A könnyeimet visszanyelve szedem a lábam, ahogy csak tőlem telik. Ezt nem hiszem el. Sosem fogok megszabadulni tőle. Akármikor kilábalnék a depresszióból, újra felbukkan és egyre mélyebbre taszít. Nem tudom elképzelni, hogy valaha képes voltam szeretni.
Már a lemezbolt előtt járok, amikor valaki elkapja a csuklómat. A keze erős, jéghideg, én pedig rettentően megijedek. Szörnyűbbnél-szörnyűbb gondolatok peregnek le a szemem előtt, mégsem történik semmi. Hátra kapom a fejem és egy majd 2 méter magas alakkal találom szemben magam.
-Jól vagy? -kérdezi Duff zihálva. Úgy néz ki, mint aki...
-Te futottál? -találom meg a hangom, amikor végig nézve rajta észreveszem, hogy a haja most nem olyan tökéletes, mint általában.
-Muszáj voltam, ha utol akartalak érni. Kiabáltam is, de semmi reakció.
-Nem hallottam. -vallom be az igazat, mire eszembe jut mit akartam még kérdezni. -Miért jöttél utánam?
-Én... -hebegi, aztán lehunyja a szemét. Várok. Mikor újra kinyitja már határozottabbnak tűnik. -Féltem, hogy bajod történik útközben.
-Ez... kedves. -indulok el, de tartja a tempót.
-Axl a köcsög után akart menni amikor elszaladtál. Igazából mindannyian. Megérdemelné, hogy valaki jól helyretegye.
-Nico...ő...- kezdek bele, de még a neve is égeti a torkomat. - Ő ilyen. -zárom le.
Némán sétálunk, míg végül megérkezünk a ház elé. Valamilyen oknál fogva nem szeretnék egyedül maradni, így megkérdezem:
-Bejössz? - megereszt egy halvány mosolyt és bólint. Babrálok a zárral, de sikerül bejutni. Amint átlépjük a küszöböt, a szám elé teszem a mutatóujjam, jelezve: maradjon csendben.
Halkan felsomfordálunk az emeletre, ahonnan szerencsére nem nagyon szűrődik le zaj.
-Kivel élsz itt? -vonja össze a szemöldökét.
-A nagyimmal. -nem kérdezősködik tovább. Elkezdi felmérni a terepet.
-Kicsit nagy a rendetlenség... -mentegetőznék, de elvigyorodik és megrázza a fejét.
-Otthonos. -azzal megindul a lemezeim felé, hümmögve, mosolyogva méregeti őket.
-Tudom, nem nagy eresztés, de... -magyarázkodok, de közbe vág.
-Imádom mindet. -leül az ágy szélére. Ledobjuk a cipőket, mire előkerül a zsebéből egy üveg vodka.
-Ezt megmentettem . -vigyorog büszkén. -Lehet itt dohányozni? -néz rám kétségbe esett fejjel.
-Csak nyugodtan. -gyújtunk rá mind a ketten, mikor az ágyra teszem a hamust. Elkezdünk inni. Ő az ágy szélén marad, én mellette, a takarón, törökülésben. Mikor már ismét jó szintre kerülünk, felpattanok és elindítom a lejátszót, ahonnan felcsendül a délután benne hagyott SexPistols.
-Imádlak. -terül szét egy diadalittas vigyor a képén, aztán mint aki megvilágosodik a zsebébe nyúl és egy kis zacskót vesz elő. -Mit szólsz egy kis Hold utazáshoz?
-Nem tétovázok.. Felkapom a szekrény mellől a bontatlan üveg boromat és visszatelepszek mellé, jelezve, hogy részemről semmi akadálya.
Figyelem, ahogy precízen összemorzsolja a füvet a dohánnyal, aztán csigát csavar és egy cigipapírba tekeri. Lekocogtatja és felém nyújtja.
-Indítsd a rakétát. -átveszem tőle és a számba téve meggyújtom. Mélyet szippantok belőle és lenn tartom a tüdőmben, amíg ő is ezt teszi. Csak akkor fújom ki a maradék füstöt, amikor visszaér hozzám a cigi.
