9. fejezet - Tánc.

Este 8 körül már Izzy lakásának a bejáratánál állunk. Kicsit megkésve érkezünk, mert nem akaródzott kimászni az ágyból és emberek közé jönni, de végül sikerült rávennie, hogy felöltözzünk és idejöjjünk. Nagyon jól ismertem az utat, hiszen ez Jesse és Izzy lakása. Egészen a 4. emeletig sétálunk felfele a lépcsőn, ahol megállunk a zárt ajtó előtt és eltaposva a csikkeket, kopogunk.

-Biztos jó vagyok így? –nézek végig magamon. Direktbe hozzá öltöztem. Fekete bőrnadrág, tornacipő és félig kigombolt fekete inget választott, ja meg persze a már-már hozzánőtt kesztyűjét. Egy fekete, apró cső-koktélruhát vettem magamra, magassarkúval és hozzá pedig több ezüst kiegészítőt. A hajam most is hagytam kiengedve, a szememet pedig fekete szemtus keretezte.

-Ha nem lenne rajtad a ruha, akkor is tökéletes lennél, de irigységből megkérnélek, hogy hagyd magadon. –mosolyog, amitől megnyugszom és már nyílik is az ajtó.

-Végre! –tárja ki a karját Axl. Az egyikben egy üveg bort szorongat, a másikkal pedig kezet fog Duffal, majd engem húz magához két puszira. Becsukja mögöttünk az ajtót és terelgetni kezd, az emberek által elárasztott helységben. Egészen a nappaliba vezet, ahol ott ül a zenekar a dohányzó asztal körül. Izzy éppen a gitárt pengeti és egy szőke lánnyal beszélget. Ő lenne az a régi ismerőse? Ugrik be rögtön a múltkori beszélgetésünk és a randija. Popcorn és Slash éppen koccintanak egy-egy üveg Jack-el és nagyot húznak az üvegből. Egyiken sincs már póló. Slash-nél valahogy kezdem ezt megszokni, de Steve meglep a sűrű testszőrzettel, ami a mellkasát borítja. Jesse és Sebastian a konyhában beszélgetnek, ahova pont rálátni a helyünkről.

-Sziasztok! –csendül fel egy hang a hátam mögül, mire mosolyogva fordulok meg és már ölel is át az illető.

-De jó, hogy te is itt vagy! –vigyorgok örömömben. Nagyon örülök barátnőmnek, mert így legalább biztosra veszem, hogy nem fogok unatkozni.

-Steph! –öleli meg Duff is futólag, aztán kézen fog és leülünk a többiek közé.

-Mi ez a józanság? Isztok ti rendesen? –nevet Slash rekedten és a támla mögül kiemel egy üveg vodkát, majd elénk teszi. –Húzóra!

-Most? –kerekednek el a szemeim. Ez nem volt a tervben.

-Így is könnyítést adtam. Felezhetitek. –pakol elénk két félliteres poharat.

-De…

-Ne akadékoskodj. Úgy sem tudod meggyőzni. Max a végén ő önti le a torkunkon. –mondja Duff jót mosolyogva és kitölti az üveg vodkát két felé.

-Ha jól emlékszem… -emeli fel Axl a mutatóujját és rám néz. –Volt itt egy hölgyemény, aki egy bizonyos bulin… -húzza a mondatot, de már érzem hová akar kilyukadni. –Simán megivott majdnem ennyi vodkát, ami a drága barátunké volt. –bök Duff felé. –Szóval… húzóra! –mutat ránk vigyorogva.

-Öüww… -fogom a kezembe és Duff szemébe nézve koccintok.

-Úgyis én viszlek haza, ne görcsölj. –mondja halkan. Elvigyorodok és rávágom.

-Idd, mert én fogok nyerni! –azzal a számhoz emelem és imádkozva, hogy ne jöjjön vissza, inni kezdem. Nagyobbnál-nagyobb kortyokban tüntetem el az átlátszó alkoholt, míg a végén koppan a pohár és azonnal egy üdítős üvegért nyúlok. Amiről később kiderül, hogy házisör van benne…de kit érdekel már akkor? Duff pohara alig pár másodperccel utánam koppan, én pedig büszkén vigyorogva nézek rá, majd Axl-re.

-Van még kérdés? –Axl-ből kitör a nevetés, míg Izzy-ék nehezen, de észhez térnek. Slash pedig felém nyújtja a Jack-et.

-Ezért ihatsz ebből a szent üvegből. –kétkedve nézek rá, mint aki nem biztos a másik épelműségében, de elfogadom a kiváltságos ajánlatot és felállok az üvegért. Épp, hogy visszaadom a kezébe, két tenyér markol a csípőmbe és húz az ölébe. Meglepettségemben picit elveszítem az egyensúlyom és szabályosan Duff ölébe borulok.

-Nocsak, nocsak… valaki belém esett. –vigyorog teliszájjal és közeledve várja, hogy megcsókoljam. Érzem magunkon mindenki tekintetét, amihez még nem ittam eleget, így seperc alatt felpattanok az öléből. Megrökönyödve néz rám.

-Steph? –nézek barátnőmre, aki veszi az adást és máris mellettem terem.

-Menjünk.

-Mi? –ad hangot Axl az értetlenségének.

-Csajos dolgok. –néz „szomorúan” a párjára, mire elnevetem magam és adok egy puszit Duff arcára.

-Sietünk. –súgom oda és végig simítva a két lapockája közt, elsétálok barátnőm után.

Átvágva a konyhán észre sem veszem kik vannak benn és csak megyünk a fürdőbe, amit magunkra zárunk, majd a már-már jól megszokott módon terítjük ki a fehér port a pultra.

-Hány utca legyen? –néz rám Stephanie csillogó szemekkel.

-Duff azt mondta hazavisz… -mosolyodok el, mire fejenként kihúz 2 csíkot.

Pici csövekkel a kezünkben felé hajolunk és elkezdjük eltüntetni az utolsó porszemig. Mire végzünk, az agyam betompul, mindenem lezsibbad és mégis újéletre kel. Nem gondolkodom. Egyszerűen a legjobb érzés amit valaha átéltem.

-Táncolni akarok! –indulok meg, mire Stephanie utánam nyúl.

-Ne olyan sietősen. –mutat az orromra. A tükör előtt letörlöm az árulkodó nyomokat és bólintva lépünk ki ismét az emberek közé. Már nem feszengek.

A konyhába érve meglátom Jesse és Sebastian párost még mindig elmélyülten beszélgetni.

-Megyek, köszönök. –mondom a mellettem lépkedő lánynak, aki tovább halad, vissza a társasághoz.

