4. fejezet - Rainbow.

-Hallo? -szól bele ismét, kicsit idegesebben.

-Szia, Lara vagyok. -jön meg a hangom a döbbent felismerés után.

-Ó! Megtaláltad. -lágyul el a hangja. 

-Igen. 

-És... miért hívtál? -kérdezi fél perc némaság után.

-Reggel, miután elváltunk összevesztem Jesse-l. -hajtom le a fejem, bár ő ezt nem láthatja. 

-Min? -hallom az érdeklődést a hangján, és egy gyújtó kattanását.

-Azon, hogy nálam aludtál. -válaszolom egyszerűen. 

-Jesse nagyon szeret téged, igaz? -érzem, hogy mosolyog a túloldalt, bár kicsit keserűnek hallom a hangját.

-Gondolom. -vonom meg a vállam. 

-Figyelj. Indulnom kell, de este lemegyek eléd és csatlakozunk a többiekhez a Rainbow-ba. Rendben? Várj meg otthon, olyan 8 körül ott leszek. Sietek, ahogy tudok. 

-Oké. Akkor este. 

-Este. Szia. 

-Szia. -nyomjuk ki egyszerre a készüléket. 

A telefont visszahelyezem a helyére és abban a pillanatban el is alszom.

Ébredéskor nem érzem jól magam. Vele akarok lenni. Ugyanmár! Lara, szedd össze magad. Lehet, hogy Te ilyen hülyeségeket érzel, de ő biztosan nem. Szóval csak viselkedj, ahogy szoktál és ne álmodozz! Pirítok rá saját magamra. Aztán mikor sikerül feltápászkodnom az ágyról, bevonulok a fürdőbe és kicsit kiásztatom magam a forróvízben. Mindig is imádtam ezt a kádat. Hatalmas volt, lábakon állt és rettentő kényelmes. Az a hely, ahol az ember zavartalanul hallgathatott zenét, olvashatott vagy akár ihatott. Senki nem zaklatta. Nagyi is mindig hallotta, ha megengedtem a vizet és nem jött fel, amíg le nem engedtem. 

Megmosom a hajam, úgyis ráérek. Mikor már törülközőbe csavarva állok a szobám közepén, akkor látom, hogy 6 óra. Mit vegyek fel?? 

Elkezdem áttúrni a szekrényemet, de semmit nem találok elég jónak. Végül egy szaggatott, szűk farmer mellett teszem le a voksom, amihez kiválasztok egy általam átszabott Aerosmith pólót. Magamra aggatom az ékszereimet, aztán kiengedem a hajam. Átfésülöm, de most nem vasalom ki. Hagyom megszáradni magától, aminek köszönhetően lágy hullámokban esik a derekamig. Feldobok még egy szokásos sminket is, aztán előkeresem a farmerkabátomat. Az ágyra dobom és leülök felvenni a tornacipőmet. 

Ekkor csengetnek. Az órára pillantok, ami pontban nyolcat mutat. Elmosolyodom, felveszem a dzsekit és elindulok lefelé. Elelnőrzöm, hogy meg van e a cigim, de nem felejtettem fenn. 

-Jó estét! -hallom Duff hangját lentről, ezekszerint nagyi beengedte. Leérve nagyot nyelek. Rettentő jól néz ki, mint mindig. Egy szakadt, fekete nadrág van rajta, oldalán láncok. Felül pedig egy fekete ing, ami a könyökéig fel van tűrve, ezáltal megmutatva a rengeteg karkötőt és kendőt, amit a csuklóján visel. Az elmaradhatatlan fekete bőrkesztyűt pedig már nem is említem. 

-Szia. -mosolyog rám, amitől azt érzem azonnal elolvadok, de aztán eszembe jut a fogadalmam. Viselkedj normálisan Lara! 

-Hello. Nagyi nem tudom mikor jövök, de... -fordulok a mamám felé, akinek a kezében egy hatalmas csokor lila virág virít. -Ohh... -adok hangot a meglepettségemnek. 

-Gyönyörűek. Te meg majd jössz, amikor jössz. -mosolyog ránk sokat tudóan. -Vigyázzon az unokámra! -fenyegeti meg játékosan a majdnem 2x olyan magas srácot, mint ő maga. Vicces képet alkotnak.

-Vigyázok rá. -mondja Duff komolyan, amitől megint a torkomba mászik a gyomrom. Nehezen sikerül visszanyelnem a pillangókat, de addigra már rég úton vagyunk. 