Az anyagnak hála ellazulok és már nem is gondolok többet Nicora, vagy egyéb szarságra.
A 2. cigi mellé kibontjuk a bort is, megered a nyelvünk. Most nem a híres sztár, nem a Guns N Roses basszerosa ül mellettem, hanem egy egyszerű srác, akinek a zene jelenti az életet. Megtudtam, hogy 8an vannak testvérek, hogy az eredeti neve Michael Andrew McKagan. Aztán mikor kitálal a zene és a tagok iránt érzett dolgairól is, akkor jövök én. Nem tudom miért, hogyan, de rávesz és elkezdem mesélni az én történetemet. Finnoszágtól indulva, egészen a mai napig. Magam is meglepődök mennyire nyíltan és könnyen beszélek a múlt dolgairól. Amikor viszont Nico storyja következik hirtelen csendben maradok és rágyújtok inkább. A boros üveget kezdem bámulni, de kizökkent.
-Házas voltam 2 évig. -erre az információra felkapom a fejem. Mélyen a szemembe nézve mesél. -Mandy volt életem szerelme. Éppen beindult a szekér a GN'R táján, amikor feleségül vettem. Minden frankó volt... egy darabig. Később jött ez az egyész sztár hülyeség és elkezdett ömleni a szar. Karácsonykor lett vége. Nehéz volt. -köszörüli meg a torkát.
-Ő volt az első. -jelentem ki a monológja után. Nico volt az első minden értelemben és az utolsó. Csúnyán átvert.
-De miért? -kérdezi homlokrácolva.
-Szerinted nem tettem fel ugyanezt a kérdést naponta többször is? Máson sem kattogott az agyam. Végül oda jutottam, hogy az én hibám. Hogy nem vagyok elég jó. Fogyózni kezdtem, ami végül anorexiába torkollott. Ezután pedig szimplán a munkámba és a bulizásba menekültem.
-Nem veled volt a baj. -suttogja, amivel leállítja a mondanivalómat. -Ő volt egy szerencsétlen segg, hogy hagyott elmenni. -ezek a szavak rettentő jól esnek, csak állok és szinte zombiként lépek az ablakhoz, hogy beengedjek egy kis friss levegőt. Képtelen vagyok megszólalni.
-Van gitárod? -csillannak fel a szemei hirtelen, ahogy meglátja a sarokba támasztott hangszert.
-Nem tudok rajta játszani. Csak kaptam Jesse-től az egyik szülinapomra. -ülök vissza mellé. Az akusztikus gitár már az ölében van. Állítgatja, én pedig figyelem. Elkezdi pengetni, de végig engem néz. Ismerem a dalt. Amikor pedig elkezdi énekelni is, hanyatt dőlök és mosolyogva hallgatom.
-There was a time
When i was so broken hearted... -zendít rá lágyan az Aerosmith - Crying című számára. A hangja simogat, a dallam pedig elrepít teljesen a Holdig.
Reggel csörömpölésre kelek a konyhából. Nincs kedvem megmozdulni, így a takaró után nyúlok, hogy a fejemre húzva aludhassak tovább, de valami... jobban mondva valaki meggátol ebben. Ijedtemben felülök, de rögtön megnyugszom ahogy meglátom az ágyon fekvő alakot.
Még mélyen alszik, így szemügyre tudom venni. Szőke haja szana-szét áll, a szája résnyire nyitva. A szemei alatt karikák húzódnak. Egyik karja a feje alatt, másikkal a földön lévő gitárt markolássza. A gyomrom bukfencet vet, ahogy a szemem végigsiklik az inas, szálkás karján...
Mély levegőt véve az ablakhoz lépkedek. Halkan, fel ne keltsem, teljesen kitárom a keretbe foglalt üveglapot és a párkányra könyökölve emelem a számhoz a koporsószeget.
-Jó reggelt. -kiráz a hideg a rekedt dörmögéstől, ami alig fél méterre a hátam mögül érkezik. A tudat, hogy egyetlen lépésnyire van tőlem, szinte megfojt. A vér megindul az ereimben és igyekszem higgadtan tovább dohányozni.