-Sziasztok. –állok meg a fiúk mellett.

-Szia! –ölel át Jesse. A pornak hála kiélesednek a reflexeim és érzékelem, ahogy beleszippant egyet a nyakamba, majd végig húzza a tenyerét a hátamon, egészen a derekamig. Máskor fel se tűnik az ilyesmi, annyira megszoktam tőle, de most…

-Lara, rég láttalak. –mosolyog teliszájjal Sebastian is. Istenem! Miért vagy ilyen édes? Ő volt az a srác, akinek egyetlen mosolyától jókedvre tudtam derülni. Annyira aranyos, tökéletes hanggal, hogy azt hiszem leginkább egy angyalhoz tudnám hasonlítani.

-Én is. –nyögöm ki végül. –Táncolni akarok. –biggyesztem le a szám, mire Jesse már mozdulna is, de valaki elkap a hátam mögött és magához ránt. Magasabbra számítok. Mégis akivel szembetalálom magam, az egy hosszú, vöröshajú egyén. A tenyerem a mellkasához tapad, így tompítva a pörgés okozta becsapódást.

-Akkor táncoljunk. –vigyorog elégedetten. Én pedig csak megvonom a vállam és követem a tömegbe. –HEY! –kiállt oda jellegzetes hangján a lejátszónál álló srácnak. –Nyomj rajta kettőt! –a fiú bólint és elindul a zene. Nem más, mint a Mötley Crüe ’87-es lemezének cím adó dala, a Girls, girls, girls…

Axl kihívóan néz rám, én pedig belemegyek a játékba. Mozogni kezdek a szám ritmusára. A csípőm mozog amerre kedve tartja, a hajam pedig ide-oda lebben. Pördülök, fordulok, mind ezt a lehető legszexisebben. Érzem, hogy máshonnan is néznek. Egyszerre vagy 30 szempár szegeződik rám, ebből több lyukat éget a bőrömbe. Nem érdekel, én csak táncolok és kikapcsolom az agyam. Lehunyom a szemem. Felemelem a kezem és kígyózva rázom külön-külön minden porcikámat, mire az eddig derekamon lévő tenyér, elindul az oldalam vonalán, egészen le a combomig.

-Elég. –a hangra kipattannak a szemeim. Axl vállát fogja, aki feltett kezekkel mosolyogva indul vissza a barátnőjéhez. Nézem Steph reakcióját, de szerencsére mosolyog és nem haragszik. Aztán egy erős kar szorít magához. Rajta sincs már póló, így minden egyes szálka szépen kirajzolódik a derekam körül.

-Mi ütött beléd? –pásztázza az arcom gyanakodva. A két tenyerem, ami a két mellén pihen, most óvatosan felcsúsztatom a vállára, onnan végig a nyakán, egészen le a nyakában lógó lakatig.

-Féltékeny vagy? –vonom össze a szemöldököm a nyilvánvaló megállapítás után.

-Te láttad, hogy táncoltál Axl-el? –kérdez vissza komoly arccal. Összehúzom a szemem és apró mosolyt megeresztve egy pici puszit nyomok az állcsontjára. Majd még egyet és még egyet… addig, amíg le nem nyugszik és bele nem hajtja a fejét a nyakamba. Egyik tenyerével szorosan tart a csípőmnél, míg a másikkal az arcom simogatja. Én pedig a tarkóját simogatom, a másik kezem pedig még mindig a lakaton. Így összeborulva billegünk a Ramones egy számára, aminek a címe: Bye bye baby.

-Ne csináld ezt többet, jó? –dörmögi a nyakamba.

-Ne idegeskedj. Rendben? Axl attól még, hogy énekes, nem izgat. Tőlem akár idejöhetne most Nikki Sixx is, mint ahogy volt is rá példa… akkor is veled táncolnék így összebújva.

Erre picit megemeli a fejét, hogy a szemembe tudjon nézni. A nyakláncánál fogva húzom magamhoz, hogy végre megcsókolhassam. Ebben pedig minden benne van. Mintha hónapok óta nem éreztem volna ilyet, pedig alig pár órája, hogy eljöttünk otthonról. A hajába túrok és még közelebb húzom, amennyire csak tudom. Mikor nem kapok levegőt, csak pár milliméterre engedem magamtól távol a száját. A haja eltakar a kíváncsiskodó tekintetek elől, így csak én részesülök a szerelmes mosolyában és a csillogó zöld szemeiben.

Ekkor pedig felcsendül az a szám, amiről egyetlen fontos emlékem maradt meg. Aerosmith-től a Cryin’. Újra leperegnek előttem a képek, amikor az ágyamon ülve gitározta nekem, a fűtől elhomályosult tekintettel. Hátradőltem és csak úsztam a hangjában. Akkor még nem is sejtettem…

-That kind of love, was the killin’ kind… -suttogja, ami ismét visszahoz a jelenbe.

-Imádlak. –mosolygok bele egy apró szájrapusziba.

-Menjünk vissza. –mosolyog végre teljesen nyugodtan. Belekulcsol a kezembe és visszaülünk a társasághoz, ahol automatikusan húz az ölébe. Átkarolom fél kézzel a nyakát és elcsaklizom a kezében lévő teli üveg sört.

Az este további része nyugisan telik, Izzy játszik pár akkordot az új, készülő albumról, aminek a címe Use Your Illusion lesz és remélhetőleg dupla lemezként sikerül majd kiadni. Slash be-bealszik a vége felé, mi Jesse és Sebastian pedig telerajzolják a hátát mindenféle marhasággal. A tömeg lassan, de oszlani kezd. Axl-ék lépnek le először, majd mi is indulni készülünk.

-Jó kis este volt. –ölelem meg Izzy-t és leveszem a fejemről Slash cilinderét. Lerakom mellé a kanapéra és elköszönünk a többiektől is.

Úton hazafelé Duff feltűnően szótlan, így még mielőtt bemennénk, inkább leülök a lépcsőre és rágyújtok.

-Fel fogsz fázni! –torpan meg, majd szinte rögtön leül és az ölébe húz. Odaadom neki a cigimet és rágyújtok egy másikra.

-Mi a baj? –keresem a tekintetét, de mindig elkapja.

-Amikor táncoltunk, láttam, hogy nem vagy tiszta. Stephanien is mindig kiszúrom. Nem akarom, hogy tönkrevágjátok magatokat.

-Ne félts, jó? –simítok végig az arcán. –Nem mindennapos, csak amikor túl sok ember vesz körbe és muszáj kicsit felengednem. Máshogy nem bírom elviselni.