-Tessék. -ad a kezembe egy szál fekete rózsát. Kikerekedett szemekkel figyelem a virágot. Gyönyörű, egyszerűen képtelen vagyok megszólalni. -Te jutottál róla eszembe. Olyan, mint a hajad. -mondja somolyogva.

Még mielőtt tudnám, hogy mit művelek, megölelem. Alig érek a mellkasáig. Szorosan ölelem, de úgy, hogy én alig kapok levegőt. Meglődik, de visszaölel. 

-Még soha... senkitől nem kaptam virágot. -rázom a fejem és közben a kezemben forgatom a rózsát. -Főleg nem ennyire szépet. 

-Soha? -döbben le, mire tovább rázom a fejem. 

-Köszönöm. -mosolyodok el, mire nem tud mit mondani és inkább előre enged a bár ajtaján. 

Amint belépek furábbnál, furább alakokkal találom szemben magam. Először is a hely tömve van. Másodszor, mindenhol ilyen érdekes punk-rocker stílusú emberkék üldögélnek. Ahogy beteszem a lábam, minden arc felém fordul. Hirtelen azt érzem, hogy el kell tűnnöm innen, jó messzire. De aztán egy erős kar átöleli a vállam és menten megnyugszom. Bátran lépkedek abba az irányba, amerre vezet. Nem foglalkozom a minket pásztázó tekintetekkel. 

Végül egy asztalnál kötünk ki, ahol ott ül az egész zenekar és még... Nikki Sixx! Úristen, imádom a pasast. A Mötley Crüe basszerosa... aztán tovább futtatom a tekintetem a "kerekasztal lovagjain" és nagyot nyelve veszem tudomásul, hogy a Mötley többi tagja is ott van. Az végében pedig még 2 hosszú, barna hajú srác is ül. Őket nem igazán ismerem fel, de süt róluk, hogy zenészek. 

Steven ölében egy csaj ül, akit ismertem még régről... évfolyamtársam volt az iskolában. Vállig érő, barna haja és rikító kék szemei vannak. Naomi-nak hívják, ha jól emlékszem. 

Slash Nikki-vel társalog, aki viszont engem néz. De úgy, hogy azonnal ki szeretnék fordulni a klubból. Duff megérzi a nyugtalanságomat és kicsit jobban magához húz. 

-Hello. -jön az ismerős hang a hátam mögül. Nagy levegőt véve megfordulok és a fejkendős, feketehajú, sötétre mázolt szemű barátommal találom magam szemben.

-Szia Jesse. -molyogom halkan, de ő csak megölel. Elég szerencsétlenül jön ki az ölelés, hisz Duff karja még mindig a vállamon van és nem is nagyon akarja onnan eltávolítani. 

-Sziasztok. -lép oda hozzám Axl is. Eszembe jut az előző esti botrány és pironkodva fordítom el a fejem tőle, amit rögvest észre is vesz. -Kicsit elrabolom a kisasszonyt. -néz a két bodyguardomra sokatmondóan. 

Szájhúzva, de elengednek, Duffnak pedig odaadom a rózsát, hogy vigyázzon rá.

Kisétálunk a klub elé, ahol zajmentesen tudunk társalogni. Még mielőtt bármit mondana, késztetést érzek rá, hogy közbevágjak.

-Annyira sajnálom! -automatikusan eltakarom a két tenyeremmel az arcomat, mire megfogja őket és elhúzva a szemembe néz.

-Lara... nyugi. Nem tötént semmi baj. Nem a te hibád volt. Amúgy kicsit... tudod Slash mérges tud lenni az ilyen pojácákra... utána ment és kicsit elbeszélgetett vele. -vigyorog elégedetten, amitől elém ugranak a képek, ahogy Nico tökéletes arca tele van zúzódásokkal. Valamiért nem rémiszt meg a tudat, sőt igazából megnyugtat, hogy ilyen szinten kiállnak mellettem.

-Annyira hálás vagyok. De tényleg. -mondom neki és rágyújtunk. 

-Ugyan! -ölelget meg. -Amúgy... Duff és te... -kérdi szaggatottan, amiből azonnal leveszem a feltételezést.

-Csak barátok. -mondom ki, amitől elszorul a torkom. Bár ne így lenne! Gyorsan elterelem a figyelmem, amikor a klubból egy magas barnahajú srác lép ki. Az egyik, aki az asztal végénél ült még az érekzésemnél. 

-Seb! Hát te? -én csak oda-vissza kapkodom kettőjük között a tekintetemet. 

