4. fejezet - Rainbow.

-Hallo? -szól bele ismét, kicsit idegesebben.

-Szia, Lara vagyok. -jön meg a hangom a döbbent felismerés után.

-Ó! Megtaláltad. -lágyul el a hangja. 

-Igen. 

-És... miért hívtál? -kérdezi fél perc némaság után.

-Reggel, miután elváltunk összevesztem Jesse-l. -hajtom le a fejem, bár ő ezt nem láthatja. 

-Min? -hallom az érdeklődést a hangján, és egy gyújtó kattanását.

-Azon, hogy nálam aludtál. -válaszolom egyszerűen. 

-Jesse nagyon szeret téged, igaz? -érzem, hogy mosolyog a túloldalt, bár kicsit keserűnek hallom a hangját.

-Gondolom. -vonom meg a vállam. 

-Figyelj. Indulnom kell, de este lemegyek eléd és csatlakozunk a többiekhez a Rainbow-ba. Rendben? Várj meg otthon, olyan 8 körül ott leszek. Sietek, ahogy tudok. 

-Oké. Akkor este. 

-Este. Szia. 

-Szia. -nyomjuk ki egyszerre a készüléket. 

A telefont visszahelyezem a helyére és abban a pillanatban el is alszom.

Ébredéskor nem érzem jól magam. Vele akarok lenni. Ugyanmár! Lara, szedd össze magad. Lehet, hogy Te ilyen hülyeségeket érzel, de ő biztosan nem. Szóval csak viselkedj, ahogy szoktál és ne álmodozz! Pirítok rá saját magamra. Aztán mikor sikerül feltápászkodnom az ágyról, bevonulok a fürdőbe és kicsit kiásztatom magam a forróvízben. Mindig is imádtam ezt a kádat. Hatalmas volt, lábakon állt és rettentő kényelmes. Az a hely, ahol az ember zavartalanul hallgathatott zenét, olvashatott vagy akár ihatott. Senki nem zaklatta. Nagyi is mindig hallotta, ha megengedtem a vizet és nem jött fel, amíg le nem engedtem. 

Megmosom a hajam, úgyis ráérek. Mikor már törülközőbe csavarva állok a szobám közepén, akkor látom, hogy 6 óra. Mit vegyek fel?? 

Elkezdem áttúrni a szekrényemet, de semmit nem találok elég jónak. Végül egy szaggatott, szűk farmer mellett teszem le a voksom, amihez kiválasztok egy általam átszabott Aerosmith pólót. Magamra aggatom az ékszereimet, aztán kiengedem a hajam. Átfésülöm, de most nem vasalom ki. Hagyom megszáradni magától, aminek köszönhetően lágy hullámokban esik a derekamig. Feldobok még egy szokásos sminket is, aztán előkeresem a farmerkabátomat. Az ágyra dobom és leülök felvenni a tornacipőmet. 

Ekkor csengetnek. Az órára pillantok, ami pontban nyolcat mutat. Elmosolyodom, felveszem a dzsekit és elindulok lefelé. Elelnőrzöm, hogy meg van e a cigim, de nem felejtettem fenn. 

-Jó estét! -hallom Duff hangját lentről, ezekszerint nagyi beengedte. Leérve nagyot nyelek. Rettentő jól néz ki, mint mindig. Egy szakadt, fekete nadrág van rajta, oldalán láncok. Felül pedig egy fekete ing, ami a könyökéig fel van tűrve, ezáltal megmutatva a rengeteg karkötőt és kendőt, amit a csuklóján visel. Az elmaradhatatlan fekete bőrkesztyűt pedig már nem is említem. 

-Szia. -mosolyog rám, amitől azt érzem azonnal elolvadok, de aztán eszembe jut a fogadalmam. Viselkedj normálisan Lara! 

-Hello. Nagyi nem tudom mikor jövök, de... -fordulok a mamám felé, akinek a kezében egy hatalmas csokor lila virág virít. -Ohh... -adok hangot a meglepettségemnek. 

-Gyönyörűek. Te meg majd jössz, amikor jössz. -mosolyog ránk sokat tudóan. -Vigyázzon az unokámra! -fenyegeti meg játékosan a majdnem 2x olyan magas srácot, mint ő maga. Vicces képet alkotnak.

-Vigyázok rá. -mondja Duff komolyan, amitől megint a torkomba mászik a gyomrom. Nehezen sikerül visszanyelnem a pillangókat, de addigra már rég úton vagyunk. 

-Tessék. -ad a kezembe egy szál fekete rózsát. Kikerekedett szemekkel figyelem a virágot. Gyönyörű, egyszerűen képtelen vagyok megszólalni. -Te jutottál róla eszembe. Olyan, mint a hajad. -mondja somolyogva.

Még mielőtt tudnám, hogy mit művelek, megölelem. Alig érek a mellkasáig. Szorosan ölelem, de úgy, hogy én alig kapok levegőt. Meglődik, de visszaölel. 

-Még soha... senkitől nem kaptam virágot. -rázom a fejem és közben a kezemben forgatom a rózsát. -Főleg nem ennyire szépet. 

-Soha? -döbben le, mire tovább rázom a fejem. 

-Köszönöm. -mosolyodok el, mire nem tud mit mondani és inkább előre enged a bár ajtaján. 

Amint belépek furábbnál, furább alakokkal találom szemben magam. Először is a hely tömve van. Másodszor, mindenhol ilyen érdekes punk-rocker stílusú emberkék üldögélnek. Ahogy beteszem a lábam, minden arc felém fordul. Hirtelen azt érzem, hogy el kell tűnnöm innen, jó messzire. De aztán egy erős kar átöleli a vállam és menten megnyugszom. Bátran lépkedek abba az irányba, amerre vezet. Nem foglalkozom a minket pásztázó tekintetekkel. 

Végül egy asztalnál kötünk ki, ahol ott ül az egész zenekar és még... Nikki Sixx! Úristen, imádom a pasast. A Mötley Crüe basszerosa... aztán tovább futtatom a tekintetem a "kerekasztal lovagjain" és nagyot nyelve veszem tudomásul, hogy a Mötley többi tagja is ott van. Az végében pedig még 2 hosszú, barna hajú srác is ül. Őket nem igazán ismerem fel, de süt róluk, hogy zenészek. 

Steven ölében egy csaj ül, akit ismertem még régről... évfolyamtársam volt az iskolában. Vállig érő, barna haja és rikító kék szemei vannak. Naomi-nak hívják, ha jól emlékszem. 

Slash Nikki-vel társalog, aki viszont engem néz. De úgy, hogy azonnal ki szeretnék fordulni a klubból. Duff megérzi a nyugtalanságomat és kicsit jobban magához húz. 

-Hello. -jön az ismerős hang a hátam mögül. Nagy levegőt véve megfordulok és a fejkendős, feketehajú, sötétre mázolt szemű barátommal találom magam szemben.

-Szia Jesse. -molyogom halkan, de ő csak megölel. Elég szerencsétlenül jön ki az ölelés, hisz Duff karja még mindig a vállamon van és nem is nagyon akarja onnan eltávolítani. 

-Sziasztok. -lép oda hozzám Axl is. Eszembe jut az előző esti botrány és pironkodva fordítom el a fejem tőle, amit rögvest észre is vesz. -Kicsit elrabolom a kisasszonyt. -néz a két bodyguardomra sokatmondóan. 

Szájhúzva, de elengednek, Duffnak pedig odaadom a rózsát, hogy vigyázzon rá.

Kisétálunk a klub elé, ahol zajmentesen tudunk társalogni. Még mielőtt bármit mondana, késztetést érzek rá, hogy közbevágjak.

-Annyira sajnálom! -automatikusan eltakarom a két tenyeremmel az arcomat, mire megfogja őket és elhúzva a szemembe néz.

-Lara... nyugi. Nem tötént semmi baj. Nem a te hibád volt. Amúgy kicsit... tudod Slash mérges tud lenni az ilyen pojácákra... utána ment és kicsit elbeszélgetett vele. -vigyorog elégedetten, amitől elém ugranak a képek, ahogy Nico tökéletes arca tele van zúzódásokkal. Valamiért nem rémiszt meg a tudat, sőt igazából megnyugtat, hogy ilyen szinten kiállnak mellettem.

-Annyira hálás vagyok. De tényleg. -mondom neki és rágyújtunk. 

-Ugyan! -ölelget meg. -Amúgy... Duff és te... -kérdi szaggatottan, amiből azonnal leveszem a feltételezést.

-Csak barátok. -mondom ki, amitől elszorul a torkom. Bár ne így lenne! Gyorsan elterelem a figyelmem, amikor a klubból egy magas barnahajú srác lép ki. Az egyik, aki az asztal végénél ült még az érekzésemnél. 

-Seb! Hát te? -én csak oda-vissza kapkodom kettőjük között a tekintetemet. 

-Sebastian Bach. -mutatkozik be és elereszt egy írtó szexi mosolyt. Axl ezt rögtön észreveszi és rá is pirít.

-Mit akarsz Seb? Lara Jesse nője... -már megint a szokásos hülyesége Axl-nek!

-Nem vagyok... -vágok közbe, de Seb belekezd.

-Én csak kijöttem Duff parancsára friss levegőt szívni... -vonja meg a vállát. 