-Miattam másztál ebbe bele. Megkérlek, hogy kerüld ezt a szart, rendben? –néz rám aggódó szemekkel. –A kedvemért.

-Igyekezni fogok. –ígérem neki burkoltan a dolgokat, csak megcsóválja a fejét és az ölébe kapva feláll velem. Így visz fel egészen a szobáig, ahol letesz az ágyra. Levetkőzünk, felváltva elmegyünk zuhanyozni. Csak egy pólót kapok magamra, ő még annyit se. Benyomom a zenelejátszót, amiből ismételten felcsendül egy Ramones szám.

-Baaaaaby I love youuuuu!! –éneklem nevetve, mire lekapcsolja a villanyt és mellém vetődik az ágyra.

-Halkabban, mert felkel a nagyid! –fogja be a szám, de csak nem tudom abbahagyni a nevetést. Már isten se tudja mióta próbálja eltompítani a hangomat, de én csak nevetek.

-Jó. Alszom. –nyugszom meg végre. Mire megkönnyebbülten felsóhajt és elenged. Szembefordulok vele és nézem, ahogy lélegzik. A szemei csukva, a szája résnyire nyitva. Nem bírom ki, hogy ne simítsak végig a szemhéján. Felülök és végig futtatom rajta az ujjaimat.

-Hmmm… -mordul fel lágyan és a kezem után nyúl. –Nem nyúlkálunk. –puszil a csuklómra.

-Olyan vagy, mint egy látomás. – döntöm oldalra a fejem. Erre kipattannak a szemei. Csak úgy világítanak, a zöld fény pedig, mintha a bensőmbe látna. Apróra zsugorodik a gyomrom.

Lassú, nagyon lassú mozdulatokkal ül fel velem szembe. A lepedő csak a derekát takarja. A nyakában csillog a tőlem kapott medál. Ő is oldalra billenti a fejét.

-Te pedig olyan vagy, mint egy baba. –teszi az ujját az orromra. –Egy apró, törékeny, naív, de elmondhatatlanul szeretni való és gyönyörű baba.

A keze után nyúlok és belekulcsolok. Csak rázom a fejem, de képtelen vagyok felfogni, hogy mit keres mellettem ez a férfi, az én ágyamban, miközben a ruhái a szekrényemben tornyosulnak.

-Annyira szeretlek. –nevetek fel halkan. Szinte már hisztérikusan, amire magához húz és megcsókol. Nem követelőző. Ellenkezőleg. Rettentő gyengéd, tényleg, mintha egy porcelán baba lenne a kezei közt és vigyáz rá, össze ne törjön.

A fejem tele megy köddel, ami erősebben tompít, mint a kokain. Remegő kézzel simítok végig a vállán, fel a tarkójáig és az ölébe ülök. Leügyködi a pólómat és kényeztetni kezd. Simogatom ahol érem, mire végre teljesen az ölébe von. Egymás nyakába hajolva élvezzük a pillanatot, amikor mindenünk egy. A mozgásunk, a szívversünk, a légzésünk. Ott, akkor még az eddiginél is erősebb kötelék alakul ki köztünk. Ilyen lenne, amikor az ember megtalálja a lelkitársát? 

8. fejezet - Sid & Nancy*

-Hagyj aludni! –húzom fejemre a takarót nyűgösen.

-A szabadnapodon? Soha. –hallom meg a halk kuncogást.

-Álmos vagyok. –ásítóm bele arccal a párnába.

-Ki fog velem a párkányban kávézni? –teszi fel a kérdést, mire felnyögök. Minden erőmet összeszedve kinyitom a szemem és felülök. Már háttal áll nekem a kitárt ablakban. Belebújok az ágy mellett heverő szétszabdalt pólójába és aprókat lépve osonok a meztelen háta mögé. Végig simítok a bal lapockáján, mire picit megrezzen és mosolyogva fordul felém. Kezembe nyomja a bögrémet és meggyújt egy cigit. Mielőtt még elvenném, nyomok egy gyors puszit a vállán lévő tetoválásra és nekidöntöm a homlokom. Elveszem a cigit és hagyom, hogy átkaroljon.

-Bocs, hogy tegnap a megkérdezésed nélkül vágtam oda Niconak, de rohadtul felhúzta az agyam. –sóhajt nagyot.

-Csak meglepődtem. Nem hittem volna, hogy… -elgondolkodom és próbálom összeszedni amit érzek. Nem olyan egyszerű. Mit érzek? Azt, hogy az első naptól fogva ideköltözhetett volna, akkor se lenne természetesebb a jelenléte, mint a levegővétel.

-Hogy? –csodálkozik el.

-Ide akarsz költözni? –kérdezek vissza.

-Szeretnéd? –játszik mosolyogva. Aprót bólintok, mire szájon puszil. –Meg is beszéltük.

-A srácok mit fognak szólni? Ilyen hamar…

-Semmi közük hozzá. Amúgy is, szeretnek téged. Én inkább Jesse miatt aggódnék a helyedben.

-Nem lesz baj. –győzködöm egyben saját magamat is. Nem akarom elveszíteni a legjobb barátomat. Duff csak bólint, de nem szól.

-Mit akarsz ma csinálni? –nyomom el a csikket.

-Elmehetnénk hozzám a cuccaimért és megnéznéd a bázisomat.

-Mire várunk? –kapaszkodom fel a nyakába, mire a fenekem alá nyúlva feldob a csípőjére.

-Arra, hogy felöltözz, mert nincs kedvem nyílt verekedésbe kezdeni az utcán kora reggel.

-Hülye vagy. –rázom meg a fejem, ő pedig elindul velem a fürdőbe. Villám gyorsan lezuhanyzunk és felöltözünk. Neki visszaadom a pólóját, én pedig beleugrik az egyik fekete legginsembe és egy fekete, szűk, csőtopba. Ehhez a kedvenc csizmám, fekete smink. Leengedve hagyom a hajam. Nem viszek magammal semmit, csak a cigimet, amibe belefér a gyújtóm. Jó kedvűen száguldok le a lépcsőn, ahol elkiáltom magam.

-Elég a trécselésből! –meghallom az egyik szék csikordulását.

-Jövök! –mondja fülig érő szájjal, de megtorpan. –Hű.

-Baj van? – ijedek meg. Olyan fejet vág, mint aki kísértetet lát.

-Baj… az éppenséggel nincs. –közeledik szívdöglesztő vigyorral. Olyan akár egy oroszlán, aki csapdába csalta a gazellát. –Ha csak nem baj, hogy mikor odaérünk hozzám, leteperlek a földre és ott helyben foglak… -folytatná is, de nagyi riadtan lép a helységbe.