-Sebastian Bach. -mutatkozik be és elereszt egy írtó szexi mosolyt. Axl ezt rögtön észreveszi és rá is pirít.

-Mit akarsz Seb? Lara Jesse nője... -már megint a szokásos hülyesége Axl-nek!

-Nem vagyok... -vágok közbe, de Seb belekezd.

-Én csak kijöttem Duff parancsára friss levegőt szívni... -vonja meg a vállát. 

-Az a tökfej. -fújtat egyet a vöröshajú énekes. -Menjünk be mielőtt még a kommandót is ránk küldi. -nevet fel zavartan, amire mind a hárman visszamegyünk a bárba. Ahogy visszaérkezünk, megint minden szem engem pásztáz. Rohadt idegesítő! Folyton azon jár az agyam, hogy el ne essek, hogy normálisan megyek e, vagy hogy milyen arcot vághatok...

Aztán észre sem veszem, máris a társasággal ülök egy asztalnál. Sebastian és Duff közt. Duff másik oldalán Slash, az mellett pedig Nikki ül. Nikki... aki perceken belül kiveti a hálóját, elég feltünően. Félmosolyt megeresztve mutatkozik be és kezetcsókolna, HA a balomon ülő szőke ezt hagyná. Mint valami biztonságiőr megfogja a kezem, még mielőtt a másik basszeros utána nyúlhatna. 

Jóleső melegség járja át a mindig hideg ujjaimat, amikor megérzik a kesztyűn keresztül sugárzó tenyér minden miliméterét. 

Iszoganti kezdem a számomra kihozatott vörösbort. Rettentő finom! Életemben nem ittam még ilyen jót. Nem egy tegnapi Night train az is biztos. Magamban felkuncogok az összehasonlításon, mire Duff azonnal észreveszi.

-Mi a jó kedv oka? -súgja a fülembe. Rögvest lefagy a mosoly az arcomról, és lehúnyom a szemem. A gerincem mentén kiráz a hideg. Úgy érzem el kell mennem a közeléből rettentő gyorsan. 

-Bepisilek. -közlöm vele és szinte menekülve keresem a wc-t. 

Amint megtalálom egy magas, szőke, erősen sminkelt srácba ütközöm. A férfi olyan szép volt, hogy akár nőnek is elmehetett volna dús ajkaival. A ruhái csupa színesek, de azért szabadon hagyták és látni engedték a tökéletesen kidolgozott felsőtestét. 

-Hello. -mosolyog rám szívdöglesztően, de valahogy érezem, hogy nem jó vele kezdeni. Az egész lényéből sugárzott valami veszélyes.

-Hello. -lépek jobbra, hogy kikerüljem, de velem mozdul. 

-Meghívhatlak valamire? 

-Nem köszi. -mondom udvariasan és megint kikerülném, de ismételten nem hagyja. 

-Pedig örülnék, ha elfogadnád... 

-Bret! -szól rá valaki a hátam mögül. Hát persze! Ő Bret Michaels, a Poison-ból. A szeme szikrákat szór. Megfordulok és Slash áll velem szemben. -Hagyd békén a lányt. Velünk van. 

-Pff... -vonja össze a szemöldökét. -Egy GunsN groupie? Miért nem ezzel kezdted? -húzza el a száját és átenged. Slash még elkapja a karját, ahogy utána nyúl. Mond neki valamit, amit én nem értek és hagyja elmenni. 

-Köszi. -motyogom neki. 

-Ugyan. Ő és az egész pózer zenekara egy jó nagy adag szar. -fejti ki töményen és velősen a véleményét. -Ne nagyon mászkálj egyedül, főleg, hogy mostmár mindenki tudja kikkel vagy. Duffal megjelenni elég erős belépő volt, nem gondolod? -vigyorodik el.

-Nem tudom miről beszélsz. -rázom a fejem zavartan.

-Ne csináld már. Süt rólatok, hogy van valami köztetek... még a hülye is látja. -mutat magára, amitől picit felvetek. -Nem akarok beleszólni... de nem láttam ilyennek azóta, hogy megismerte Mandy-t. Szerintem jó páros lennétek. Bár... nem fogok neked ködösíteni. Rettentő nehéz lesz, ha megpróbáljátok. Ő a legelhivatottabb mindegyikőnk közül. Nem is... a jó szó inkább, hogy ő a legkomolyabb. Rettentő komolyan veszi a munka részét a dolgoknak. Ami jó is...meg nem is. -zagyvál össze vissza, de azért igyekszem követni. 