-Az a tökfej. -fújtat egyet a vöröshajú énekes. -Menjünk be mielőtt még a kommandót is ránk küldi. -nevet fel zavartan, amire mind a hárman visszamegyünk a bárba. Ahogy visszaérkezünk, megint minden szem engem pásztáz. Rohadt idegesítő! Folyton azon jár az agyam, hogy el ne essek, hogy normálisan megyek e, vagy hogy milyen arcot vághatok...

Aztán észre sem veszem, máris a társasággal ülök egy asztalnál. Sebastian és Duff közt. Duff másik oldalán Slash, az mellett pedig Nikki ül. Nikki... aki perceken belül kiveti a hálóját, elég feltünően. Félmosolyt megeresztve mutatkozik be és kezetcsókolna, HA a balomon ülő szőke ezt hagyná. Mint valami biztonságiőr megfogja a kezem, még mielőtt a másik basszeros utána nyúlhatna. 

Jóleső melegség járja át a mindig hideg ujjaimat, amikor megérzik a kesztyűn keresztül sugárzó tenyér minden miliméterét. 

Iszoganti kezdem a számomra kihozatott vörösbort. Rettentő finom! Életemben nem ittam még ilyen jót. Nem egy tegnapi Night train az is biztos. Magamban felkuncogok az összehasonlításon, mire Duff azonnal észreveszi.

-Mi a jó kedv oka? -súgja a fülembe. Rögvest lefagy a mosoly az arcomról, és lehúnyom a szemem. A gerincem mentén kiráz a hideg. Úgy érzem el kell mennem a közeléből rettentő gyorsan. 

-Bepisilek. -közlöm vele és szinte menekülve keresem a wc-t. 

Amint megtalálom egy magas, szőke, erősen sminkelt srácba ütközöm. A férfi olyan szép volt, hogy akár nőnek is elmehetett volna dús ajkaival. A ruhái csupa színesek, de azért szabadon hagyták és látni engedték a tökéletesen kidolgozott felsőtestét. 

-Hello. -mosolyog rám szívdöglesztően, de valahogy érezem, hogy nem jó vele kezdeni. Az egész lényéből sugárzott valami veszélyes.

-Hello. -lépek jobbra, hogy kikerüljem, de velem mozdul. 

-Meghívhatlak valamire? 

-Nem köszi. -mondom udvariasan és megint kikerülném, de ismételten nem hagyja. 

-Pedig örülnék, ha elfogadnád... 

-Bret! -szól rá valaki a hátam mögül. Hát persze! Ő Bret Michaels, a Poison-ból. A szeme szikrákat szór. Megfordulok és Slash áll velem szemben. -Hagyd békén a lányt. Velünk van. 

-Pff... -vonja össze a szemöldökét. -Egy GunsN groupie? Miért nem ezzel kezdted? -húzza el a száját és átenged. Slash még elkapja a karját, ahogy utána nyúl. Mond neki valamit, amit én nem értek és hagyja elmenni. 

-Köszi. -motyogom neki. 

-Ugyan. Ő és az egész pózer zenekara egy jó nagy adag szar. -fejti ki töményen és velősen a véleményét. -Ne nagyon mászkálj egyedül, főleg, hogy mostmár mindenki tudja kikkel vagy. Duffal megjelenni elég erős belépő volt, nem gondolod? -vigyorodik el.

-Nem tudom miről beszélsz. -rázom a fejem zavartan.

-Ne csináld már. Süt rólatok, hogy van valami köztetek... még a hülye is látja. -mutat magára, amitől picit felvetek. -Nem akarok beleszólni... de nem láttam ilyennek azóta, hogy megismerte Mandy-t. Szerintem jó páros lennétek. Bár... nem fogok neked ködösíteni. Rettentő nehéz lesz, ha megpróbáljátok. Ő a legelhivatottabb mindegyikőnk közül. Nem is... a jó szó inkább, hogy ő a legkomolyabb. Rettentő komolyan veszi a munka részét a dolgoknak. Ami jó is...meg nem is. -zagyvál össze vissza, de azért igyekszem követni. 

-Értem. -bólogatok, de csak arra tudok koncentrálni, hogy be fogok pisilni.

-Én szorítok nektek. -böki oda és otthagy. Állok még fél percig, igyekszem feldolgozni Slash randiguru monológját, aztán berohanok a mosdóba. 

Már éjfélt üt az óra amikor mindenki kezdi teljesen elengedni magát az elfogyasztott alkoholtól és drogtól. Valahogy újabb nőcskék kerülnek az asztalhoz, de nem rémlik hogyan. Egy idő után azt veszem észre, hogy kitúrtak a helyemről, hisz Slash is becserkészett 2 csajt egyszerre és már Nikki ölében is üldögél egy szőke. 

Azon kapok magam, hogy Seb ölében ülök és rettentően nevetek valamin. Aztán érzem, hogy hányingerem van... hát persze... reggel ettem, és annak nem igazán tesz jót az elfogyasztott fű és kokain mennyiség. Seb segítőkészen kikísér a bejáratig, ahol lerogyok a patkára és a térdemre hajtom a fejem. Igyekszem összeszedni magam, de hiába vagyok fejben tiszta, a testem mintha le lenne bénulva. Nem reagál semmire. 

-Lara? -hallom meg az ismerős, bársonyosan mély hangot. -Jól van? -kérdezi a mellettem ülő sráctól. Felemelem a fejem, hogy válaszoljak, de nem jön ki hang a torkomon. Homályosan látok mindent és képtelen vagyok megmozdulni. -Hazaviszem. -hallom ismét a kedves hangot, aztán valahogy úgy érzem, mintha repülnék. Nagyon jó érzés. Súlytalan vagyok és nem aggódom semmiért. Annyira jól érzem magam, hogy elmosolyodom.

A következő kép, hogy a szobámban fekszem az ágyamon. Nincs időm végig gondolni, hogyan teleportáltam haza, mert rohannom kell hányni. SOHA, SOHA, SOHA TÖBBÉ NEM ISZOM ENNYIT! Fogadom meg már kitudja hányadszorra. Mikor végzek, nehezen feltápászkodom a wc mellől és leülök a tetejére. Nagy levegőket véve igyekszem életben tartani magam. Remeg kezem lábam, rettentően fázom és zúg a fülem. Félek, hogy el fogok ájulni. Nagyot nyelek, aztán a mosdóhoz botorkálva kiöblítem a szám és megmosom a fogam. Nehezen, de visszadőlök az ágyba és mély levegőt véve az oldalamra fordulok...

Majdnem felsikítok ijedtemben, de a szempár, az a bizonyos zöld szempár villanásnyi idő alatt megnyugtat. Olyan aggodalom süt a szeméből, amilyet még nem láttam.

-Jól vagy? -kérdezi suttogva. 

-Mit keresel itt? -húzom magamra a takarót. Nagyon fázom. 

-Hazahoztalak. Eléggé kikészültél. 

-Igen... addig megvan, hogy megittam a bort. Kinn elszívtunk egy joe-t a Sebékkel, aztán benn ittam valami pezsgős cuccot, amit Nikki adott.... 

-Már értem. -sötétedik el az arca. -Soha. Semmilyen körülmények között ne igyál bele semmibe, amit Nikki ad. Soha! Megértetted? -kérdezi dühösen. Csak bólintok. -Egy drogos állat. Mind azok vagyunk, de ő és Steven a legdurvább. Semmit ne fogadj el máskor. 

-Értettem, apuci... -forgatom meg a szemem, amire rosszallón megcsóválja a fejét. Szépen lassan fel akar ülni, de nem hagyom. -Hová mész? -a hangom talán kicsit hisztérikusabb az átlagnál.

-Haza. Meggyőződtem róla, hogy jól vagy. -épp letenné az egyik lábát, de megfogom a karját. 

-Ne menj el. Elférünk. -ha nem ismerném saját magamat, azt hinném, hogy remeg a hangom. 

-Biztos? -méreget, de csak bólintok. 

Visszafordul felém és lefekszik az oldalára. Nem takarózik be, ahogy én, de kinyújtja a karját, így oda tudok bújni hozzá. Szorosan tapadok a mellkasához, a két kezemmel támaszkodva és egyre mélyebb levegőkkel szívom magamba az illatát. Simogatja a hátam, addig, amíg el nem alszom ebben a megnyugtató ölelésben. 

3. fejezet - A Holdon.

A könnyeimet visszanyelve szedem a lábam, ahogy csak tőlem telik. Ezt nem hiszem el. Sosem fogok megszabadulni tőle. Akármikor kilábalnék a depresszióból, újra felbukkan és egyre mélyebbre taszít. Nem tudom elképzelni, hogy valaha képes voltam szeretni. 

Már a lemezbolt előtt járok, amikor valaki elkapja a csuklómat. A keze erős, jéghideg, én pedig rettentően megijedek. Szörnyűbbnél-szörnyűbb gondolatok peregnek le a szemem előtt, mégsem történik semmi. Hátra kapom a fejem és egy majd 2 méter magas alakkal találom szemben magam. 

-Jól vagy? -kérdezi Duff zihálva. Úgy néz ki, mint aki...

-Te futottál? -találom meg a hangom, amikor végig nézve rajta észreveszem, hogy a haja most nem olyan tökéletes, mint általában. 

-Muszáj voltam, ha utol akartalak érni. Kiabáltam is, de semmi reakció. 

-Nem hallottam. -vallom be az igazat, mire eszembe jut mit akartam még kérdezni. -Miért jöttél utánam?

-Én... -hebegi, aztán lehunyja a szemét. Várok. Mikor újra kinyitja már határozottabbnak tűnik. -Féltem, hogy bajod történik útközben. 