-Jajj! Azt hittem elmentetek. –nagyot nyelek, mire összeszedem magam egy értelmes válasz erejéig.

-Indulunk. –kézen fogom az elképedt arcomon még mindig jót kacarászó hím egyedet és hagyom, hogy vezessen az utcán.

Picivel több, mint fél órás séta után megérkezünk egy sövénnyel körbevett, alig látszó házhoz. De a nagykapun belépve egy igazán szép ház tárul a szemem elé. Belépve pedig meglepődöm az otthonosságán. Teljesen bebútorozott, színes és rendben tartott. Nem egy igazi legénylakás.

-Ez nagyon szép! –lépem át a konyha küszöbét, ahol viszont tudatosul bennem a ház állapotának oka. „Házas voltam két évig.” A torkomba gombócformában kúszik fel a féltékenység.

-Iszol valamit? –mosolyog a hűtő mellől.

-Vodkát! –vágom rá rekedten.

-Tisztán? –meg se lepődik a kérésen. Nem kérdez, csak tölt mind a kettőnknek. Rágyújt, így meg se kérdezem, követem a példáját. Lehúzzuk a piákat, aztán szó nélkül feláll és elindul egy irányba. Kis idő múlva utána megyek. Egy hatalmas hálószobában találom magam. Óriási ágy, puha szőnyeg, a sarokban gitár.

-Összepakolok néhány cuccot. –sétál ki a gardróbból egy sporttáskával a vállán. Az ágyra hajítja és elkezdi megtölteni mindenféle ruhadarabbal. Még én is meglepődök mennyi cucca van.

Leülök a táska mellé és igyekszem nem azon járatni az agyam, hogy a hitvesi ágyán ülök, amit több, mint két évig egy másik nővel osztott meg. Vajon vele is úgy viselkedett, mint velem? Ugyan ilyen kedves és gyengéd volt?

-A többi nem olyan fontos. –szólal meg mellettem egyszer csak. Észre sem vettem, hogy végzett, annyira elmerültem a gondolataimban.

-Hmm? –nézek fel rá és próbálok visszatérni a jelenbe.

-Minden rendben? –térdel elém, de le nem veszi a szemeit az arcomról.

-Biztos oda akarsz költözni. Mert nem kell, ha nem akarod… -rágom a számat idegességemben. Félek a választól, de úgy érzem muszáj megkérdeznem.

-Ezt hogy érted? –húzza össze a szemöldökét.

-Hát, itt ez a hatalmas ház. Tele van emlékekkel és …

-Te féltékeny vagy? –a szája hatalmas vigyorra húzódik és kacagásban tör ki. Ezzel csak azt éri el, hogy felmegy bennem a pumpa.

-Már hogy a picsába ne lennék az, mikor házas voltál két évig! Szeretted annyira, hogy elvedd. Ebben a házban éltetek 2 évig! Ezen az ágyon… -itt inkább nem megyek bele, hanem felállok és megállok az ajtóban karba tett kézzel. –Mandy volt életed szerelme, te magad mondtad. Ezzel azért kicsit nehéz versenyezni.

Feláll és komoly arccal lép elém. Milliószor elolvasom a pólóján lévő feliratot, mire végre megszólal.

-Szeretlek, oké? –minden kiejtett betűvel erősödik a remegés a gyomromban. Nagyon lassan emelem fel a fejem. A szemei kétségbeesést tükröznek, amitől még kisebbre zsugorodik a gyomrom. Neki döntöm a fejem a mellkasának. Imádom az illatét, minden porcikáját, szinte elképzelhetetlennek tartom, hogy valaha levegőt vegyek anélkül, hogy ne fogná a kezem. Válaszolni akarok, de valami megakadályoz abban, hogy kimondjam. Küzdök vele egy ideig, de a végén csak annyi lesz belőle, hogy

-Én is.

Egyik nap csörög a telefon. Éppen a szobát takarítom, mikor meghallom a jellegzetes hangot.

-Igen? –veszem fel a kagylót, de egy női hang szól bele, a szokásos dörmögés helyett.

-Szia Lara, Steph vagyok. –amikor kimondja a nevét, elmosolyodok.

-Na miújság?

-Dufftól könyörögtem ki a számodat. Gondoltam, ha ráérsz elcipelnélek ma magammal egy kis vásárló körútra.

-Szívesen, persze. –vágom rá azonnal. Minden jobb, mint itthon punnyadni.

-Akkor találkozzunk 20 perc múlva a lemezbolt előtt. Az mind a kettőnknek elég közel van.

-Rendben. –helyeslek, aztán letesszük és átöltözöm egy lengébb nyári ruhába.

Kicsit hamarabb érek oda, így benézek még a boltba Jesse-hez, ahol ismételten nem ő áll a pult mögött. Mostanában alig lehet benn megtalálni, vagy egyáltalán elérni.

-Szia Izzy. –intek neki, mire felnéz a füzetéből.

-Lara! Jesse nincs benn.

-Azt látom. De legalább jól megy a szekér a SkidRow háza táján. –vonok vállat, mert örülök a barátom sikerének.

-Igen, gondolkodunk is, hogy esetleg lehetnének előzenekar a következő turnén.

-Szerintem jó ötlet. –vigyorgok, de még nem tudatosul bennem, hogy miféle turnéról beszél.

-Duffot várod? –tereli a témát.

-Nem, ma csajos napot tartunk.

-Akkoooor Axl-t? –nevet fel, mire megrázom a fejem. A srácok nem változnak.

-Szia Izz! –nyílik az ajtó és Steph lépked felénk könnyű léptekkel.

-Már értem! –húzza össze Izzy a szemét gyanakvóan. –Ti mesterkedtek valamiben. Ha két nő összefog, ott jó nem sülhet ki.

-Ne mártírkodj. –pöckölöm meg a sapkáját.

-Igazad van Izz, azon mesterkedünk, hogy bomlasszuk fel a zenekart, hogy a Poison vehesse át a helyeteket az ranglistákon. –bólogat Steph teljesen komoly arckifejezéssel.

-Te nőszemély! Tudtam, tudtam, hogy átvertek. Hogy lehet ilyen kegyetlenséget elkövetni, legyen szívetek! –emeli homlokához a kezét, mire kitör belőlünk a nevetés.

-Menjünk mielőtt bezár a pláza. –terel ki Stephanie, de még mindig nevetünk, így csak bólogatok.

-Vigyázni! –kiabál utánunk Izzy apáskodva.

Már a plázában sétálgatunk és a fiúkat vesézzük ki, amikor megtorpanunk egy számomra ismeretlen férfi jön oda hozzánk. Öltönyös, markáns, igazán jóképű.

