáz. -simogatom a haját. -Te meg éld túl a napot. Tettem ki fejfájásra fájdalomcsillapítót.
-Köszönöm. -tartja felém a száját. Mosolyogva csókolom meg és már otthon sem vagyok.

A stúdióba érve Gerard hatalmas mosollyal fogad.
-Itt az én múzsám! -nyom le két puszit és megölelget. Semmi veszélyeset nem érzek rajta.
-Ugye nem késtem?
-Neeem. Éppen időben. Át is adlak a lányoknak. -csettint és rögtön körbevesz három csaj. Ők csinálják a sminkem, a hajam és öltöztetnek fel. Mire végeznek talpig feketében vagyok, harisnya, platformos bakancs, a hajam kiengedve. A sminkem erős. Tetszik a látvány.
Kocsiba ültetnek és egy erdőhöz visznek, ahol már alapból fel van állítva minden szükséges gép.
Kiszállok, igazítanak rajtam egy keveset és már be is dobnak a mélyvízbe.
Mást sem hallok, csak Gerard hangját. Csináld ezt, csináld azt... Erre néz, így fordulj, arra tedd, ide pakold, így csavarodj....

A nap végére rettentően elfáradok, de mikor megnézzük a nyers képeket, felvidulok. Tetszenek. Végre az életben egyszer, komolyan tetszem magamnak. Mintha nem is én lennék a képeken.
-Na milyen? -mosolyog a fotós.
-Csodálatos! Nem tudom, hogy tudod ezt kihozni belőlem.
-Benned van. Csak te nem látod. Kávét? -emeli fel a kancsót. Bólintok és önt is.
-Minden nap más helyszínre megyünk? -kortyolom a forró italt.
-Nem. 3-4 naponta. De vigyáznod kell magadra. Nem szedj össze zöld foltokat, vágásokat... -emeli rám sokatmondóan a szemét. -... vagy Duff által okozott sérüléseket.
-Sosem bántana. -kelek a védelmére, de Gerard felkacag.
-Persze, hogy nem. Nem szándékosra gondoltam. Hanem egy túlfűtött szenvedélyes éjszakára. -mosolyog, amitől zavarba jövök. Tetszik a stílusa, de elég nyers, szókimondó és határozott.
-Majd vigyázunk... -mondom halkan, mire visszaérünk a stúdióba.
Azonnal átöltözöm, a sminket fenn hagyom. Tetszik. Már éppen indulnék haza, mikor megállít.
-Nem vagy éhes? Meghívlak valamire.
-Köszi, de nem. Mennem kell. Duff már vár. -zárom rövidre és ott hagyom.
Egy csepp lelkiismeret furdalást érzek a bunkó lekoptatásért, hisz velem sosem tett semmi rosszat. Még sem engedhetem meg neki, hogy a közelembe férkőzzön. Nem csak magam miatt, hanem mert nem akarom elveszíteni az én féltékeny, de őrülten szerethető gitárosomat.