-Ez... kedves. -indulok el, de tartja a tempót. 

-Axl a köcsög után akart menni amikor elszaladtál. Igazából mindannyian. Megérdemelné, hogy valaki jól helyretegye. 

-Nico...ő...- kezdek bele, de még a neve is égeti a torkomat. - Ő ilyen. -zárom le.

Némán sétálunk, míg végül megérkezünk a ház elé. Valamilyen oknál fogva nem szeretnék egyedül maradni, így megkérdezem:

-Bejössz? - megereszt egy halvány mosolyt és bólint. Babrálok a zárral, de sikerül bejutni. Amint átlépjük a küszöböt, a szám elé teszem a mutatóujjam, jelezve: maradjon csendben. 

Halkan felsomfordálunk az emeletre, ahonnan szerencsére nem nagyon szűrődik le zaj. 

-Kivel élsz itt? -vonja össze a szemöldökét. 

-A nagyimmal. -nem kérdezősködik tovább. Elkezdi felmérni a terepet. 

-Kicsit nagy a rendetlenség... -mentegetőznék, de elvigyorodik és megrázza a fejét.

-Otthonos. -azzal megindul a lemezeim felé, hümmögve, mosolyogva méregeti őket.

-Tudom, nem nagy eresztés, de... -magyarázkodok, de közbe vág.

-Imádom mindet. -leül az ágy szélére. Ledobjuk a cipőket, mire előkerül a zsebéből egy üveg vodka. 

-Ezt megmentettem . -vigyorog büszkén. -Lehet itt dohányozni? -néz rám kétségbe esett fejjel.

-Csak nyugodtan. -gyújtunk rá mind a ketten, mikor az ágyra teszem a hamust. Elkezdünk inni. Ő az ágy szélén marad, én mellette, a takarón, törökülésben. Mikor már ismét jó szintre kerülünk, felpattanok és elindítom a lejátszót, ahonnan felcsendül a délután benne hagyott SexPistols.

-Imádlak. -terül szét egy diadalittas vigyor a képén, aztán mint aki megvilágosodik a zsebébe nyúl és egy kis zacskót vesz elő. -Mit szólsz egy kis Hold utazáshoz?

-Nem tétovázok.. Felkapom a szekrény mellől a bontatlan üveg boromat és visszatelepszek mellé, jelezve, hogy részemről semmi akadálya. 

Figyelem, ahogy precízen összemorzsolja a füvet a dohánnyal, aztán csigát csavar és egy cigipapírba tekeri. Lekocogtatja és felém nyújtja. 

-Indítsd a rakétát. -átveszem tőle és a számba téve meggyújtom. Mélyet szippantok belőle és lenn tartom a tüdőmben, amíg ő is ezt teszi. Csak akkor fújom ki a maradék füstöt, amikor visszaér hozzám a cigi. 

Az anyagnak hála ellazulok és már nem is gondolok többet Nicora, vagy egyéb szarságra. 

A 2. cigi mellé kibontjuk a bort is, megered a nyelvünk. Most nem a híres sztár, nem a Guns N Roses basszerosa ül mellettem, hanem egy egyszerű srác, akinek a zene jelenti az életet. Megtudtam, hogy 8an vannak testvérek, hogy az eredeti neve Michael Andrew McKagan. Aztán mikor kitálal a zene és a tagok iránt érzett dolgairól is, akkor jövök én. Nem tudom miért, hogyan, de rávesz és elkezdem mesélni az én történetemet. Finnoszágtól indulva, egészen a mai napig. Magam is meglepődök mennyire nyíltan és könnyen beszélek a múlt dolgairól. Amikor viszont Nico storyja következik hirtelen csendben maradok és rágyújtok inkább. A boros üveget kezdem bámulni, de kizökkent.

-Házas voltam 2 évig. -erre az információra felkapom a fejem. Mélyen a szemembe nézve mesél. -Mandy volt életem szerelme. Éppen beindult a szekér a GN'R táján, amikor feleségül vettem. Minden frankó volt... egy darabig. Később jött ez az egyész sztár hülyeség és elkezdett ömleni a szar. Karácsonykor lett vége. Nehéz volt. -köszörüli meg a torkát. 

-Ő volt az első. -jelentem ki a monológja után. Nico volt az első minden értelemben és az utolsó. Csúnyán átvert. 

-De miért? -kérdezi homlokrácolva. 

-Szerinted nem tettem fel ugyanezt a kérdést naponta többször is? Máson sem kattogott az agyam. Végül oda jutottam, hogy az én hibám. Hogy nem vagyok elég jó. Fogyózni kezdtem, ami végül anorexiába torkollott. Ezután pedig szimplán a munkámba és a bulizásba menekültem. 

-Nem veled volt a baj. -suttogja, amivel leállítja a mondanivalómat. -Ő volt egy szerencsétlen segg, hogy hagyott elmenni. -ezek a szavak rettentő jól esnek, csak állok és szinte zombiként lépek az ablakhoz, hogy beengedjek egy kis friss levegőt. Képtelen vagyok megszólalni. 

-Van gitárod? -csillannak fel a szemei hirtelen, ahogy meglátja a sarokba támasztott hangszert. 

-Nem tudok rajta játszani. Csak kaptam Jesse-től az egyik szülinapomra. -ülök vissza mellé. Az akusztikus gitár már az ölében van. Állítgatja, én pedig figyelem. Elkezdi pengetni, de végig engem néz. Ismerem a dalt. Amikor pedig elkezdi énekelni is, hanyatt dőlök és mosolyogva hallgatom.

-There was a time

  When i was so broken hearted... -zendít rá lágyan az Aerosmith - Crying című számára. A hangja simogat, a dallam pedig elrepít teljesen a Holdig.

Reggel csörömpölésre kelek a konyhából. Nincs kedvem megmozdulni, így a takaró után nyúlok, hogy a fejemre húzva aludhassak tovább, de valami... jobban mondva valaki meggátol ebben. Ijedtemben felülök, de rögtön megnyugszom ahogy meglátom az ágyon fekvő alakot. 

Még mélyen alszik, így szemügyre tudom venni. Szőke haja szana-szét áll, a szája résnyire nyitva. A szemei alatt karikák húzódnak. Egyik karja a feje alatt, másikkal a földön lévő gitárt markolássza. A gyomrom bukfencet vet, ahogy a szemem végigsiklik az inas, szálkás karján... 

Mély levegőt véve az ablakhoz lépkedek. Halkan, fel ne keltsem, teljesen kitárom a keretbe foglalt üveglapot és a párkányra könyökölve emelem a számhoz a koporsószeget. 

-Jó reggelt. -kiráz a hideg a rekedt dörmögéstől, ami alig fél méterre a hátam mögül érkezik. A tudat, hogy egyetlen lépésnyire van tőlem, szinte megfojt. A vér megindul az ereimben és igyekszem higgadtan tovább dohányozni. 

-Neked is. -mellém könyököl, szájából kilóg a már parázsló cigi. Lopva figyelem, ahogy játszik a szállal gyűrűs ujjai közt. 

-Nem akartam elaludni. -túr a hajába zavartan. 

-Ugyan! -simítok végig a hozzám közel eső karján. Remélem, hogy ettől jobb lesz, de csak egyre jobban hatalmába kerít az érzés, hogy meg akarom ölelni. -Szívesen látlak bármikor. 

-Fura csaj vagy. -motyogja. 

-Ne kezd te is! Axl ugyanezzel jött pár napja. -szólok rá.

-Ohh... ő is itt aludt? -bök a fejével a szoba belseje felé, savanyú ábrázattal. 

-Nem. Ő is hazakísért. -vigyorgok. Felkuncog, aztán elnyomja a csikket. 

-Basszus, lassan mennem kell, mert délután lesz egy fotózással egybekötött interjú. Előtte még át kell öltözni, zuhanyozni és újra szintbe hozni magunkat. 

-Bólogatok, hogy értem. Belebújunk a csizmáinkba. Ahogy előrehajol, felcsúszik hátul a felsője, így bepillantást engedve az anyag alatt húzódó bőrfelülethez. Mintha tilos lenne odanéznem, úgy kapom el a fejem és szerencsétlenkedve magamra erőszakolom a saját lábbelimet. 

A lépcsőre érve meghallom a kiabálást. 

-Lara, kincsem! Kész a reggeli és... -jön ki nagyi, de mikor meglátja, hogy nem vagyok egyedül felderül az arca. 

-Csókolom. -mosolyog Duff melegen. 

-Ó fiatalember! -csapja össze mama a tenyerét. -Jöjjön csak! Jöjjön! -húzza maga után a konyhába. Én lesokkolva, lecövekelek a lépcső aljára. Az agyfagyásból nagyi nevetése ráz fel. Utánuk megyek, hogy megtudjam a vidámság okát.

-Édesem, hol rejtegetted eddig ezt a fiút? 

-Én nem... -kezdek mentegetőzni, de Duff közbe vág.

-Most jöttem vissza L.A.-be. Elutaztam egy időre.

-Értem, nos üdv újra itt. Bármikor szívesen látunk. Nagyon örülök neki, hogy Lara végre barátkozik és nem csak Jessel van. Ne értsd félre szívem. -néz rám. -Nagyon szeretem a kis manót, de nem ő az egyetlen ember a földön. 

-Nagyiii... -sóhajtok fel.

-Megyek. Megyek. Egyetek!  -szedi tele a tálakat palacsintával és magunkra hagy.