-Stephanie! –csókol kezet barátnőmnek, aztán felém fordul és bemutatkozik. –Gerard Way.

-Lara Kuolema. –nyerem vissza a hangom. Olyan szemekkel néz, mint aki most kapott tőlem ajándékot.

-Mi járatban Ger? –szól közbe Steph.

-Újabb múzsa után kutatok, de azt hiszem megtaláltam. –mondja mosolyogva, de le nem veszi rólam a szemét.

-Mi? –fejem ki az értetlenségemet egyetlen szóban.

-Gerard fotós. Ő fedezett fel engem. Most pedig rád vetette ki a hálóját. –csóválja a fejét barátnőm hitetlenkedve.

-Persze csak, ha érdekli a hölgyet egy modell lehetőség.

-Én… ezt még átgondolom. –nevetek fel. Elég bizarr, hogy eljövök vásárolni és az első utamba kerülő ember modell szerződést ajánl.

-Itt a számom. –nyom a kezembe egy cetlit. –Vedd rá kérlek. Tökéletes lenne az új kompozícióhoz. Tudod, hogy nem hazudok. Sztárt csinálok belőle. –mondja Stephnek.

-Majd, ha ő úgy dönt, akkor hívni fog. –érkezik a válasz.

-Remélem jól döntesz. –mosolyog ismét felém és kezet csókolva elvonul.

-Te jó ég. Ne haragudj miatta. Rettentő elvont, de rettentő tehetséges fotós. Ő karolt fel engem is annak idején.

-Azt megértem, mert kicseszett szép vagy, de mi az istent akar Tőlem? –nevetek fel, még a feltételezés is, hogy modell legyek, nevetségesnek hangzik.

-Hatalmas önértékelési problémákkal küzdesz. Kicsit örülnék, ha mások szemével láthatnád magad. –csóválja a fejét, amitől még jobban összezavarodok. –Csak azért, mert az az angyal képű átvert, nem kellene elásnod magad örökre.

-Én…

-Gyere! Ide be akartam nézni. –húz maga után egy boltba, ami tele van mindenféle ékszerrel. Ezzel megszakítja a társalgást és eltereli az én figyelmem is más irányba.

-Annyira szép ez a lánc. –csóválja a fejét és alig-alig ér hozzá az vékony ezüst szemekhez, aminek a végén egy apró rózsa lóg.

-Szerintem vedd meg. –mosolygok rá és lejjebb halkítom a hangom. – Kihez illene jobban egy ilyen medál, mint Axl Rose barátnőjéhez?

-Igazad van. –csillanak fel a szemei. –Ezt magammal viszem, szerintem neki is nagyon fog tetszeni. –örvendezik, de én nem hallom, mert megpillantok valamit, amibe azonnal beleszeretek. Szinte szó nélkül viszem is a kasszához, hogy megvegyem.

Duff délután ér haza. Az én belsőszerveim pedig újból ki akarnak robbanni a helyükről. Rettentő vidáman törtet át a szobán, hogy aztán hatalmas csókban részesítsen, amivel elfeledteti mit akartam.

-Készül az új lemez! –jelenti be önfeledten.

-Úristen! Gratulálok! –ölelem át. Nagyon büszke vagyok rá, mert tudom milyen keményen dolgozik.

-Este ünneplünk Izzynél. Addig rendbe kell kapni magunkat. –magyarázza, de mire észbe kapok már egy szál boxerban dohányzik az ágyon ülve. Ahogy megpillantom a nyakában lógó ezüstláncot, eszembe jut miért izgultam végig a napot. Lassan húzom ki a fiókot, ahová az ajándékot rejtettem. A tenyerembe fogom és torokban dobogó szívvel elhelyezkedem az ölében.

-Mi a baj? –sápad le hirtelen, amire idegesen felnevetek.

-Szeretnék neked adni valamit, ami kifejezi mit érzek. Én… nem egy gyűrű, vagy közös ház.

-A közös házban ülünk. –morogja közbe, de a kezem már a nyaklánca két nagyobb karikáját kapcsolja szét. Kinyitom a tenyerem és megmutatom a csillogó ezüstlakatot. Várom, hogy ellenkezzen, de csak vár. Remegő kezekkel akasztom rá a két karikát és illesztem össze, de nem nyomom rá. Aztán hirtelen a kezemhez nyúl és összepattintja az ujjaim segítségével.

-Mint Sid és Nancy. –mosolyog, az én szívemről pedig legördülnek a kövek.

-Szép! Szóval őrült vagyok! –húzom össze rosszallón a szemöldököm.

-Nem én mondtam. –kacag fel, de még mielőtt leszidhatnám, a számra tapad az övével.

-Egyben igazad van. –ingatom a fejem. –Olyan vagyok, mint Nancy. Sosem lehetek Barbie, mert Barbienak nincsenek sebhelyei és túlságosan önzőn ragaszkodom hozzád. –suttogom a  végét. Szó nélkül puszilgatja az arcom. Sírni lenne kedvem a boldogságtól, de a torkom fojtogatja a kimondatlan szó. Égeti a nyelőcsövem és a gigám. Félek kimondani, hisz legutóbb mikor Nico kezébe adtam a szívem ezzel az aprócska szóval, összetörte. Felnézek az arcába. Zöld szemei boldogan szikráznak, a szája mosolyog. Ő nem Nico. Ő nem Nico… Ő nem Nico! Győzködöm magam és a nyakába hajtom a fejem. Az illata egyszerre nyugtat és őrjít meg a végtelenségig.

-Megyek készülni. –simít végig a hátamon. Ez a mozdulat pedig leomlasztja a falat.

-Szeretlek. –lehelem alig hallhatóan, mintha attól félnék más is megtudja és visszaél vele. Ellopja a titkomat. Duff egy pillanatig lefagy, de hamar továbblendül. Talán túl is, mert azon kapom magam, hogy a pólóm sehol, a szoknyám pedig a nyakamban, amíg ő teljesen hozzám simul. Csók közben kiélesednek a reflexeim, még sem tudom eldönteni, a bordámon áttörni készülő szív az enyém, vagy az övé?