-Értem. -bólogatok, de csak arra tudok koncentrálni, hogy be fogok pisilni.

-Én szorítok nektek. -böki oda és otthagy. Állok még fél percig, igyekszem feldolgozni Slash randiguru monológját, aztán berohanok a mosdóba. 

Már éjfélt üt az óra amikor mindenki kezdi teljesen elengedni magát az elfogyasztott alkoholtól és drogtól. Valahogy újabb nőcskék kerülnek az asztalhoz, de nem rémlik hogyan. Egy idő után azt veszem észre, hogy kitúrtak a helyemről, hisz Slash is becserkészett 2 csajt egyszerre és már Nikki ölében is üldögél egy szőke. 

Azon kapok magam, hogy Seb ölében ülök és rettentően nevetek valamin. Aztán érzem, hogy hányingerem van... hát persze... reggel ettem, és annak nem igazán tesz jót az elfogyasztott fű és kokain mennyiség. Seb segítőkészen kikísér a bejáratig, ahol lerogyok a patkára és a térdemre hajtom a fejem. Igyekszem összeszedni magam, de hiába vagyok fejben tiszta, a testem mintha le lenne bénulva. Nem reagál semmire. 

-Lara? -hallom meg az ismerős, bársonyosan mély hangot. -Jól van? -kérdezi a mellettem ülő sráctól. Felemelem a fejem, hogy válaszoljak, de nem jön ki hang a torkomon. Homályosan látok mindent és képtelen vagyok megmozdulni. -Hazaviszem. -hallom ismét a kedves hangot, aztán valahogy úgy érzem, mintha repülnék. Nagyon jó érzés. Súlytalan vagyok és nem aggódom semmiért. Annyira jól érzem magam, hogy elmosolyodom.

A következő kép, hogy a szobámban fekszem az ágyamon. Nincs időm végig gondolni, hogyan teleportáltam haza, mert rohannom kell hányni. SOHA, SOHA, SOHA TÖBBÉ NEM ISZOM ENNYIT! Fogadom meg már kitudja hányadszorra. Mikor végzek, nehezen feltápászkodom a wc mellől és leülök a tetejére. Nagy levegőket véve igyekszem életben tartani magam. Remeg kezem lábam, rettentően fázom és zúg a fülem. Félek, hogy el fogok ájulni. Nagyot nyelek, aztán a mosdóhoz botorkálva kiöblítem a szám és megmosom a fogam. Nehezen, de visszadőlök az ágyba és mély levegőt véve az oldalamra fordulok...

Majdnem felsikítok ijedtemben, de a szempár, az a bizonyos zöld szempár villanásnyi idő alatt megnyugtat. Olyan aggodalom süt a szeméből, amilyet még nem láttam.

-Jól vagy? -kérdezi suttogva. 

-Mit keresel itt? -húzom magamra a takarót. Nagyon fázom. 

-Hazahoztalak. Eléggé kikészültél. 

-Igen... addig megvan, hogy megittam a bort. Kinn elszívtunk egy joe-t a Sebékkel, aztán benn ittam valami pezsgős cuccot, amit Nikki adott.... 

-Már értem. -sötétedik el az arca. -Soha. Semmilyen körülmények között ne igyál bele semmibe, amit Nikki ad. Soha! Megértetted? -kérdezi dühösen. Csak bólintok. -Egy drogos állat. Mind azok vagyunk, de ő és Steven a legdurvább. Semmit ne fogadj el máskor. 

-Értettem, apuci... -forgatom meg a szemem, amire rosszallón megcsóválja a fejét. Szépen lassan fel akar ülni, de nem hagyom. -Hová mész? -a hangom talán kicsit hisztérikusabb az átlagnál.

-Haza. Meggyőződtem róla, hogy jól vagy. -épp letenné az egyik lábát, de megfogom a karját. 

-Ne menj el. Elférünk. -ha nem ismerném saját magamat, azt hinném, hogy remeg a hangom. 

-Biztos? -méreget, de csak bólintok. 

Visszafordul felém és lefekszik az oldalára. Nem takarózik be, ahogy én, de kinyújtja a karját, így oda tudok bújni hozzá. Szorosan tapadok a mellkasához, a két kezemmel támaszkodva és egyre mélyebb levegőkkel szívom magamba az illatát. Simogatja a hátam, addig, amíg el nem alszom ebben a megnyugtató ölelésben.