-Imádom a nagymamádat. -közli velem mosolyogva. 

-Ahogy elnézem ő is téged. 

-Ülj le. - húz le maga mellé, az asztalhoz és mire észbekapok, már eszek. ESZEK.

Ahogy észreveszem a furcsaságot, a szám elé kapom a kezem.

-Lara. Nézz rám. -fogja meg a kezem és az ölembe teszi, miközben a másikkal arra késztet, hogy a szemébe nézzek. Érzem a hideg gyűrűit az arcomnak nyomódni, de csak finoman, nem akar erőszakoskodni. -Gyönyörű vagy és enned kell. 

A zöld szemek addig bűvölnek, amíg abba nem hagyom az ellenállást. Én sem értem hogyan, de az összes palacsinta elfogy. Nagyi mosolyogva lép be, aztán mosogatni kezd. Duff megköszöni a reggelit, elbúcsúzik. A kapuig akarom kísérni, de végül azt veszem észre, hogy már a munkahelyem előtt álldogálunk és be nem áll a szánk. 

-Este Rainbow. -húz magához egy ölelésre, amitől megfagyok. Csak bólintani tudok beleegyezésül, hogy találkozni fogunk. 

Nyom egy puszit a homlokomra és elindul mosolyogva. Összefűzött karokkal ácsorgok a gondolataimba merülve, amikor valaki megérinti a vállam. Ijedten rezzenek össze, de csak Jesse az.

-Szia. -mosolyodok el zavartan. 

-Duff nálad aludt? -kerekednek el a szemei és a közepébe vág anélkül, hogy a felesleges udvariassági köröket lefutnánk. 

-Igen. De...

-Lara. -lép ki a boltból Izzy. -Jó reggelt. -bólint. A szokásos sapkáját viseli, zakóval és fekete farmerral. 

-Szia! -lelkesedek, hátha eltereli a témát, de nem jön be. 

-Te meg Duff mióta éjszakáztok együtt? -gyújt rá egy kézzel csavart cigire. 

-Hazakísért a tegnapi... -itt lesütött szemmel pásztázom a cipőmet. Nincs képem rájuk nézni. 

-A tegnapi balhé után. -fejezi be Izzy készségesen. 

-Igen. Aztán még iszogattunk és elaludtunk. Ennyi történt. -vonom meg a vállam. 

-Én ebben nem vagyok olyan biztos. -folytatja Jesse. -Már vagy fél órája figyeltük, hogy mit össze nevetgéltek az ablakban. Úgy néztetek ki, mint valami.... -elgondolkodva keresi a megfelelő szót, de Izzy kisegíti.

-...mint egy pár. -bólogat helyeslően. 

-Nem vagyunk egy pár. Barátok vagyunk. -tárom szét a karom és inkább rágyújtok.

-Aham. Azért vibrált éjjel az egész hely és még most reggel is a fél utca tőletek. -szúrja oda Jesse.

-Nem tehetek róla, hogy féltékenykedsz, mert már nem te vagy az egyetlen barátom! -kapom fel a vizet és inkább sarkon fordulva hazaindulok. Rettentően dühös vagyok mindenkire. 

Hazaérve még mindig puffogok magamban. Miért nem tudják felfogni, hogy csak barátok vagyunk? Hiszen, ha bármit éreznénk egymás iránt, akkor lennének ilyen pici érintések. Szikrák meg vibrálás. Pillangók lennének a gyomromban, ő pedig közeledne. És este már... 

Álljunk csak meg! Hiszen minden percben óriási késztetést érzek rá, hogy minél közelebb kerüljek hozzá. Ha csak fél cm-vel is, de jól esik egyre közelebb lenni és az aurájából életet meríteni. A gyomrom pedig az első pillanattól fogva tömve van csapkodó, színes pillangókkal. 

Az asztalra nyúlok egy szál cigiért, de nem csak azt, hanem egy papírt is találok Duff számával. Itt hagyta nekem reggel. Ez kedves. A vonalas után nyúlok és tárcsázni kezdem. Nagyon remélem, hogy még otthon van. Ez most egy teszt. Felmérem, hogyan reagál a testem a hangjára. Nico-nál mindig remegett. Talán most...

-Hallo? -szól bele. Nem tévedtem. Ahogy a fülembe kúszik a hangja, a hátam neki vetem a falnak és kattan a gyújtóm. Most viszont nem remegek, mint régen. Ez más. A testem szét akar robbanni a boldogságtól, attól a hangfrekvenciától, amit csak az ő hangszálai tudnak adni.

Jézusom... hogy lehettem ilyen vak? hiszen első pillantástól fogva úgy vonz magához, mint ahogy az ég vonzza a hullámokat és a szívem is akár egy hullám egyre csak magasabbra, magasabbra és csak magasabbra tör. Érzem, ahogy megvilágosodok és ebben a percben tehetetlen vagyok. A szívemben tomboló érzések szerelemmé válnak. 

2. fejezet - Próba 1-2-3...

Még mindig csak bámulok a semmibe, igyekszem feldolgozni a koncert adta érzéseket. Jesse hangja szakít ki az ábrándozásból.
-Hogy tetszett? -lassan emelem rá a tekintetem, az övében izgatottság csillog.
-Nagyon jók. -fejtem ki szűken a véleményemet, de neki ennyi elég. Felderül az arca és belekulcsolva a kezembe, húzni kezd maga után, abba az irányba, ahonnan 2-2,5 órája érkeztünk.
-Bemutatlak a többieknek is. -dönti el, mire reagálni nincs időm. Csak megyek, amerre ő. Azt sem tudom melyik ajtón megyünk be, de a helységben ahová érkezünk, vágni lehet a füstöt. Tömény alkoholszag terjeng, rendetlenség uralkodik. Az asztalon csíkokba kikészítve pihen a kokain. Az egyiket épp Axl szívja fel az orrába, aztán észreveszi, hogy vendégeik érkeztek. A szemében furcsa fény csillan, majd int, hogy menjek közelebb. Jesse már rég Izzyvel társalog az egyik sarokban.
-Tetszett? -néz rám egyenesen. Bólintással jelzem, hogy igen, amire önellégült vigyor terül szét a képén.
-Helloka. -áll meg mellettem a göndör hajú gitáros, egy szál boxerban. Egyik kezében cigaretta füstölög, míg a másikban egy üveg JackDaniels-t szorongat. Nem kérdez semmit. Leül Axl mellé, egy bankóból csövet csavar és eltűntet 2 fehér kis csíkot. Ezután hatradőlve, elégedetten meghúzza a whisky-t és rám néz.
-Te ki vagy? -éppen szólásra nyitnám a számat, amikor nyílik a mosdó ajtaja. Egy barna hajú lány lép ki onnan a haját igazgatva, a háta mögött pedig egy igen magas, szőke férfi lépked. Mosolyogva kíséri az ajtóig a lányt, aztán felénk igyekszik. Nyújtózik, amitől kcisit feljebb csúszik az amúgysem sokat takaró inge, rágyújt és ennyit kérdez:
-Hol van a vodkám? -Slashből kitör a röhögés, Axl pedig a kanapé mögé nyúlva felvesz egy üveget és barátja kezéb a nyomja. Duff nagyon húz belőle, én pedig rájövök, hogy kezdem feltűnően bámulni, így visszafordítom a tekintetem Slash-re, rágyújtok és válaszolok.
-Lara vagyok.
-Jesse barátnője. -kotyog közbe az énekes, mire mind a 2 srác érdeklődve nézegetni kezd. Az arcom vörösbe vált.
-Nem vagyok a barátnője. -ezzel a kijelentésemmel mégjobban magamra vonzom a tekintetüket. Hurrá, mostmár azt hiszik szabad préda vagyok. Ügyesen megcsináltad Lara! -Ő nekem, olyan mintha lenne egy bátyám. Amúgy meg a főnököm. -vonoko vállat.
-Izzy lemezboltjában dolgozol? -csatlakozik már a kuszahajú, mosolygós dobos is. -Steven, de csak Popcorn. -bólint, hogy rendezze a bemutatkozást.
-Lara. Igen, ott dolgozom. -rágyújtok még egy cigire, mire Axl összehúzza a szemöldökét.
-Túl sokat dohányzol. -erre a kijelentésére felnevetek, de úgy, hogy alig bírom abbahagyni és már Izzyék is csatlakoznak, hogy megtudják a jókedvem okát.
-Nem gondolod, hogy ez egy cseppet groteszkül hangzott? -törölgetem a szemem, hogy ne kenjem el a sminkem. Te akarsz példát mutatni... -mutatok rá. -...vagy esteleg a teremben bárki? -mutatok körbe. Mindenki kezében kitudja hányadik cigije parázslik, vedelnek és még mindig kinn van pár csík kokain, de van egy olyan érzésem, hogy nem csak ez az egyetlen drog amit az eset folyamán a szervezetükbe juttatnak.
-Igazad van. -vigyorodik el Axl. -Erre igyunk! Az önpusztításra...
-...és a zenére! -fejezi be Duff.
Az én kezembe 3 dl vodka kerül, akárcsak Izzynek és Duffnak, míg a többiek mind a whisky-t részesítik előnyben.
-Húzóra! -kiállt Slash és mindegyikünk feje hátrahanyatlik. A torkomat marja a tiszta szesz, de rohadt jól esik. Azonnal meg is érzem a hatását. Az agyam zsibbadni kezd, de még éppen kellemesen. Rengeteget beszélgetünk, nevetünk. Jobban megismerem őket, így már nem tűnnek akkora bunkónak.
-Nem vagytok éhesek? -teszi fel Steven a kérdést, amire a csapat egyhangúan kurjongat, rajtam kívül. Ezt 2 ember veszi észre. Jesse, aki ismer és Duff. Nem teszi szóvá, legalábbis addig, amíg meg nem érkezik a kaja és el nem kezdenek enni.
-Te nem kérsz? -Jesse-l a pillanat töredéke alatt megtaláljuk a másik tekintetét, de rögtön vissza is nézek a szőkére.
-Nem vagyok éhes. -mondom a jól megszokott hazugságot. Le is zárnám a témát, de ő csak nem hagyja annyiban.
-Pedig enned kellene. Nagyon vékony vagy. Nem mintha...
-Elég. -pattanok fel. -Nem vagyok éhes. -nézek mélyen a szemébe, amit áll. A szívem... volt eddig is ilyenem? Rettentő iramban kezd össze-vissza kalimpálni. Egyetlen lehetőségem maradt, elkapni a pillantásom. Jesse-re nézek.
-Hazakísérsz? -a barátomnak megszólalni sem marad ideje, mert Axl megelőzi.
-Majd ÉN hazakísérem. -mielőtt bárki megszólalhatna, már az ajtón kívül vagyunk.