*Sid & Nancy, aki nem ismerné a történetüket. 
Sid Vicious és barátnője, Nancy Spungen viszonya nem igazán nevezhető szokványos történetnek. Sid, a Sex Pistols nevű punk együttes gitárosa az együttes felbomlása után szólókarrierbe kezdett, ám a kábítószeres és destruktív életmódja következtében kapcsolatuk óhatatlanul tragédiához vezetett. 
1978. október 12-én reggel Vicious egy átdrogozott éjszaka után holtan találta Nancy Spungent a Chelsea Hotelben található szobájuk fürdőszobájában. Spungennel egyetlen hasi szúrás végzett, melynek következtében elvérzett.
Vicioust letartóztatták és gyilkossággal vádolták. Elismerte, hogy este veszekedtek, de az azt követő eseményekről egymásnak ellentmondó verziókat mondott: „Sosem szúrtam le. Szerettem őt, de ő úgy bánt velem, mint a szarral.”; később azt állította, hogy nem emlékezett rá, és Spungen a vita egy pillanatában beleesett a késbe.
Október 22-én, tíz nappal Spungen halála után Vicious megpróbált végezni magával (felvágta az ereit), így a Bellevue kórházba szállították.
Később Sid túladagolta magát 1979. február 2.-án.

7. fejezet - VIP party

Puha érintést érzek az arcomon. Szinte pillekönnyű, mégis a nyomán bizsergő érzés marad.

-Lara... - hallom meg a nevem. Igen, ez a nevem. Valaki szólongat. Nem akarok megmoccanni. Túl fáradt vagyok. A végtagjaim nehezek, a fejem zúg.

-Lara... - újból az a kellemes hang kelteget. Erölködve, de kinyitom a szemem. Felülnék, de mintha egy traktor hajtott volna keresztül rajtam.

-Jól vagy? - Duff aggódó pillantása visszahoz a jelenbe. Lassan szivárognak be az emlékeim a fejembe. Nagyi, sírás, vodka. Majd elaludtam a szőnyegen. Ezért akar mindenem szétszakadni! Megpróbálok felállni, de a lábaim nem engedelmeskednek. Még részeg vagyok. Összecsuklok. Duff reflexei pedig élesek és időben kap a derekam után. Felnyalábol, az ágyra tesz és ránk teríti a takarót.

-Beszéltem a nagyiddal. - itt szünetet tart, mintha arra várna, hogy sírni kezdek. De nem kezdek, hát folytatja. -Elmondta mennyire kiborultál, ami teljesen érthető.

-Érthető? -suttogom. -Rákos. Meg fog halni. -a mondat súlyosan nehezedik a szobára.

-Mind meghalunk. -mondja halkan. A légzésem egyre nehezebb, ahogy próbálom visszatartani a könnyeimet. A torkomban gombóc keletkezik, miközben a mellkasom felforrósodik.

-Ne sírj... -kérlel halkan.

-Nem sírok. -vàgok vissza, de döbbenten veszem észre az arcomon pergő könnyeket. -Biztos esik az eső! -védekezek. Szomorúan elfojt egy nevetést.

-A lakásban? -elmosolyodok, minek hatására kitör belőlem a zokogás. A karjai körém fonódnak, én pedig zihálva bújok a mellkasába. Türelmesen várja amíg megnyugszom.

-Megvagy? -nyúl az állam alá, így emelve feljebb a fejem. Egy pillanatig elveszek a zöld szemekben, amitől zavarba is jövök. A pólóján egy hatalmas folt mutatja a sós könnyeimet.

-Eláztattalak. -bököm meg. Erre eltol magától és lekapja a felsőt. Kiszáradt torokkal falom a látványt. Képtelen vagyok betelni vele.

-Megszárad. -mosolyog. Ettől a mosolytól apróra zsugorodik a gyomrom és hirtelen felindulásból magamra rántom. Nem számít rá, így viszonylag egyszerű dolgom van. A tarkóját simogatom, néha bele-bele túrva a szőke kuszaságba. Alkarra támaszkodik, ne nyomjon agyon, bár én azt se bánnám.

-Minden rendben lesz. -aprót bólintani marad csak időm mielőtt megcsókol. Ott, abban a pillanatban tényleg elhiszem, hogy minden rendbe jön.

Teljes napi munka után, fáradtan vágódom be a konyhába.

-Kincsem. -jön be nagyi; apró, halk léptekkel. Képtelen vagyok felnézni, mert annál jobban fáj a tudat, hogy egy éven belül elveszítem az embert, aki felnevelt. Azt az erős nőt, aki mindig mellettem állt és kitartott a legrosszabb időszakomban is.

-Szia. -töltöm tele vízzel a poharam. Az üveg hideg, a folyadék klóros, de most nem zavar.

-Szeretnék veled beszélni. -paskolja meg a mellette lévő szék párnáját. A virágok hívogatnak, így leülök és várok.

-Először is. Hogy mit mond az orvos, nem számít. Nem érzem betegnek magam és holmi papírok sem fognak ezen váloztatni. -ezzel a kijelentésével megmosolyogtat. Ezért ő a legerősebb ember a világon. -Viszont! Beszéltem este a barátoddal.

-Említette.

-Azt is, hogy mit javasoltam? -a szemöldököm a homlokom közepéig szalad. Semmiféle javaslatot nem említett.

-Felajánlottam neki, hogy költözzön ide.

-Hogy miii? -erre nem számítottam.

-Úgyis egyedül lakik és minden idejét itt tölti. Persze vénségemre már látok dolgokat és úgy látom komoly ez a dolog köztetek.

-Nem döntheted el, hogy...

-Nem. Ezért mondta, hog megbeszéli veled.

-De ez korai. -rázom a fejem.

-Boldog lennék, ha tudnám nem hagylak egyedül, amikor én...

-Nagyiii! -nem akartam hallani. -Még eldöntjük.

Mondom, de a szemem előtt megjelennek a képek. Minden reggel együtt kelni, esténkét együtt feküdni. Kell ennél több?

Csengetnek, azonnal szaladok ajtót nyitni. Még ki se nyitom, Ő már be is surran. Megmukkanni nincs időm, a számba suttogja.

-Hiányoztál. -átölelem a válla alatt és a mellkasába bújok. -Csókolom! -kiabál a konyha felé, aztán a kezembe ad egy gombócba gyűrt anyagot.

-Mi ez? -gyűrögetem gyanakvóan.

-Ezt felveszed szépen és utána indulunk.

-Indulunk? Mégis hová? -be se fejezem a kérdezgetést, egy mozdulattal a karjába kap és visz felfele a lépcsőn. Fenn óvatosan a lábamra állít, de a derekam nem ereszti. Hirtelen megérzem a a bőrömön a hűvös kesztyűt és már el is tűnik a pólóm. 

-Próbáld fel! -kérlel boci szemekkel, amíg szétnyitom a fekete textilt. 

Egy hatalmas Gn'R jel virít rajta és a srácok alatta. Mosolyogva belebújok, a méret tökéletes. 