-Neked is. -mellém könyököl, szájából kilóg a már parázsló cigi. Lopva figyelem, ahogy játszik a szállal gyűrűs ujjai közt.
-Nem akartam elaludni. -túr a hajába zavartan.
-Ugyan! -simítok végig a hozzám közel eső karján. Remélem, hogy ettől jobb lesz, de csak egyre jobban hatalmába kerít az érzés, hogy meg akarom ölelni. -Szívesen látlak bármikor.
-Fura csaj vagy. -motyogja.
-Ne kezd te is! Axl ugyanezzel jött pár napja. -szólok rá.
-Ohh... ő is itt aludt? -bök a fejével a szoba belseje felé, savanyú ábrázattal.
-Nem. Ő is hazakísért. -vigyorgok. Felkuncog, aztán elnyomja a csikket.
-Basszus, lassan mennem kell, mert délután lesz egy fotózással egybekötött interjú. Előtte még át kell öltözni, zuhanyozni és újra szintbe hozni magunkat.
-Bólogatok, hogy értem. Belebújunk a csizmáinkba. Ahogy előrehajol, felcsúszik hátul a felsője, így bepillantást engedve az anyag alatt húzódó bőrfelülethez. Mintha tilos lenne odanéznem, úgy kapom el a fejem és szerencsétlenkedve magamra erőszakolom a saját lábbelimet.
A lépcsőre érve meghallom a kiabálást.
-Lara, kincsem! Kész a reggeli és... -jön ki nagyi, de mikor meglátja, hogy nem vagyok egyedül felderül az arca.
-Csókolom. -mosolyog Duff melegen.
-Ó fiatalember! -csapja össze mama a tenyerét. -Jöjjön csak! Jöjjön! -húzza maga után a konyhába. Én lesokkolva, lecövekelek a lépcső aljára. Az agyfagyásból nagyi nevetése ráz fel. Utánuk megyek, hogy megtudjam a vidámság okát.
-Édesem, hol rejtegetted eddig ezt a fiút?
-Én nem... -kezdek mentegetőzni, de Duff közbe vág.
-Most jöttem vissza L.A.-be. Elutaztam egy időre.
-Értem, nos üdv újra itt. Bármikor szívesen látunk. Nagyon örülök neki, hogy Lara végre barátkozik és nem csak Jessel van. Ne értsd félre szívem. -néz rám. -Nagyon szeretem a kis manót, de nem ő az egyetlen ember a földön.
-Nagyiii... -sóhajtok fel.
-Megyek. Megyek. Egyetek! -szedi tele a tálakat palacsintával és magunkra hagy.
-Imádom a nagymamádat. -közli velem mosolyogva.
-Ahogy elnézem ő is téged.
-Ülj le. - húz le maga mellé, az asztalhoz és mire észbekapok, már eszek. ESZEK.
Ahogy észreveszem a furcsaságot, a szám elé kapom a kezem.
-Lara. Nézz rám. -fogja meg a kezem és az ölembe teszi, miközben a másikkal arra késztet, hogy a szemébe nézzek. Érzem a hideg gyűrűit az arcomnak nyomódni, de csak finoman, nem akar erőszakoskodni. -Gyönyörű vagy és enned kell.
A zöld szemek addig bűvölnek, amíg abba nem hagyom az ellenállást. Én sem értem hogyan, de az összes palacsinta elfogy. Nagyi mosolyogva lép be, aztán mosogatni kezd. Duff megköszöni a reggelit, elbúcsúzik. A kapuig akarom kísérni, de végül azt veszem észre, hogy már a munkahelyem előtt álldogálunk és be nem áll a szánk.
-Este Rainbow. -húz magához egy ölelésre, amitől megfagyok. Csak bólintani tudok beleegyezésül, hogy találkozni fogunk.
Nyom egy puszit a homlokomra és elindul mosolyogva. Összefűzött karokkal ácsorgok a gondolataimba merülve, amikor valaki megérinti a vállam. Ijedten rezzenek össze, de csak Jesse az.
-Szia. -mosolyodok el zavartan.
-Duff nálad aludt? -kerekednek el a szemei és a közepébe vág anélkül, hogy a felesleges udvariassági köröket lefutnánk.