Nem buszozunk, gyalog indulunk a lakásom felé. Ő csak a fejébe húzza a baseball sapkát és valami olyasmit dörmög, hogy hiányzott neki LA, de nem mehet el nyugton még a boltba sem. Egy idő után észreveszem, hogy engem néz. Néma csöndben lépkedek mellette, szemem pedig erősen koncentrálva a járdára szegezem.
-Furcsa lány vagy te... -szemöldök összehúzva fordítom felé a fejem. Nem tudom mire érti. -Egész este velünk voltál. Slash egy szál gatyában szambázott fel-alá, de te ránk sem hederítettél. Mintha...
-...mintha csak egyszerű emberek lennétek és nem valami félistenek? -vágok a szavába, amire bólint.
-Mert ez így van. Attól, hogy jó zenét játszotok, még mindig csak egy rakás izzadt, önpusztító, önfejű marha lesztek, akik megtehetnek bármit.
Először némán hápog, aztán megjön a hangja.
-Először is. Nem ismersz minket. Másodszor... valamilyen szinten igazad van. Harmadszor... -várakozón figyelem, mi van még. -...örülök, hogy tetszik a zenénk.
-Elismerem azt, ami jó. -erre egy félmosolyt kapok. Végre nem olyan "ki ha én nem", hanem szimplán egy igazi mosolyt.
-Egy valamit akkor sem értek. -emeli fel a fejét és megállunk mert intek, hogy megérkeztünk. -Miért nem vagy Jesse-l?
Erre a kérdésre igazán nem számítottam, így hirtelen nem tudom mit mondjak.
-Barát. Nem szeretném tönkretenni a barátságot. -magyarázom és összébb húzom magamon a bőrdzsekit. Kezd lehűlni az idő.
-Csak még egy kérdés és hagyom, hogy menj megmelegedni. -érdeklődve figyelek. -Miért kaptad fel a vizet arra, hogy Duff megkínált kajával? -na dejó... azt hittem csak 2 embernek tűnt fel a dolog, de ezekszerint a többieknek volt annyi esze, hogy nem reagáltak rá.
-Én... nem szoktam már ilyen későn enni. -jön a számra az első hazugság. Sajnos olyan gyengén sikerül, hogy én magam sem hiszem el. Felhúzott szemöldökkel pásztázza az arcom.
-Beteg vagy. -jelenti ki komolyan.
-Te pedig alkoholista és drogfüggő. -vágok vissza, de nem tagadok. Nem lenne értelme. A vak is láthatja mi a helyzet.
-Egy-egy. -mosolyog halványan. -2 nap múlva lesz egy kis összejövetel a régi próbahelyen. Innen nincs messze a lemezbolttól 2 utcára. Jesse tudja hova kell jönni. Nézzetek be egy kis bulira.
-Köszi a meghívást, még meglátom. -bólintunk, elköszönünk és halkan becsukom magam mögött az ajtót.