-Mondanám, hogy remekül áll, de az előző látvány jobban tetszett. -csillanak meg huncutul a szemei, de még mielőtt bárhova kalandozhatna a fantáziája, a szavába vágok. 

-Hova akarsz vinni? Fáradt vagyok. 

-Kapd fel szépen a csizmádat! -mosolyog.

-Basszus... -rágom a szám. Megsimogatja az arcom, így győzködve. Felsóhajtok és belebújok a lábbelibe. 

Már a ház előtt gyújtunk rá, mikor végre megszólalok.

-Hová megyünk? -csak vigyorog, de az útirány ismerős. Végül hatalmas, függőlegesen egymás alá írt betűkre leszek figyelmes, szivárványos alapon. 

-Rainbow? Mit keresünk itt? 

-Fellépünk ma! -közli elégedetten. -Elég szűk körnek, de a koncert meg lesz tartva. Amolyan privát buli. Alig bírtuk úgy leszervezni, hogy a sajtó ne kapjon rá az időpontra. 

-Mire várunk? -engedem le az eddig szoros lófarokba összefogott hajam, hagyva, hogy Duff a derekamon pihenő kezére terüljön. A hajamba nyom egy puszit és szorosan egymáshoz bújva lépjük át a bár küszöbét, párként első alkalommal. 

Benn már tolonganak az emberek, de töretlenül visz a múltkori, hátsó asztal felé. 

-Heeey! -köszönt mindenki vidáman, mikor meglátják, hogy a basszusgitáros is jelen lesz a mára szervezett banzájon. Helyet foglalunk és már hozzák is a welcomedrink-nek titulált 2dl Jack-et. Picit bele is könnyezik a szemem, de később leöblítem egy jó hideg korsó sörrel. 

-Duff, ne sértődj meg, de olyan, mintha az egész zenekar a barátnődön lenne... -húzza össze a szemöldökét Axl és a mintán lévő alakjukat fixírozza. 

-Legalább ennyire a közelébe férkőzhettünk Laranak. -vigyorog Slash teliszájjal, én pedig csak megcsóválom a fejem. 

-Örüljetek ennyinek. -kulcsol bele a szőkeség az asztalon lévő kezembe. A fiúk erre áttérnek Popcorn ugratására. Jól elröhögcsélünk, amíg a háttérben Sebastian bandája zenél, a Skid Row. A színpad felé pillantok és egy hatalmas vigyorú Jesse-l találkozik a pillantásom. Süt róla, hogy rettentő boldog. Meg is tudom érteni. Minden vágya az volt, hogy zenélhessen és a szerencsének, vagy a jó kapcsolatoknak hála, de most az egyik legpörgősebb banda gitárosa és a Guns N Roses előzakara lehet. Büszke vagyok rá teljes szívemből, hiszen úgy szeretem, mintha a bátyám lenne. Megérdemelte. 

-Megyünk hangolni. -súgja Duff a fülembe. Érzem, hogy már nem teljesen józan, de most is nagy hatással van rám a mozdulat, amivel közelebb hajol és megcsókol. Még fel sem ébredek, mire a banda eltűnik, mellém pedig egy nő sétál oda. 

-Szia! -hajol be elém, a haja lágyan omlik le a válláról. A vonásai kecsesek, a szája telt, az arca gyönyörű. Mikor leül mellém, megfigyelem mennyire karcsú és magas. Egyszerűen tökéletes. Az ajkai közé vesz egy szál cigarettát és rágyújt. 

-Stephanie vagyok. -mosolyodik el. 

-Lara. -bólintok és inkább zavaromban én is rágyújtok. Hogy lehet valaki ennyire szép? Még női szemmel is megmondom, hogy ez felháborító. 

-Igaza volt Axl-nek. Már-már ijesztően illesz Duffhoz. 

-Honnan ismered őket? -vonom fel a szemöldököm értetlenül. Még sosem láttam, mert arra emlékeztem volna. 

-Axl a párom. -mosolyodik el. -Az-az... újból a párom. Bonyolult a dolog. Remélem sosem kell megértened. 

-Duff azért nem olyan elviselhetetlen, mint Mr. Énekes. - eszembe jut az első találkozásunk a backstage-ben. Egyszerűen ott fojtottam volna meg. Mostmár azért jobb lett, hiszen megismertem az elmúlt idő alatt. 

-Amilyen idegesítő és hisztis, én annyira szeretem. -nevet fel. Ebbel a nevetésből pedig annyi melegség árad, hogy még én is érzem a srác iránt táplált érzelmeit, amit át is tudok érezni. -Gyere velem, lassan kezdenek. -kézen fog, de az első sor helyett a mosdóba visz. Ketten zárkózunk be egy fülkébe, ahonnan már ki is tisztul mit teszünk. Apró tasakot húz elő a ritiküljéből és a benne lévő port rászórja a lehajtott ülőke tetejére. Két-két csíkot formáz belőle és a kezembe ad egy bankjegyet. Mindenféle lacafacázás nélkül csavarjuk fel csőfomába és tüntetjük el a havas utcákat. 

Mikor végzünk a tükör előtt rendbeszedjük magunkat. Sötét rúzs, szemtus, púder és fésű. 

-Indulhat a buli? -vigyorog rám Steph szikrázó tekintettel. 

-Adjunk neki. -mosolyogni marad csak időm, mert már húz is kifelé a nagyterembe. 

Mire a terem közepére érünk, minden porcikám ellazul. Nem érzem, hogy fáradnék. Nem érzem, hogy táncolok, csak valami nagyon fura könnyedség fog el. Mintha lebegnék, mégis megállás nélkül táncolunk. Néha fel-fel pillantunk a színpadra és ha sikerül a "kiválasztott" bandatag szempárjával összekapcsolódnunk, még szexisebbre vesszük a figurát. Több pasi is bepróbálkozik az este folyamán, de mindenkit lekoptatunk. Attól még, hogy jól érezzük magunkat, nincs az a tudatmódosítószer, ami el tudná velünk felejtetni, hogy kit szeret a szívünk. 

Fel se tűnik, hogy vége a koncertnek, csak mikor egy Queen feldolgozás csendül fel, ismerős hangon. Nico. Épp menekülőre fognám, mikor újdonsült barátnőm a fülembe ordítja. 

-Megjöttek a sztárok! -aztán önfeledten nevetve enged el, hogy ismerős karok ölelhessenek. 

-Nem is gratulálsz, hogy mekkora bulit nyomtunk? -bújik hátulról a nyakamba. Seperc alatt rájövök, hogy a hangjához képest a kokain, számomra porcukor.