-Igen. De...
-Lara. -lép ki a boltból Izzy. -Jó reggelt. -bólint. A szokásos sapkáját viseli, zakóval és fekete farmerral.
-Szia! -lelkesedek, hátha eltereli a témát, de nem jön be.
-Te meg Duff mióta éjszakáztok együtt? -gyújt rá egy kézzel csavart cigire.
-Hazakísért a tegnapi... -itt lesütött szemmel pásztázom a cipőmet. Nincs képem rájuk nézni.
-A tegnapi balhé után. -fejezi be Izzy készségesen.
-Igen. Aztán még iszogattunk és elaludtunk. Ennyi történt. -vonom meg a vállam.
-Én ebben nem vagyok olyan biztos. -folytatja Jesse. -Már vagy fél órája figyeltük, hogy mit össze nevetgéltek az ablakban. Úgy néztetek ki, mint valami.... -elgondolkodva keresi a megfelelő szót, de Izzy kisegíti.
-...mint egy pár. -bólogat helyeslően.
-Nem vagyunk egy pár. Barátok vagyunk. -tárom szét a karom és inkább rágyújtok.
-Aham. Azért vibrált éjjel az egész hely és még most reggel is a fél utca tőletek. -szúrja oda Jesse.
-Nem tehetek róla, hogy féltékenykedsz, mert már nem te vagy az egyetlen barátom! -kapom fel a vizet és inkább sarkon fordulva hazaindulok. Rettentően dühös vagyok mindenkire.
Hazaérve még mindig puffogok magamban. Miért nem tudják felfogni, hogy csak barátok vagyunk? Hiszen, ha bármit éreznénk egymás iránt, akkor lennének ilyen pici érintések. Szikrák meg vibrálás. Pillangók lennének a gyomromban, ő pedig közeledne. És este már...
Álljunk csak meg! Hiszen minden percben óriási késztetést érzek rá, hogy minél közelebb kerüljek hozzá. Ha csak fél cm-vel is, de jól esik egyre közelebb lenni és az aurájából életet meríteni. A gyomrom pedig az első pillanattól fogva tömve van csapkodó, színes pillangókkal.
Az asztalra nyúlok egy szál cigiért, de nem csak azt, hanem egy papírt is találok Duff számával. Itt hagyta nekem reggel. Ez kedves. A vonalas után nyúlok és tárcsázni kezdem. Nagyon remélem, hogy még otthon van. Ez most egy teszt. Felmérem, hogyan reagál a testem a hangjára. Nico-nál mindig remegett. Talán most...
-Hallo? -szól bele. Nem tévedtem. Ahogy a fülembe kúszik a hangja, a hátam neki vetem a falnak és kattan a gyújtóm. Most viszont nem remegek, mint régen. Ez más. A testem szét akar robbanni a boldogságtól, attól a hangfrekvenciától, amit csak az ő hangszálai tudnak adni.
Jézusom... hogy lehettem ilyen vak? hiszen első pillantástól fogva úgy vonz magához, mint ahogy az ég vonzza a hullámokat és a szívem is akár
egy hullám egyre csak magasabbra, magasabbra és csak magasabbra tör. Érzem, ahogy megvilágosodok és ebben a percben tehetetlen vagyok. A
szívemben tomboló érzések szerelemmé válnak.
Sziiia! :)
VálaszTörlésAhogy ígértem a nagy vendégsereg után jöttem is olvasni hozzád. Ugye bár egybe olvastam mind 3 részt, de nekem ez nem elég, szóval jó lesz ha sietsz a folytatással. :D Lara és Duff, íjjj imádom őket, olyan jók együtt, egyértelműen passzolnak egymáshoz. Jesse szerintem bele van zúgva Lara-ban, csak nem meri bevallani. Nico-t meg legszívesebben egy kanál vízben meg tudtam volna fojtani, mégis mi a fenét képzel ez magáról? Hülye gyökér... már bocsánat XD Lara nagyija nagyon cuki :D Egyébként pedig az egész zenekart imádom, ahogy az életet kezelik meg minden, nagyon lazák... már alig várom a folytatást, siess vele! :)
Puszillak <3