Otthon fekszem az ágyamon. A fejem lelóg és üvölt a SexPistols, amikor lépteket hallok. Becsukom a szemem. Senkivel sem akarok beszélni. Hányingerem van az emberektől. Hagyjon, akárki is meri zavarni a nyugalmam.
-Laraaaa. -hallom meg Jesse hangját. Még jobban összeszorítom a szemem, de hallom, ahogy leguggol és piszkálni kezdi az orrom.
-Hagyj... -fordítom el a fejem.
-Gyere velem a próbaterembe. - mi baja van ennek? Miféle próbaterem?
-Hova akasz menni? -kérdezem és közben jár a fejem a zenére.
-Axl mondta, hogy lassan kezdődik a buli. -babrál a hajammal.
-Nincs kedvem.
-Kérlek. -nagy levegőt veszek, feltápászkodom és némán, bólogatva kutatni kezdek a ruháim közt. Magamra húzok egy fekete, goth stílusú egyberuhát. Ahhoz felveszem a tűsarkú, hosszúcsizmámat és alá a szokásos neccharisnyát. Átfésülöm a hajam, megigazítom a tust a szemem szélénél. Felkapok egy táskát, beledobálom a cigisdobozaimat, 3 gyújtót és megállok az ajtóban.
-Indulhatunk? -tárom szét a karom. Jesse vigyorogva bólint.
Igaza volt Axl-nek. Rettentő gyorsan oda lehet érni a helyre. Elég szűk, rendetlen, de látszott rajta, hogy otthonos. Ágyak voltak letéve, amin jó ha 1-1 takaró árválkodott. A zenét már egy utcasarokra hallottuk, de benn nagyon is jó az akusztika. Természetesen az asztalok tömve voltak alkohollal, droggal és mindennel ami szemnek szájnak ingere. Ezeket pedig a szűk vendégkör szívesen fogyasztotta.
-Óóó, hát eljöttél. -köszönt Axl, Jesse mintha ott sem lenne. Mire odanézek, hogy felhívjam rá a figyelmet, már tényleg nincs mellettem. Hurrá...
-Igen, bár tegyük hozzá sokkal izgalmasabbnak ígérkezett egésznap az ágyról lelógva üvöltő, angol punk zenét hallgatni. -vonom meg a vállam, amire felnevet és átkarolva visz valamerre. A szoba túlsó végébe igyekszünk, ahol a fiúk üldögélnek egy asztal mögött.. Slash mintha valami állatot simogatna az ölében, de mikor odaérek meglátom, hogy egy lány haját markolássza. Gyorsan elnézek Stevenre, aki észre sem veszi a zavarom, olyan szinten be van állva.
-Ülj le nyugodtan, mindjárt jövök. -súgja oda Axl. Én pedig helyet foglalok az egyetlen szabad részen, ami történetesen Duff mellett van. A srác most is rettentő jól néz ki. A haja, mint mindig precízen megcsinálva, szűk, fűzős bőrnadrágot, veszkó csizmát és egy fehér zakót visel, ami csak egy helyen, középtájt van begombolva. Alatta semmi...fedezem fel. Inkább lenézek a kezére, amin bőrkesztyű és rengeteg karkötő virít.
Egyszercsak közel hajol a fülemhez, én pedig ledermedek.
-Sziiiaaaa. -üvölt bele, hogy halljam mit mond. -Iszol valamit? -összehúzott szemmel ránézek. Elég rendesen kész van már. A kezében lévő üvegért nyúlok és elkezdem inni. Már csak a negyedéig volt, így gyorsan elpusztítom. Tátogva figyeli, hogy fogy a vodkája, aztán a kezébe adom az üres üveget.
-Köszi. -gyújtok rá.
-Azzzigen. -pislog nagyokat. -Ezt még én se csinálom meg. -nevet fel hangosan, amire Axl visszatér.
-Mi a móka tárgya? -ül le mellém a kanapé karfájára.
-Ez a csaj megivott itt, egy ültében majd' félliter vodkát. Csak pislogtam. -nevet még mindig, mire Axl is elmosolyodik.
-Az igen. De fogadjunk, hogy...-kezdene bele Axl. Már sosem tudom meg, hogy mit akart mondani, mert egy hang félbeszakítja a beszélőt.
-Lara! -balra nézek és meglátom.
-Nico... -Nem akarok hinni a szememnek. Nico Smith áll előttem teljes valójában. A gyomrom görcsbe ugrik. Már nem úgy, mint régen. Már nem a pillangók repdesése miatt. Inkább a hányinger amit a látványa okoz. Ő az, aki miatt az önbizalmam a béka segge alatt van. Aki miatt az anorexiába menekültem és aki miatt szabályszerűen utálom magam. Akinek köszönhetően egy utolsó senkinek érzem magam.
Együtt jártunk. Igazi gimis szerelem volt, bár idősebb. Jesse osztálytársa volt. Nagyi mindig mondta, hogy "Az a fiú csak a bajt hozza rád!" de én nem hallgattam rá. Miért is tettem volna? Elfedte az agyam a rózsaszín köd. Mindent neki adtam. Egy idő után pedig azt vettem észre, hogy lemondja a randikat, vagy nem jön el. Fájt. Ő pedig rá egy hétre ott hagyott. Tudtam, hogy ez minden kapcsolatban előfordul. Ki kell hevernem. Emelt fővel, kitartó voltam és nem omlottam össze. Egészen addig, amíg meg nem tudtam Jesse-től, hogy az egész egy fogadás tárgya volt. Vajon meg tudja e szerezni magának a furcsa lányt... Úgy éreztem megalázott.
Abbahagytam az emlékezést mielőtt peregni kezdtek volna a könnyeim. Ehelyett felvettem a flegma, könnyed álarcot.
-Régen nem láttalak... jól nézel ki. -köszörülte meg a torkát. Hát igen. A gimi óta változtam egy cseppet.
-Mi járatban? -kérdeztem lazán, még meg is lepődtem, hogy nem remegett a hangom.
-Tudod hogy van ez... van egy zenekarom. Biztos hallottál rólunk...
-Nem. -rázom meg a fejem és rágyújtok.
-Mindegy, majd fogsz. -feleli mosolyogva. Ez Ő. Mindig rendíthetetlen az egoja. -A lényeg, hogy szombaton fellépünk a Rainbow-ban a GunsN' előtt.
-Nem is mondtad, hogy felléptek ott. -szegezem a kérdést Axl-nek, aki rögtön leveszi, hogy segítségre van szükségem a társalgáshoz.
-Mert úgy voltam vele, hogy egyértelműen ott leszel. -kacsint, amire elmosolyodom. Nico csak kapkodja a tekintetét és mikor leesik neki, hogy ki is a társaság akivel ülök kicsit piros lesz a füle.
-Akkor találkozunk majd ott. Kicsit... nosztalgiázhatnánk. -hajol közelebb, hogy csak én értsem a piszkos mondatot. Lökök rajta egyet, de már remeg a kezem a dühtől. Megfogja és a szemembe nézve kezet csókol.
-Egy táncra? -vonogatja a szemöldökét.
-A hölgy foglalt. -mordul fel a mellettem ülő. Egyszerre nézünk Duffra, aki megfogva a kezem elvisz a terem másik végébe. Nem szól semmit csak egy asztal elé állít, amíg kibont egy üveg bort.
-NightTrain? -nyújtja felém. Elveszem, de még nem iszok bele.
-Köszönöm a mentést. -emelem rá az üveget és inni kezdek.
-Ki ez a köcsög? -bök az irányába a fejével.
-Az exem. És amint mostmár te is tudod az egyik előzenekarotok frontembere. -nevetek fel és rágyújtok egy újabb cigire. Megkínálom őt is, de inkább a sajátjából vesz elő egy szálat.
-Csúnya volt az elválás? -kérdezi, amire nem tudom, hogy mit válaszoljak.
-Nem. -mondom, amitől látom a zavart a szemében. -Nem az elválás volt csúnya, hanem amik utána kiderültek.
-Értem. -nem kérdezősködik tovább, ami igazán jól esik. Ellenben elvigyorodik. -Akarod, hogy kiakadjon?
-Min jár az eszed? -fülig ér már a szám.
-Gyere. -kulcsol a kezembe és maga után húz az egyik asztalhoz. A kezembe nyom egy csavart dollárt, tudom hova akar kilyukadni. Egyszerre, egy-egy csík fölé hajolunk és felszívjuk. Még sosem csináltam ilyet. A hatás szinte azonnali. Minden porcikám elgyengül, de mégis megtart.
-Táncolunk? -nyújtja felém a majd' 2 méter magas srác a tenyerét, amin csak nevetni tudok. Ordít a BlackSabbath, zúzunk ugrálunk és élvezzük a tömeget. Aztán egyszer csak elhalkul és felcsendül az Aerosmith - Crazy című száma.
-Come here, baby. -dörmögi Duff Steven Tylerrel egy időben, amitől csak még jobban nevetek.
A tenyerébe csúsztatja az enyémet, vagy fordítva? Már azt sem tudom... lassúzni kezdünk, de a szánk fülig ér. Néha látom, hogy Nico szeme villámokat szór. Jól esik. Nem tudja, hogy ezzel mennyire melengeti a lelkem, amit már egy ideje nem éreztem, hisz kitépte a helyéről. Nem csak Nico az egyetlen aki megrökönyödve figyeli a párosunkat. Igazából az egész zenekar feszülten figyel. Jesse és Izzy is felénk fordulva beszélget.
-Olyan pici vagy még magassarkúban is. -nevet fel Duff, amire mellkason csapom. Elkapja a kezem és visszahúzza a mellkasára, oda ahol megütöttem. Így dülöngélünk tovább a zenére.
Rettentő jól érzem magam. A szám végén visszasomfordálunk a csapathoz. A kanapé rogyásig van, így Duff egy mozdulattal az ölébe ültet.
-Szabad? -jön oda Nico üveges szemekkel felkérni.
-Nem. -válaszolja a hátam mögül a "kanapém" és megfogja a kezem, amit Nico a kezében tartott.
-Hülye kurva... -vesz egy mély levegőt és leül velünk szembe. Csak bámul egy ideje, aztán mondani kezdi a magáét.
-Mindig is ilyen voltál. Még nem vagyok elég jó, mert csak egy előzenekar énekese vagyok. Neked ilyen -mutat végig az összes fiún. - sztárocskák kellenek. -itt feláll és pár centire tőlem megáll. -Vésd jól az eszedbe és ne gyere hozzám sírni miután az összes -mutat ismét körbe. - megdugott. Bár szerintem egész LA tudja, hogy én jártam először a Guns N Roses új groupie-jában, igaz kincsem? -fogja meg az arcom és taszít rajta egyet. Érzem ahogy Duff mozdulna, de ahogy tőlem telik visszanyomom ülőhelyzetbe.
-Takarodj innen. Most. -lép mellénk Axl. Nico nem mozdul. -Süket vagy öcsi? Szedd össze a cuccod és húzz el amíg még kedvesen kérem. Nico gyilkos pillantást küld felém, aztán a srácok felé. Elkapja a csuklóm, amire Axl majdnem ugrik, de Slash visszafogja. Fordít egyet a csuklómon és a karom belső felét kezdi tanulmányozni. Azt a felét, ami tele van vágásokkal.
-Pszichopata ribanc. -köpi a szavakat, aztán megakad a szeme az egyiken. -Ha majd dugod azért jusson eszedbe, hogy ez itt: -nyomja Duff arcába a karom, már fáj, ahogy rángat. - ez itt az ÉN nevem kezdőbetűje.
Elenged és elviharzik. Nem merek ránézni a fiúkra. Felállok és el sem búcsúzva indulok a csodálkozó tömegen át. Még látom Jesse elképedt és szánakozó arcát, de most ő rá sem vagyok kiváncsi. Haza akarok menni és többé ki se jönni a szobámból. Ismét megtette: meggyalázott.

1. fejezet - Koncert.

Annyit tudok, hogy hol születtem. Az apám arcát sosem láttam, anya arcát pedig már réges régen elfelejtettem. 5 évesen költöztem ebbe a városba, és a nagymamám nevelt fel. 21 éves vagyok, befejeztem az iskolát. Most éjjel-nappal dolgozom, és közben az álmaim szilánkjait fényesítgetem.

Fáradtan dőlök el az ágyamon. Még hallom, hogy nagyi kiabál valamit a vacsoráról, de semmi energiám nem maradt a napi munka után. Egy lemezboltban dolgozom, ma volt a NAGY árufeltöltés. Tömve voltunk emberekkel, a sok elmebeteg rajongó majd kiugrott a bőréből, amikor kijött az új Aerosmith válogatás. Vadbarmok… dünnyögöm az orrom alatt és lerúgva a tornacipőmet, menten el is alszom.

Reggel a szokásos órapityegésre kelek. Kikászálódom, felkontyolom a hajam és beteszem magam félálomban a zuhany alá. A hidegvíznek hála, rögtön kipattannak a szemeim. Felveszem az egyik neccharisnyám, a kedvenc szegecses rövidnadrágom és egy Black Sabbath pólót, amit én alakítottam át. Elkészítem a szokásos, erősebb sminket. Kiengedem a hajam. Egyesével belebújok az ékszereimbe, és készen állok az indulásra. A konyhában felkapok egy almát, nyomok két puszit nagyinak és már ott sem vagyok.

Útközben beugrom 2 doboz cigarettáért. Gyalog csak 15 percre van a munkahelyem otthonról, úgyhogy még a bejáratnál van időm rágyújtani.

Figyelem, ahogy megbámulnak az emberek. Hozzászoktam. Elsősorban nem vagyok amerikai. Finn vagyok. Igaz, csak 5 éves koromig éltem ott, amíg az anyám le nem passzolt a nagyinak és sorsomra nem hagyott. A többi ok pedig az öltözködésem, a fenekemig érő éjfekete hajam és a csontsovány külsőm. A goth stílusú sminkről és a méhtelepnyi vasról, ami beborít nem is beszélek. De mit tehetnék? Ez vagyok én. Aztán azon is megbotránkoznak, hogy 21 évesen úgy füstölök, mint egy gyárkémény.