Nem fordulok meg egy ideig. Élvezem a zenét és a lehelletét a nyakamon. Sajnos az idegrendszerem hamar feladja és megpördülök, hogy végre átkarolhassam a nyakát és megcsókolhassam. Bor és whiskey íze van. A levegőm fogytán, de nincs erőm elengedni. Szükségem van rá. Szorosan ölel magához, amikor valaki megszakítja a pillanatot. 

-Hello! -kinyitom a szemem, de azt hiszem még mindig nem tisztult ki rendesen a fejem, mert hallucinálok. Jon Bon Jovi áll előttünk, teljes valójában. Szakadt farmer, póló, fejkendő. A haja tökéletes. Mintha most lépett volna ki egy plakátból. 

-Jon! -kezelnek le, én pedig érzem, hogy sürgősen kell egy ital. 

-Jók voltatok. Gondoltam idejövök gratulálni... bár nem akartam megszakítani a romantikus pillanatot. -mosolyog felém. -Ki a hölgy? 

-Lara Kuolema. -nyújtok kezet, mire óvatos puszit lehel rá. 

-Aki még mindig a barátnőm. -morogja Duff alig hallhatóan, de a Jon elengedi a kezem. -Kérsz inni? -bólintok és indulnénk az asztalunk felé, mikor a haramadik személéy közbeszól. 

-Én addig felkérném a hölgyet egy táncra, ha nem probléma. -pislog jobbra-balra, amire Duff vállat von. 

-Mindjárt jövök. -ad egy rövid csókot, a mihez tartás végett, ami után arra eszmélek, hogy Bon Jovi karjai közt vagyok és Alice Cooper - Love is a loaded gun című számára lassúzunk. 

-Gyönyörű vagy. -kezd bele a hódító szövegébe, mire felnevetek. 

-Ez nem fog összejönni. -nézek mélyen a szemébe, ami azért hősiesen bevallom, nem elhanyagolható. -A teremben bármelyik csaj a nyakadba fog ugrani egy tánctól és pár bóktól, sőt lehet egyszerre több is, de én nem. A rossz hír, hogy 2 nő fülig szerelmes ebben a teremben. Az egyik én vagyok, a másik pedig ott ül éppen Axl Rose ölében. A többinél hódíthatsz. 

-Próbálkozni szabad, nem? -ereszt meg egy könnyű, szinte "számítottam rá" félmosolyt.

-Határokon belül. -bólintok, bár nem értem miért mondom ezt. Dehogy lehet! Foglalt vagyok, ő csak ne próbálkozzon, még rohadt szexi, akkor se! Ekkor a szemem sarkából meglátom Nicot, ahogy felénk tart. Megmerevedek, ő pedig szinte azonnal rákezd.

-Lara! Váltottál? -vigyorog teliszájjal mellettünk. Legszívesebben beverném azt a kaján képét. -Egy zenekar nem volt elég? 

-Ki ez a kispöcs? -néz rám a táncpartnerem értetlenül. 

-Az exem. -húzom el a szám, de a kokainnak, vagy az arcán még mindig látszódó zúzódásnak hála, amit Slash okozott, nem izgatom fel magam. 

-Te már megint itt? -lép oda hozzánk Duff 2 pohárral, amit a kezembe ad és lazán rágyújt. 

-Drága sorstársam! A csajod már egy másik rocksztár karjaiban vígasztalódik? -játsza a mártírt, mire Duff fölényes mosollyal rákérdez. 

-Miről beszélsz? Jon csak egy haver, most ismerkedtek meg. 

-Így még gázabb. -magyaráz közbe, de amaz töretlenül folytatja.

-Amúgyis. Lara meg én már együtt élünk. 

Ahogy kimondja, hirtelen sokkot kapok. Megfagy a levegő egy pillanatra. Nico arcáról leolvad a mosoly és őszinte értetlenség és meglepettség veszi át a helyét. Jon szemöldöke pedig a haja vonaláig szalad. Duff csak mosolyogva áll és magabiztosan lehúzza a vodkát. Bennem pedig minden kétség leomlik az összeköltözéssel kapcsolatban. Hülye lennék eldobni a lehetőséget, hogy nap mint nap mellette ébredjek és aludjak el. 

-Ez igaz? -fordul felém Nico hápogva. 

-Igen. -vágom rá gondolkodás nélkül. -Nagyi felajánlotta a házat. 

-Pff... nem fog sokáig tartani. -vágja oda és sarkon fordulva, jó hogy nem elrohan. 

-Ez ennyire komoly? -kérdezi Jon is szájtátva. 

-Azt hiszem. -bólint Duff és mindhárman a törzshely felé vesszük az irányt. 

-Ki volt az az angyal képű szőkeség? -súgja oda Steph izgatottan. 

-Volt pasi. -vonok vállat. 

-Van ízlésed! -kacsint és visszafordul Axl-hez. 

-A kisköcsögnek nem volt elég az öklömből? -morogja Slash a cilindere alatt, amikor leülök mellé. 

-Hagyd. -nyomom vissza ülőhelyzetbe. -Duff már leszerelte. 

-Igyunk a ma estére! -emeli Izzy a poharát, mire mindegyik kéz a magasba lendül és már el is tűnnek a piák. 

Egyre csak fogynak az italok, amikor a jobb combomon finom simogatásra leszek figyelmes. Mozgolódni kezdek, de Duff keze önálló életet él, így inkább lefogom. 

-Kívánlak... -hajol a nyakamba, én pedig, mint aki forró parázsba ült, felpattanok. 

-Skacok, mi elfáradtunk. Úgyis összefutunk valamelyik nap. További jó mulatást. -Stephanie mindent tudó mosollyal ad két puszit, amíg a fiúk is körbe lekezelnek. Mire észbekapok már a ház előtt csókolózunk. 

-Halkan. -illesztem a zárba a kulcsom, az pedig egy kattanással kinyílik. Szájbefogva botorkálunk fel a sötét lépcsőn, ami a szobámba vezet. Még be se csukom az ajtót rendesen, amire lefabrikálja rólam a pólómat. Kapkodva bújunk ki a cipőinkből és dobáljuk egy sarokba a ruháinkat. Már csak a fehérnemű akadályoz, de mosolyogva végig fektet az ágyon. Két kezem összefogja a fejem fölött, így irányítva az eseményeket. Élvezem az érintéseket, csókokat és ahogy a lélekjelenlétemtől telik, viszonzom is. A vérem zubog, száguld az ereimben. Az ujjai forró lávaként égetik a bőröm, miközben az ajkai nyomán lúdbőrözök. Mikor végre eggyéválunk, hatalmas sóhaj szakad ki mind a kettőnkből és még csak innen veszi kezdetét az igazi ágytorna.