Összefoglalva? Az emberek őrültnek, szentségtörőnek tartanak. Mázlimra nem mindenki tart furcsának. Vagyis igen, de van olyan, aki szereti ezt bennem. Mindig hangoztatja: különleges vagyok. Bár én ezt nem érzem, azért igyekszem hinni neki. Ő Jesse, a főnököm és volt iskolatársam. 1 évvel járt felettem a gimiben, de akkoriban nem igazán beszéltünk. Egyszer, friss iskolavégzettséggel sétálta be a boltba, hogy megvegyek egy DoroPesch lemezt, amikor leszólított. Megkért, hogy dolgozzam itt, vele. Ebbe persze szó nélkül belementem. Már jó régen történt, de imádom a munkámat azóta is és nem is gondoltam rá, hogy valaha változtatni szeretnék rajta. Sőt! Jesse-nek hála, elég szépen megtanultam még gitározni is. Imádom a zenét…

Ezzel a gondolattal a fejemben nyomom el a csikket és mosolyogva lépek be az ajtón, ahol rögtön szembe találom magam Jesse-l. Azaz… ő háttal áll nekem és egy hatalmas plakáttal bíbelődik.

-Segítsek? –fogom meg az egyik sarkát. Jesse összerezzen, pedig nem volt szándékomban infarktust hozni rá.

-Lara! Az ördög vigyen el. A frászt hoztad rám!

-Ne haragudj. Segítsek? –kérdezem ismét, bűnbánóan. Bólint, amire együttes erővel sikerül a falra szegeznünk a lapot.

-Köszi. –mosolyogva hálákodik, én viszont már háttal vagyok neki, egy rongy után kutatva. –Lara… -kérdezne valamit, de közbevágok.

-Nem láttad a kávésbögrémet? –túrom az asztalt, mire válasz nem érkezik, csak a bejárati ajtó csapódik. Felkapom a fejem és látom, hogy kiment rágyújtani. Ideges. Utána megyek és én is rágyújtok.

-Mi a baj? –fürkészem az arcát. Nem válaszol, csak megrázza a fejét, amitől a hosszú, fekete haja ide-oda leng. Várok. Ismerem már annyira, hogy tudjam: most idő kell neki.

-Találkozom a bátyámmal és… a kurvaéletbe… -motyogja magának, aztán rám emeli a tekintetét és pár másodperc vívódás után olyat nyög ki, amire nem számítok. –Gyere velem holnap!

Látom rajta, hogy óriási kő esik le a szívéről azzal, hogy meg merte kérdezni. Én viszont kifejezéstelen arccal állok előtte, némán. Kattognak a fogaskerekek. Annyira jó lenne randizni vele. Helyes, kedves, de a legjobb barátom. Sőt, ha őszintén utána számolok, az egyetlen barátom. Pasi pedig nem kell. Sosem kellett. Képtelen vagyok egy normális kapcsolatra. Főleg nem Ő, hisz minden véget ér egyszer és akkor elveszíteném. Ahhoz pedig túl fontos számomra.

-Jesse…én… -hebegek, habogok, ami rám nem jellemző. Ebből pedig rögtön próbál javítani a helyzeten.

-Csak egy koncert! Tényleg baráti a meghívásom. Nem merek egyedül találkozni Izzy-vel. –vág közbe. –Helyben lép fel a Guns N Roses holnap este. Ez a turné utolsó megállója. Novemberig nem mennek sehova. –bök a bent lévő, nem rég kiszögelt plakátra, amin egy hatalmas kör alakú logó virít, benne 2 fegyverrel, amit benőttek a tövises rózsák. Tudtam. Hogy a viharba ne tudtam volna, hogy Izzy, az egyik gitáros a bátyja. Mégis… hogy Én kísérjem el? –Bejuthatunk a backstage-be koncert végén. Bemutatlak a srácoknak. –fűzte tovább az agyamat. Bár tudta: ezzel nem sokra megy. Sosem érdekeltek a sztárok. Sok megfordult belőlük itt a boltban, mégsem hozott lázba. A többi lány bezzeg olvadt, mint hóember a napon. Lehet velem van a baj… Hurrá, még egy kettyós dolog, amit a listámhoz írhatok.

-Na? –pislog rám a fejkendős srác. Nagy levegőt veszek és felteszem az egyetlen kérdést, amivel örömet tudok neki okozni. Tartozom neki ennyivel.

-Mikor kezdenek? –alig hagyja el a számat a kérdés, máris a nyakamba ugrik.

-Köszönöm Lara!! Te vagy a legjobb! Megmentetted az életemet. El sem hiszem, hogy nem kell egyedül a vadállatok közé dobnom magam…

-Ezért viszel magaddal engem is! –nevetek fel, amire szélesen elvigyorodik.

-Te még a jéghátán is. Nem mindegy?

-Igaz, tök mindegy. –vonok vállat. –Amúgyis… egész jó zenét játszanak?

-Ez már tetszik kisasszony! –még egyszer megölel és megpörget örömében.

-Tegyél le. –bökdösöm meg nevetve a vállát. –Mindenki hülyének néz. –rukkolok elő a legrosszabb indokkal, erre csak megcsóválja a fejét. –Ne vigyorogj. –bököm oldalba. –Inkább azt mondd meg: Hol a fészkes fenében van a kávésbögrém?

Este korgógyomorral, maradék negyed doboz cigarettával, lábfájással térek haza. Összefonom a hajam, lemosom a festéket és kiülök egy pohár borral az ablakomba. Holnap nincs munka. Nem kell korán lefeküdnöm. El sem hiszem. Mellékesen pedig este Guns N Roses koncertre megyek. Elkezdem fejben összeszedni mit is fogok felvenni. Sima feszülős rövid bőrnadrág, egy tűsarkú csizma, ehhez pedig egy top és bőrmellény. Gyorsan kikészítem, hogy ne kelljen majd babrálnom vele másnap. Amint kész, visszatelepszem a párkányba és bámulok kifelé. A háttérben szól a zene. Bon Jovi. Most erre van szükségem.

Gőzöm sincs mikor alszom el, de egy biztos reggel fájó nyakkal kelek, szintén az ablakban. Ilyen még sosem fordult elő, hogy ne jutottam volna el az ágyig, de a legfurább, hogy nem estem le onnan. Leugrom és megpróbálom kinyújtóztatni az elgémberedett testrészeimet. Recsegek-ropogok össze-vissza. Leteszem a gitárt az ágyamról és bedőlök a párnák közé. Mennyivel kényelmesebb! Bámulom a plafonon lógó zászlókat, posztereket és újságcikkeket. Komolyan akarok én menni erre a koncertre? Tele lesz minden emberrel. Rengeteg emberrel. Mindenki engem fog bámulni, én pedig feszélyezve fogom magam érezni. Azután még a zenekarral is találkozni. Mi lesz, ha nem fogok tudni felülkerekedni az emberundoromon, és totál bunkó leszek? Ha hülyét csinálok magamból? Most, így belegondolva… nem is szeretem annyira a Guns N Roses-t. Fel kellene hívnom Jesse-t, hogy megbetegedtem és nem tudok menni. De akkor biztos nagyon csalódott lenne és ő az egyetlen akinek utálok csalódást okozni, nagyin kívül. Oké. Szedd össze magad Lara! Túl fogod élni. Egyetlen este. Mi baj történhetne?

Este már felöltözve, frissen mosott hajjal, eléggé kicsípve állok a bolt előtt, ahol megbeszéltük Jesse-l, hogy találkozunk és együtt indulunk a helyszínre. Nem várat meg. Még csak fél szál cigit szívtam el, amikor lihegve ölel meg.

-Hát eljöttél! –a szemei csillognak az örömtől. Vajon tényleg csak egy baráti találkának tartja ezt az estét? Teszem fel fejben a kérdést, de gyorsan elhessegetem.

-Megígértem, nem? Itt vagyok. –mondom magabiztosan.

-De. Köszönöm. –a fejéről lehetetlen levakarni a vigyort, amire csak egy szemforgatással reagálok. –Gyere. –kulcsol a kezembe. Ezt megszoktam tőle. Mindig, mindenhova így megyünk. Mindig meg akar védeni. Olyan, mint egy báty. Itt, ebben a pillanatban esik le, hogy ez tényleg csak egy egyszerű találka és simán szüksége van rám, hogy támogassam, amikor találkozik a bátyjával. Fél tőle, hogy megváltozott az egy év alatt, amíg nem látta. Én rajtam, nem fog múlni. Úgy fogom támogatni, ahogy ő teszi mindig. Óv, védelmez mindenkitől. Verekedett már értem, falazott, sőt a kórházba is meglátogatott, amikor túl sokáig nem ettem. Most pedig neki van RÁM szüksége. Minden tőlem telhetőt meg fogok tenni, hogy könnyítsek a szívén, lelkén. Ezért vagyok én a legjobb barátja, a hugicája.

Felszállunk a buszra és elindulunk a csarnok felé. Az emberek most nem bámulnak meg annyira, mint szoktak. Tele van a busz hozzánk hasonló fazonokkal. Mindenki a koncert felé tart.

-Csípni fogod a srácokat, ha nem változtak meg. –szólal meg Jesse hirtelen. –Ott van Axl. Az énekes. Egy elmebetegforma. Ő sem tagadja, hogy valami nincs rendben nála. –kezdi mesélni a zenekart. –Aztán ott van Slash. Istenien gitározik. A legjobb szólós, akit valaha ismertem. Mellette pedig óriási egyéniség. Emlékszem még kicsi voltam, amikor Izzyék már a szomszéd szobában gyakoroltak, aztán mikor később felnőttem a próbaterembe is levitt párszor. –a szemei csillognak, az arca átszellemült. Még sosem láttam ennyire izgatottnak. –De hol tartottam… jajj, Steve. Ő a dobos. Vad a külseje, de csupa szív ember. Sajnálatos módon minden turné után be kell tenni az elvonóra. Izzy mondta, ha nem változtat, ki fogják tenni a szűrét. Aztán ott van Duff. A basszeros. Na, Ő egy igazi punk. A haja mindig tökéletesen be van lőve és oooolyan magas, mint valami villanyoszlop. –csak mindentudóan bólogatok. –Tetszene neked. –mondja magabiztosan.

-Kicsoda? –kapom oda a fejem.

-Duff. Pont a te ideálod. Nagyon magas, cingár és elmebeteg. –nevet hangosan.

-Miért, nekem van ilyen… hogy is mondtad? Ideálom? –bámulok rá furcsán.

-Ahogy én megismertelek, szerintem igen. Ő pont ilyen. Majd meglátod!

-Ajj, hagyj a baromságaiddal! –fogom be a száját. –Miattad megyek és nem azért, hogy pasizzak. Főleg nem egy „sztárt”. Te tudod a legjobban, hogy nem vagyok olyan, mint a többi hisztérika.

-Igen, de most, hogy mondod rád férne már valaki. Annyira egyedül vagy. Néha komolyan aggódom érted.

-Ne félts. Jól megvagyok.

-Még! De mi lesz, ha már nem lesz a nagyid? Ebbe még sosem gondoltál bele? Teljesen egyedül leszel a házban. Én persze támogatni foglak, de…

-Fejezd be! –dörrenek rá. Utáltam erről a témáról beszélni. –Nem pasizok. Téma lezárva.

-De… -szúrós pillantást küldök felé, amitől elhallgat.

Nem akarok magam mellé férfit. Az első fiú akit tényleg közel engedtem magamhoz, azt érte el, hogy szakításkor teljesen összetörtem. Akkor megfogadtam, többet nem szolgáltatom ki magam az ellenkező nemnek, vagy bárkinek.

Szépen lassan megérkezünk a csarnok elé. Kitágult szemekkel figyelem a tömeget. Tömeget? Itt van az egész város! Több 1000 ember tolong, úgy, hogy már benn is vannak.

-Rosszul leszek. –motyogom Jesse-nek. –Én ide nem megyek be. –rázom a fejem ellenkezve.

-Megígérted. Nem esznek meg. –néz rám lágyan.

-De én…

-Tudod mit? Most elkérem a belépőket és akkor be tudunk menni hátra. Kordon mögül nézheted majd a koncertet, így nem kell paráznod a tömegtől. –egész jó ötletnek hangzik amit mondd, de nem akarok bepofátlankodni ismeretlenek közé.

-Én… nem is tudom… -alig hagy időt tiltakozásra, megint a kezembe kulcsol és már ott is állunk a széles folyosón. –Hol vagyunk? –ráncolom a homlokom.

-A folyosón. –húzza ki magát büszkén. –Keresd Izzy öltözőjét! –mutat az ajtókra.

Én találom meg először, amire Jesse odarohan mellém, megint megfogja a kezem és egy nagy levegő után bekopog. Hangok szűrődnek ki benntről, majd nyílik az ajtó és egy vörös hajú férfi áll előttünk, egy szál boxerban, kendővel a fején, felül egy farmerkabátban.

-Hello. –szólal meg, amire Jesse elvigyorodik, de érzem, hogy izzad a tenyere.

-Szia Axl. –alig, hogy a barátom köszönti, a vörösnek leesik ki is áll előtte és órisási vigyor keretében megölelgeti.

-Jesse! Megnőttél, basszameg. A hajad is hosszabb… alig ismertelek meg! A barátnőd pedig… -emeli rám a tekintetét és kacéran végig futatja rajtam. Csak keményen állom a szemeket és igyekszem nem tudomást venni róla.

-Lara vagyok. Lara Kuolema. –nyújtom felé a kezem, amit elfogad és betessékel minket. Izzyt felismerem. Láttam már elég képet róla Jessék lakásán. Ott ül egy kanapén és pont rágyújt, amikor felnéz az öccsére. Kezdek aggódni Jessért. Már nem csak nyirkos, de jéghideg a keze. Bíztatóan megszorítom, amire elereszt egy zavart mosolyt. Izzy csak feláll és hirtelen mozdulattal, szorosan magához húzza rég nem látott testvérét.

-Öcsi! –alig bírja elengedni. –Annyira örülök, hogy itt vagy…tok. –néz rám. –Biztos te vagy Lara. Sokat hallottam már rólad. –mosolyog kedvesen, amitől bennem is oldódni kezd a feszültség.

-Én is rólad. –Nem tudom hirteleln hogyan kellene szólítanom. Eredeti névem: Jeffrey Isbell. Inkább csak mosolyogva fogok vele kezet, aztán hagyom hogy beszélgessen az öccsével és az egyik sarokba vonulok bagózni és nézelődni. Axl persze utánam jön és próbál csevegni.

-Szereted a zenekart? –vizslatja az arcom.

-Annyira nem. –rántom meg a vállam őszintén, amitől egy kicsit elképed. Mosolyogni támad kedvem az arckifejezésétől. –Nem azért… nem igazán hallottam még. –vallom be az igazat. –Én inkább olyan zenekarokat szeretek, akiket alig ismer valaki. Nem szeretem a nagy felhajtást és az eszeveszett rajongást.

-Ez jó. Azért remélem tetszeni fog a koncert. Jesse-l a bal oldali szektorba beteszünk titeket, ne nyomjon agyon a tömeg. Egy ilyen vékonyka lánynak bármi baja eshet, annyi őrjöngő vadember között. –mutat végig rajtam.

-Meg tudom magam védeni. Nem kell aggódni.

-VIP vendégek vagytok. Bal szektor. –mondja komolyan, amire megint csak egy vállrándítással reagálok. –Lassan kezdünk! –fordul hátra a gitároshoz.

-Igen, igen. Gyertek ti is mihamarabb. Le ne maradjatok! –néz öccsére boldogan Izzy.

-Még elszívom ezt és utána megyünk. –emelem fel a cigimet. A tagok bólintanak és elmennek a színpad irányába.

-Ugye milyen jófej Axl is? –ugrál boldogan Jesse. Én csak mosolygok, de inkább seggfejnek nevezném a férfit.

-Az. Mind a ketten jó fejek.

-Még meg ismered a többieket is és teljesen oda-vissza leszel majd a zenekarért.

-Hát persze, akárcsak valami csitri, igaz?

-Ne ítélkezz! Menjünk és hallgasd meg a zenéjüket! Meg fogod érteni miről beszélek. –sóhajtva elnyomom a fél szál cigarettámat és Jesse után megyek, a bal szektorba.

Steven, a dobos már a hangszere mögött ül mikor kiérünk. Negyedenként üti a lábdobot. A közönség felhördül. Aztán Izzy lép a színpadra, sapka a fejébe húzva. Tapsolni kezdenek. Slah következik, akit a hajáról és a kalapjáról felismerek. Axl beszalad, utána bal oldalról egy magas, szőke, égnek álló hajú srác rohan be a színpadra. Egyenlőre csak háttal áll mindenkinek, bütyköli az erősítőt, piszkálgatja a gitárt. Slash elkezdi az intro-t. Aztán meglátom, hogy a szőke elhelyezi a jobb kezét és pengetni kezdi a basszust, amihez már csatlakozott a dob, és Izzy ritmusa. Az intro után Axl olyan hangon szólal meg, ami azonnal a szívemig hatol. A szöveg is magával ragad, a zene is. Egyszerűen össze van rakva az egész! Jók. Bármennyire is tiltakoztam ellene, már értem a rajongókat. Fergetegesen jók!

She's got a smile that it seems to me

Reminds me of childhood memories 

Where everything 

Was as fresh as the bright blue sky 

Now and then when I see her face 

She takes me away to that special place

And if I'd stare too long 

I'd probably break down and cry 

Sweet child o' mine 

Sweet love of mine 

…………………………..

Mosolyogva nézek Jesse-re, aki megvillant velém egy „Na ugye, hogy én megmondtam neked!?” vigyort. Hitetlenkedve megrázom a fejem, de a szám a fülemig ér.

A számok csak sorra jönnek én pedig végig Axl-t nézem, ahogy pattog, vagy pedig Slash szólóit, amiket felvált az is, ha csukott szemmel hallgatom a zenét.

Aztán egy olyan szövegű szám sír fel, aminek a címe, mint Jesse-től megtudtam: Patience. A szövege egyszerűen gyönyörű, Axl pedig tisztán, beleélve énekel. Minden elveszi a figyelmem, aztán oda, RÁ téved a tekintetem. Hirtelen földbe gyökerezik a lábam. Nem is tudom minek nevezhetném azt az érzést amely azon az estén hatalmába kerített, nem volt ez szerelem, a szívem sem akart kiszakadni a helyéről. Az ilyen kislányos érzések egyáltalán nem voltak jellemzőek rám, ez inkább volt féltékenységgel párosult irigység, felháborodás és ellenállhatatlan vágy. Minden mozdulata olyan mintha egy álom lenne. Duff túlságosan is káprázatos, ahogy a színpadon áll és játszik. A füstgéptől csak még földöntúlibbnak tűnik, ahogy körbeveszi az a furcsa, homályos aura. Egyszerűen elérhetetlennek, tökéletesnek tűnik. A szeme be van csukva, eggyé válik a zenével. Én pedig mozdulatlanul, szinte pislogás nélkül, színdobogás és lélegzetvisszafojtva nézem, csodálom, mit alkot. Mert ott, akkor valami felejthetetlent alkotott, ebben biztos vagyok.